Mi a véleményetek Hodász Andrásról?

"Minden évben öngyilkos lesz néhány pap, ami rohadt ijesztő, tekintve, hogy hitük szerint ez egyenes út a pokol legmélyebb bugyraiba. Márpedig ha egy pap képes ilyenre, akkor ott tényleg nagy a baj. És a papok elmagányosodása, gyökértelenné válása létező és kínzó probléma."

Ilyenkor mindig eszembejut az a nem egy és nem csak néhány pap, akik sajnos nem is olyan rég, a legsötétebb kommunista diktatúra alatt is szolgáltak, kitartottak a hivatásukban és keresték a lehetőségeiket abban a szűk mozgástérben, ami akkor adatott.

Olofsson Placid atya is biztosan másképp képzelte el az életét: bencés tanárként iskolában, fiatalok között. Ehelyett a GULAG-ra deportálták teljesen ártatlanul és ott a rabtársait szolgálta, nem fölöslegesen.

Kerényi Lajos atyának sem lehetett könnyű, mikor a pártállam többször is beidézte kihallgatásra, miközben talán néhány cellával odébb a piarista rendtársait kínozták félholtra. Ő is joggal siránkozhatott volna, de ehelyett tovább szervezte a fiatalokat, pedig tudta, hogy végig megfigyelik.

Ők csak két ismert példa: számos kevésbé ismert név is van. Persze, voltak a pártállamot kiszolgáló papok is - ahogy ma is. De néha úgy érzem, hogy a többség ma inkább szeret rinyálni, mint szolgálni. Hodász András főtisztelendő atya (igen, szentelésével örökké az marad) sajnos egy exhibicionista személyiség. Azt ígérte visszavonul gondolkozni, rendbetenni magát (ez teljesen rendben is van, erre mindenkinek időnknt szükség van). Kb. 1 hónapig bírt nyilvánosság nélkül? Rendkívül gyermeteg, sajnos várni kellett volna a felszentelésével, hogy időben kiderüljön a személyisége, de mivel paphiány van, ezért sajnos egyre több alkalmatlant szentelnek fel idő előtt. Ördögi kör ez.

Lajos atya Jah, is szívott a gulagon. Nem lehetett könnyű.

De nézd, különböző idők különböző problémákat állítanak fókuszba.

Nyilvánvalóan probléma az, ha az állam munkatáborba zár a hited miatt stb. Akkoriban az embernek nem volt ideje és energiája a mentálhigiéniájával foglalkozni. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy a papok köré gyűlt közösség jóval szorosabb volt, mint manapság.

Most a papi hivatás nem jár börtönnel meg kínzással.

Talán pont emiatt van most lehetőség arra, hogy ráfókuszáljunk belsőbb problémákra. Mert igenis a papok elmagányosodása létező probléma. TÖk egyedül vannak, jellemzően ugyanazt élik át pl karácsonykor mint az özvegyek vagy incelek - azaz a teljes magára hagyatottságot.

Ráadásul a paphiány miatt arra is gyakran van példa, hogy azok a papok akik ügyesek közösségformálásban, az Egyház újra és újra áthelyezi olyan helyekre, ahol szétesett aközösség, hogy a pap jöjjön, formáljon közösséget, majd menjen tovább egy új helyre, formáljon közsséget ott is, stb... Ez intézményi szempontból hasznos, de képzeld már el, hogy kialakítasz egy ismerettséget, aztán rá 2-3 évre átraknak a ország másik felébe és kezdheted megint a 0ról... újra.. és újra... és újra.

A papok is emberek és ez persze, hgoy kicsinálja őket. Az ember szociális lény, és a papok annak ellenére, hogy közösségszervezők, mégis tartalmas szociális kapcsolatok nélkül maradnak.

És nézd meg mellette a protestáns lelksézeket akik a szó szoros értelmében hagoymányozzák tovább a hivatást, mert ugye lehet párjuk, lehetnekgyerekeik és a lelkészgyerekek elég gyakran szintén egyházi pályára kerülnek. Így azért könnyű:D

És azért az nem nagy titok, hogy családdal jobb az élet, mint magányosan.