Mit gondoltok a történetemről?

Én is csak azt tudom mondani, gyakorolj sokat. Az szépírás szakma, ami tanulható, és mint általában, a szorgalom itt is többet ér, mint a tehetség. Sokan azonnali sikert várnak. Tizenkettedik? Az tudod, mi? Kb. tizenkét tégla. Abból még nem lesz kastély. Mire igazán jó lesz, elfelejted számolgatni, hány verziót ért meg. Ne várj csodát magadtól ilyen hamar. De azért nincs elveszve a dolog, úgyhogy ne szomorkodj, elő a klaviatúrát, és hajrá!

Valahogy össze kellene rakni ezeket a jeleneteket. Először ott van Erebus szigete, amiről mesélsz, de igazból egy száraz ismeretterjesztő. Ha fontos, hogy megismerjük (bár Sertoxhoz érve még mindig nem tudom, mi köze Belsebubhoz és mi köze lehet egy középiskolás fiúhoz, lehet elég lenne később elbeszélni) - na szóval, ha fontos, hogy megismerjük, akkor már itt is játszódhatna valamilyen történet. Azért, hogy átélhessük. A narráció csak információ, eszköz. Csavar, fúrógép, kalapács, fogó. De még nem barkácsolunk. Akkor válik élővé, ha történik is valami. Teremts egy vagy több szereplőt, aki ott van, és akinek az érzésein, tapasztalatain keresztül megéljük, milyen Erebus szigetére lépni, esetleg milyen ott élni, használni a csakrát, vagy ha ezt nem akarod, akkor milyen érzés találkozni valakivel, akiben megvan ez a képesség. Akkor varázslatos élmény lesz. Így viszont üres. Ha mindezt nem akarod az elején, akkor kár beszélni róla, majd rátérsz, amikor eljön az ideje.

Események és párbeszédek ritmusa. Sok párbeszéd kevés közbevetéssel, a környezetről meg szinte semmi sem derül ki. A szereplők üres térben mozognak. Ahogy elmeséled Erebus szigetét (onnan a történet hiányzik), úgy nem derül ki, hol van Belsebub, és hol harcol Aeana (a háttér hiányzik). Sertox háza is többet érdemelne, amikor bemutatod a pincében a könyveket, amiket számára titokzatosak. Miért vannak ott? A nagyszülők miért tartják őket, honnan szerezték? Valamit mesélj, de persze ne mindent. Ha már démonokról írsz, akkor legyen démoni; megfoghatatlan. Néhány dolgot feltársz, a többit homályban tartod. Aeana megjelenését egy későbbi fejezetre tartogathatod. Előtte ismerjük meg jobban Sertoxot és a családját.

A szereplők nem válnak egyéniséggé. Az ördög, a hercegnő éppen úgy viselkedik, és beszél, mint a középsulis srác. Mintha csak szerepjátékot játszanának. De ők a saját életüket kell hogy éljék, amihez a saját múltjuk tartozik. Nehéz feladat ezt megteremteni (főleg ilyen váltott E/1-ben, bár gyakorlásnak jó lehet, hogy te magad is megismerd őket közelebbről).

A párbeszédek nagyon mesterkéltek. Egy példa:

"Nem igaz hogy téged semmivel sem lehet meggyőzni! Gyere velem!"

Próbáljunk meg az ő fejével gondolkodni. Átlépek egy világba, ahol nem hisznek a magamfajtában, és kettő perc múlva azt várom, hogy a szerencsétlen higgye el, hogy amit lát az a valóság, noha rémálomra, narkós delíriumra, akármi másra előbb gondolna. Bár a nevek miatt nem teljesen egyértelmű (Sertox, Thakz), de az a kevés, ami kerül (laptop, anime), az alapján az az érzésem, ez a jelenet a mi valóságunkban játszódik.

Egy másik példa:

"Hogy voltál erre képes, te hülye lány?!!! Hogy merted leégetni a gyönyörű hajamat?!!! Engem már nem érdekel Belsebub, most itt helyben megöllek!!!"

Egy ilyen szituációban talán meg sem szólalna, hanem felordítana, és már támadna is. Aki őrjöng, cselekvés előtt ennyit nem dumál.

Logikai bukfenc: "Kitárta szárnyait és felrepült a lépcsőn."

Oké, fantasy, de egy átlagos lépcső még széttárt karokhoz mérve is keskeny, nemhogy szárnyhoz (ha már azzal repül, és nem csakrával).

Fölösleges magyarázat: mi az az anime? Aki nem tudja, utánanéz a Neten. A régi korok írói többet magyaráztak (tőlük el is várták), mert akkoriban a könyv volt a média is. De ma az elzárt csapból is audiovizuális ingerek folynak. Azt magyarázd, ami a te világod sajátja, és nem egyértelmű az olvasó számára.

Nem sok ilyen váltott E/1 történettel találkoztam, de alapvetően van egy árnyoldala. Az E/3 előnye, hogy szabadon váltható a narrátor és a nézőpontkarakterek, sőt ezeket érdemes árnyalni (narráció, érzések világa, gondolatok világa, párbeszéd - utóbbinál is sokszor az egyik szereplővel beszélünk, és a másikat hallgatjuk; érezhetően közelebb vagyunk valamelyikhez). Az E/1-ben pedig két fontos személy(iség) van, az egyik a főszereplő, aki éppen átéli a történetet, a másik a narrátor, aki bár azonos a főszereplővel, de már rendelkezik a beavatás bölcsességével, azzal ami miatt fontosnak tartja elbeszélni a történetet. Ha a tanulság nincs meg, akkor az egész üres fecsegés marad. Neked, mint írónak tudnod kell hogy mit szeretnél üzenni. A váltott E/1 ezt veszélyezteti. Egyrészt az E/3-ban használható nézőpontkarakter-váltásoktól meg vagy fosztva. Csak katonásan: előbb egy fejezet sárga, aztán egy fejezet zöld, majd egy kék. Holott bekezdésenként, mondatonként keverni lehetne a színeket (nézőpontokat), ami összekovácsolja a szereplőket (egymással és az olvasóval is). Két nézőpont, amivel egyaránt azonosulni lehet, de konfliktusban állnak egymással, drámai szituációt teremt. Csakhogy ez nem tud működni, ha a két nézőpontot tizenöt oldal választja el, mert addig tart egy fejezet. A másik probléma ezzel a váltott E/1-el, hogy nem igazán lehet eldönteni, ki a protagonista. Ki meséli a történetet? Kinek a beavatásáról szól? E/1-ben kicsit beleláthatunk más szereplők fejébe is, mert a bölcs narrátor már tudja, vagy sejti, mire gondolhatott a másik. De ha ez a narrátor is mindig más? Az írónak és az olvasónak is nehéz követnie. Egyáltalán fontos, hogy ennyire ismerni akarjuk ezeknek a szereplőknek a gondolatait, érzéseit? Belsebub és Aena nem éppen emberi lények, ők attól válhatnának démonivá, hogy a szándékaik, motivációik nem világosak, és csak lassan derülnek ki (de még akkor sem feltétlenül teljes egészében). Átgondolandó ez a váltott E/1. Nem azt mondom, hogy nem működhet, de szerintem nehézkes, inkább kizárja az E/3 és E/1 lehetőségeit, ahelyett, hogy ötvözné.