Akik külfödiek és sztárfocisták pl, vagy együttesük lesz pl bts kpop, vagy profin síelnek, vagy gördeszkáznak, tehát látszik hogy kb kiskoruktól kezdik, azoknak honnan van erre ideje?
Most elnézve azt hogy amiota bólcsi/ovi/suli van és kifulladva esünk haza esténként amikor már fürdés vacsira van csak erő, hètvégèn meg az egész heti elmaradás van(mosás főzés takarítás talán rokonok barátok pár órára)egyszerűrn semmiféle ónmegvalósítás nem fér bele, ahogy nekem se gyerekkoromban.
Még biciklizni meg tudtam tanulni azzal hogy hétvégékre nekünk mèg volt hobbynk meg életünk, de az is alapszint csak. Igazából szerintem én semmiben nem vagyok profi.
Beírattak ugyan táncolni tanulni is, jártunk tesómmal talán 2hetente egyszer pár hónapig abbol se lehetett versenyszintet kihozni.
De mehettem sminktanfolyamra is de azóta is magamat festem csak.
Az idegennyelvet se tudtam megtanulni soha magántanárnál csak külföldön, ahol kora reggeltől lefekvésig nonstop csak az idegennyelvet hallottam.
A neten a short videok meg dugig vannak olyanokkal akik profik, de akár csak utcai gördeszkázásban vagy edzőtermi edzésben pl olyan húzódzkodásokat csinálnak amit az átlag nem tud, vagy biciklizésben motorozásban, vagy pl Ronaldo, Messi meg a többiek fociban, vagy Schumacher autóverseny, tisztán kivehető, hogy szerintem kicsi koruktól naponta lehetnek pályán, és nem egy iskolai oktatás szinten heti pár alkalommal pár órában csinálták.
Minket meg úgy érzem bedarál leszív a suli munka kombó. De felnőve meg se fizetik a több évtizedes tanulást se alig lehet normális munkahelyet is találni. És több évtized ment rá vèrt izzadva feleslegesen ill azért hogy ugyanezt folytassa az ember, hogy napi 8-10 óra munka csak a lakbèr és kajáért.
Hát nem hiszem. Meg akik hetvégente tudnak beesni az sehol nem hivatásszeru.
Direkt leredukáltam a gordrszkás seácokra a dolgot. De ott vannak a profi biciklisek is.
Szerintem ezek a gyerekek otthon sincsenek.
Pedig elhihetned, mert úgy van. Nem hétvégére esnek be amúgy, hanem hétvégén IS van edzésük.
A gördeszkás srác akkor megy gordeszkazni, amikor akar. A biciklis szintén. Otthon akkor van, amikor enm sportol.
Es honnan van idejuk.
Igy is hetjoznap 3-4 oránk van vacsirafizes vacsi furdetes hazifeladat es kimerultség!
Miért 5-re vagy 6-re estek haza? Ezt most nem rosszból kérdezem, nem tudom, milyen pontosan a mai tanrend. Ha meg a gyerek végez előbb, csak munka miatt később tudsz érte menni, addig házit pl megcsinálhatja, vagy ha van az iskolában szakkör vagy edzés, arra is mehetne.
Amúgy azt nem sok értelme van összehasonlítgatni, kinek mire van energiája, eltérő az emberek energiaszintje, a gyerekeké is. Én is jártam többféle különórára, ha soknak éreztem volna, nem jártam volna. Meg nem viselt meg annyira a heti terhelés, hogy a hétvégét ne tudjam aktívan kihasználni, de felnőttként is az aktív pihenés jellemző, az tölt fel. De nem vagyunk egyformák és ez valahol szerencse kérdése is, ki milyen alkat. Minőségi alvás, táplálkozás megvan amúgy? Az is sokat számít.
A versenysportra gyerekkortól készülők egészen más tészta, az az elhivatottság bennem pl abszolút nincs meg, nem tudnám csinálni, nem is akartam volna sose. Van, aki meg tudja is, akarja is.
6 :30 jar így is suliba, nyitásra és zárásig 16:40 ig.
Én reggel 7 re jártam iskolába 16 ig.
Minden időnket elveszi a suli munka. Es egyiknek sincs szinte èrtelme de kötelező.
7:30-16 ig van a munkaidőm.
Amig 6 óráztam mig boocsis volt akkor tudtunk járni este 6 ra úszni vagy judora(a varos másik végèbe, az uszoda is másik telepulésen volt csak ami nem túlklóros) es este 8 ra estunk haza igy is!
A bolcsi ovi egy kálvária volt.
Aztán hogy sulisan hétkoznap van uszásoktatás, az is. Utaltam gyűlöltem de kitartottam mert rövid a tanfolyam hossza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!