Milyen történetet tudnátok kitalálni egy ilyen című regénynek?
Örülök kedves kérdező, hogy ilyen gondolataid vannak. Már csak azért is, mert nem vagyunk ebben egyedül. Nekem is sok sztori jutott már eszembe, hogy megírjam őket. mindig el is kezdtem, de aztán mindig valahogy abbamaradt.
Elkezdtem pl. egy olyan szerelmes, romantikus keresztény történetet, amely az Antikrisztus idejében játszódik. Az alapsztori a fejemben van csak meg kell valósítani, ki kell dolgozni az aprólékokat.
Egy másik történet Simon Mágusról (életéről)szólna, a keresztény korszak első évtizedeiben, amikor az Apostolok hirdetik az Evangéliumot. Simon ördögi mesterkedései, hogyan mondanak csődöt Péter és Pál Apostolok jelenlétében. Hogyan akar Simon, minden hatalmat megszerezni és felülkerekedni, majd képességével, hamis szellemi erejével, és eme erő átadásával hogyan akarja félrevezetni a keresztényeket, leutánozva az Apostolok munkásságát, csodatételeit.
Egy másik történet a teremtésről szólna. Mi zajlódik le Isten és az Angyalok között, amikor Isten megteremti Ádámot. Majd Ádám, hogyan jut a magányosság pontjára, míg Isten megalkotja számára Évát. Hogyan történik az emberpár megcsalatása, félrevezetése. Hogyan és miért alakul ki a sátánban az ember iránti utálata és gyűlölete.
Fuuuha, "A Maganyos Isten" kifejezes raillik az egyik korabbi szeretomre. O rola mar irtam az egyik konyvembe. +18as horror kategória.
Szegeny azert maganyos mert nem tud meglenni 1 no mellett... vagy inkabb forditva. Ugyanis szexomnias. Mellette nincs pihenes 😋
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!