Valaki olvasta itt a Jégviráglányok c. könyvet?

Engem teljesen magával ragadott a könyv. Annak ellenére, hogy soha nem voltam anorexiás, abszolút átéreztem a főszereplő helyzetét.

Egy dolog viszont rettenetesen bosszantott benne: a szülők. Szabályosan forgott tőlük a gyomrom. Megpróbáltak úgy tenni, mintha törődnének a lányukkal, azzal hogy terápiára járatták és szanatóriumba küldték, pedig világos, hogy valójában csak teherként tekintettek rá. Fel sem tűnt nekik, hogy az örökös balhézással csak még mélyebbre lökik a szakadékban, és hogy pont EZ az, ami tönkreteszi őt. Képtelenek voltak felfogni, hogy attól, mert néhány kilóval többet mutat a mérleg, még nem lesz jobb a lányuk állapota, mert nem ez az, ami számít. Konkrétan végignézték, ahogy megőrül a gyerekük, és még csak meg sem próbálták megérteni, hogy mi játszódik le a lányban, mert azt hitték, hogy ordibálással, számonkéréssel és a testsúlya méregetésével majd megoldódik a probléma.

Téged nem zavart a szülők folyamatos tehetetlen vergődése, ez a "segíteni-akarok-meg-nem-is" állapot?