Bokros Lajos halálával lezárul egy korszak?Hogy fog rá emlékezni az utókor?
Bokros él, fél éve találkoztam vele kispesti benzinkúton tankolt.
Mellékesen a bokros csomag semmi volt az elmúlt 14 év megszorításaihoz képest.
A Bumeráng az egêsz magyar rádiózás (de talan magyar médiatörténet) legalja volt. 3 mérsékelten intelligens sportból felmentett semmikellő nyomott proli humort proliknak.
De ne legyünk igazságtalanok, Boros legalább ertett vmihez (nem a humorhoz), ellentétben a teljesen tehetségtelen, ostoba Bochkorral, akinek egy Aldiban
kéne töltenie a polcokat.
Lezárult egy korszak, az 50 feletti prolik egy része nagyon szomi, h a magyar trash rádiózás ikonikus (khm) alakjának kialudt a fénye, miután évtizedekig romboltak a médiában.
Bokros él és virul, csak már eléggé visszahúzódott a politikától. Néha vannak kisebb próbálkozásai, de már inkább, mint közgazdász tevékenykedik.
Boros Lajos meg egy rádiós műsorvezető volt, a reggeli beszélgetős showműsorok hazai úttörője. Hogy most lezárult-e egy korszak, azt azért vitatnám. Az általa meghonosított formátum azóta is létezik (az más kérdés, hogy amit a Rádió 1-ben csinálnak, csak silány utánzata Boros produkciójának), maga Boros Lajos viszont jó ideje már nem volt aktív, így én ezt kissé hatásvadász kijelentésnek mondanám, hogy lezárult egy korszak. Az viszint igaz, hogy egy jelentős személy távozott az élők sorából, akinek a rádiós kultúra sokat köszönhet, és bár nyilván nem mindenkinek tetszett a műsora, de akinek igen, azok rengeteg vidám percet köszönhetnek neki. Nyugodjék békében!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!