Mi az oka annak hogy a hírességek drogoznak, alkohol problémáik vannak?
Persze nem általánosítani szeretnék, nem azt mondom hogy az összes.
De valahogy sok hírességről kiderül egy idő után. Pletykálják róluk, vagy a volt partnerük kotyogja ki, vagy ők maguk vallják be sok-sok év után interjúban, hogy voltak alkohol problémáik illetve drogoztak.
És nemcsak a gyereksztárok, akik túl korán lettek híresek.
Hanem azok is akik fiatal felnőttként léptek a rivaldafénybe.
Csak hogy példákat is említsek, nemrég Carry Fisher-ről derült ki (Lea hercegnő) hogy a Star Wars forgatása idején drogozott, később is élt vele.
Vagy állítólag Jennifer Aniston a Brad Pittel való házassága alatt drogoztak, gyakran belőve szeretkeztek, és ezért nem született gyerekük mert JA kétszer elvetélt.
Angelina Jolie állítása szerint mindent drogot kipróbált.
Johnny Depp-ről is lehet tudni hogy voltak alkohol gondjai.
Ott vannak George Clooney híres vad party-jai, ahol dőlt az alkohol és kokain mámorban úsztak.
A Jóbarátok forgatásán a szereplők gyakran együtt lőttek be, Matthew Perry-ről is köztudott hogy súlyos függőségei voltak, elmondása szerint valamelyik évadra nem is emlékszik, olyan szinten be voltak lőve napi szinten.
Robin Williams-nek (akiről nem gondoltam volna) is voltak súlyos alkohol és drog problémái a 70-es években.
Most lehet egy részük kitaláció (kivéve annál aki bevallotta), pletyka, de engem már az lep meg, ha van olyan híresség aki karrierje során ne ivott vagy kokainozott volna.
Valahogy a hírességek nagy részénél ez játszik, majdnem mintha életforma lenne hogy igyanak és/vagy lőjék magukat.
Vagy ez automatikus? Valaki híres lesz és rögtön italhoz és kábítószerhez nyúl?
Én nemcsak gyereksztárok, akik esetében még érthetőbb is lenne, hisz lehet akaratukon kívül lettek híresek (pénzéhes szüleik által), nem állt melletük senki és gyerekként nehéz is volt feldolgozni hírnevet.
De aki felnőttként vállalja hogy ismert ember lesz, az a saját választása, tisztában kell legyen minden előnyével és hátrányával.
Szóval, mi az oka annak, hogy sok hírességről kiderül iszik és/vagy kokózik?
A 7-esnek még annyit, hogy átlagemberek közt még mindig kevesebb alkoholistát és drogost találni, mint sztárok körében, és nem minden munkakör jár ezzel, a sztárság ezek szerint igen.
Én a környezetemben nem ismerek senkit vagy nem látszik rajta hogy drogozna vagy inna.
Sőt, munkahelyen ha valaki részegen vagy bedrogozva jönne be dolgozni az repülne.
De ha híres leszel, akkor szinte már nyomják a kezedbe a kokót hogy szívd, ez már életforma náluk. Az egyik sztár eldicsekedett vele, hogy minél híresebb vagy annál olcsóbban kapod.
Magyar hírességek közül is tudnék mondani olyat akiről lehet tudni, de olyat is akiről nem ennyire széles körben ismert hogy anyagozik. Az ő berkeikben ez már megszokott.
nem tudják jól kezelni a vagyont és hírnevet
másrészt attól mert híresek attól még nem jó emberek!
csak jó eladták magukat ennyi...
valamint nem gazdag családból származnak akik azért gazdagok mert nem drogozták el a vagyonukat hanem jól kezelik a pénzt...
érdekes módon valahogy a felső rétegnek a drogok és egyéb dolgok tabunak számítanak mert hát felemészti a "képességeket"...
meg láthatod is hogy az újgazdagok mindig elszórják a pénzüket :D
és tény van egy kör ami bele viszi a frisseket ebbe az életbe!
ezzel is tudják majd irányítani őket!
pl manager beszerzi neki azt onnantól kezdve azt csinálja amit a cég vállalat mond...
Ez egy nagyon összetett kérdés és nyilván személytől is függ de főleg mert
- kokain nyugaton könnyű drog szintjén megy pikk pakk lehet szerezni (lehet már itthon is én nem élek vele nemtom) pláne ha a pénz nem akadály
- Angelina Jolie de más színész is akiket említettél elég liberális szemléletű családban nőtt fel, aminek persze meg vannak az előnyei de a hátrányai is egy fiatalnak de sokszor még felnőtteknek is iránymutatás kell, nevelés különben hiába gondolja azt hogy milyen különc meg egyedi ugyanazokat a hülyeségeket fogja csinálni mint a többi fiatal maga körül
- a másik ami szerepet játszik a személyiség ugye a “muveszlelek” liberális neveltetés kombináció szerintem elég melyre elviheti az embereket küzdenek a démonaikkal és nem mindenkinek van akkora akaratereje..rengeteg gyenge jellemű ember van másrészről meg ok úgy láthatják hogy ez nekik az út..ez az élet értelme lőni szúrni inni így élik túl a napot
- a másik ami még eszembe jutott ugye az a szakma specialitása most ha csak a színészeket filmszínészeket nézzük..ez nem egy 8-5ig meló az egy rendszertelen életmód új emberek állandóan folyton partik rendezvények főleg ha fiatalon kerül ebbe valaki bele ráadásul a pénz se akadály szerintem elég könnyű ebbe belecsúszni..
De 1000 más oka is lehet pl a genetika ezeket csak sporadikusan írtam
Lelki gondok- minden függőség gyökere ott van.
Egy egészséges ember, aki boldog stb, NEM FOG DROGOZNI, nincs rá szüksége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!