Való világ Béci és szandika párbajáról!?
Itt nem is arról van szó, hogy ki mit csinált a múltjában. Inkább arról, hogy a villában mit mutatnak. Béci folyton fenyegeti Alekoszt. Hogy miért? Mert fél tőle, azért. Pontosan tudja ő, hogy Alekosz az ellenfele, ő az egyik legerősebb.
Most is azt mondta Aleknak, hgoy majd kint elintézi..hát ez milyen már?
Ha Szandika csak simán ku.rva lett volna, az engem nem érdekel, mert inkább úgy jusson valaki pénzhez, hogy szétteszi a lábát és a páciens élvez egyet, amiért fizet, mint úgy, hogy simán lehúzzák az illetőt, mint a cigányék. Viszont elvileg ilyet Szandi is csinált.
De leszarom én már, van ott mindnek sara, engem az érdekel ki hogy viselkedik a villában és Szandika nem fenyegetőzött még senkinek sem, nem mászott még az arcába senkinek sem, olyan jó cigányosan, és legalább csinál érdekes dolgokat, még akkor is, ha napraforgó, hadd keverje a szart sokkal jobban érdekel, hogy na mi lesz ezután, mint az, hogy tudjam, hogy Béci mereszti a s.eggét, Gigi takarít, Erzsi fingik, Laci meg főz. Ha Szandi megy vissza akkor legalább lenne valami izgalom, hogy ki hogy reagál egy ekkora fordulatra. Mert olyan jól elkönyvelték, hogy na akkor A) feláldozzuk Szandit Éva ellen és időt nyerünk B) Szandi kint hagyja Évát és de jó lesz nekünk. Hát egész más történt, megnézném mi lesz. Lehet Gigi se tudná ilyen jól játszani a jó kislányt, hanem kifordulna már magából a sokk miatt, mert igenis színészkedik, a saját barátai is ezt mondják a műsorban, hogy ők nem értik, de egyáltalán nem ilyen a Gigi, mint amit bent mutat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!