Szerintetek ez ki lehet?
Részlet Keleti Györgyi könyvéből:
'Csak az bosszant, hogy ezek a lányok milyen módszerekkel próbálják magukat erkölcsös leánykákként eladni a sajtóban. (...)
Széles mosolyra húzódott a szám, amikor az egyik felkapott szépség kissé tántorogva elsétált mellettem. Nyilván nem keveset ivott már, és valószínűleg szívott is. A hölgy egyébként egy napi sorozatban szerepelt, férfimagazinok sztárja is volt, rendszeres szereplője a bulvársajtónak. A lapokban előszeretettel nyilatkozik arról, hogy nem könnyű a magánélete, hiszen a férfiak nem az egyéniségéért szeretik, hanem a testéért, miközben ő mennyire vágyik már egy komoly kapcsolatra. S persze a pénz csöppet sem számít neki. Mindez roppant romantikus és szimpatikus is lenne, ha nem tudnám, hogy ugyanez a lány negyvenezer forintot kér egy éjszakára, könyörög a munkáért, s tízezer forint felárért, pár csík kokain felszívása után, azt is megengedte a legutóbbi milliomos kuncsaftjának, hogy öt barátja után a férfi kutyája is kényeztesse egy kicsit...
Az esetet egyébként a férfi rögzítette is a telefonján, és azóta is kézről kézre adogatja baráti körében. Mondanom sem kell, hogy a meglehetősen készséges, bármire kapható hölgyet is kézről kézre adják, igaz, a kutyás történet óta orális örömökben senki sem részesíti szívesen..."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!