Kulissza titkok a való világról?
Önmagában már azzal manipulálható a néző, hogy kiről milyen jeleneteket vágnak össze. Nem kell semmit megrendezni, eljátszani vagy forgatókönyvet írni, pusztán az a tény, hogy 14-15 ember 24 órájáról egy 40 perces összefoglalót nem lehet úgy megvágni, hogy mindenki egyenlő adásidőt kapjon. A néző pedig azt fogja favorizálni aki a leghangosabb és legtöbb dolgot produkálja, míg az lesz számára közömbös és a szavazásoknál kisebb prioritású, aki nem mutat magából sok mindent, és/vagy az összefoglalókban sem mutatnak belőle sok mindent.
A VV10-ben is azon ment Digo hosszadalmas gyászolása, hogy ő mekkora forma és poénos központi ember volt, mégis kiszavazták. Az összefoglalóban semmi ilyesmit nem mutattak meg belőle, csak a feladatokban való szereplését, vagy maximum ha vitába keveredett valakivel.
Az idei VV10-ben többször észrelehetett venni, hogy úgy ollózák össze a jelenteket. Persze máskor is, de amikor Merci más pólót viselt a konyhában, mint a hálóban, amikor Moh miatt sírt, akkor az ott már túlzás. Most már egyre inkább hullik le a lepel az ilyen műsorokról az insta miatt, nem fogják tartani a szájukat. Amúgy is a fél banda tévés, médiás múlttal rendelkezett, nem csoda, hogy ők is lettek a top5.
Már volt, aki azt is mondta, hogy a nap egészében szinte csak alszanak, és gongszóra kell produkálniuk magukat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!