Mit evett Robinson Crusoe a 14. napon?

Daniel Defoe: Robinson Crusoe:

[link]

Idézek a könyvből:

Tizenhárom napja éltem a szigeten, és már tizenegyszer fordultam meg a hajótöredéken, és közben mindent eltakarítottam onnan, ami emberi kézzel, egyedül elhordható. Őszintén szólva, azon törtem a fejem, hogy az egész hajót darabonként a szárazra hordom, de amikor felkészültem, hogy tizenkettedik alkalommal is útrakeljek, észrevettem, hogy erős szél támadt. De azért mégis ott termettem a megrongált hajón, és olyan hatékonyan kutattam át, hogy ezúttal is találtam még egy fiókos szekrénykét. Több borotvára, ollóra, egy tucat késre és villára, és egy rejtekfiókban mintegy 36 font sterling értékű papírpénzre, európai és brazil pénzérmékre, néhány spanyol ezüstre, valamint más arany- és ezüstpénzre akadtam. Mosolyogva így szóltam magamban a pénz láttán:

- Hiábavalóság! Mi hasznodat veszem én neked? Nem érdemled, hogy fölvegyelek a helyedről, e kések bármelyike többet ér, mint egész tömeged. Nincs rád szükségem, maradj, ahol vagy, és süllyedj el, mint olyan dolog, mely nem érdemli meg, hogy elcipeljék.

Némi meggondolás után mégis a késekhez tettem, és mindent egy darab vászonba göngyöltem. Midőn e poggyásszal kiléptem, és nekiláttam tutajom összeállításának, észrevettem, hogy felhők vonják be az eget, és csípős szél csapott meg éppen a szárazról. Nyomban rájöttem, hogy tutajt ácsolnom felesleges, széllel szemben úgysem tehetném partra, magamnak kell visszajutnom, mielőtt emelkedni kezd az ár és ez az esélyem is odavész. A vízbe ereszkedtem, és úszni kezdtem a homokos part felé, de egyrészt a súly, amelyet magammal cipeltem, másrészt az egyre viharosabbá váló szél keltette hullámok megnehezítették a dolgomat.

Végül sikerült hazajutnom kis sátramba, ahol leheveredtem biztonságba helyezett vagyontárgyaim mellé. Egész éjjel, sőt még másnap reggel is erőteljesen fújt a szél, és amikorra kikémleltem, a hajónak már nyoma veszett.

És akkor a továbbiak már a 14. napra vonatkoznak.

Kicsit meglepődtem, de megnyugtatott az a tudat, hogy idejében menekítettem ki minden rakományt, ami hasznomra lehetett, és ha több idő állt volna a rendelkezésemre, se tudtam volna sokkal több mindent magamhoz venni. Ezek után már gondolatban sem sokat foglalkoztatott a hajó, bár néhány, nemigen használható töredéke később még partra vetődött.

(…)

Miközben munkámmal lassan haladtam előre, legalább naponta egyszer terepszemlére indultam fegyveremmel, részben kikapcsolódás gyanánt, részben, hogy ehető zsákmányt ejtsek. Közben fokozatosan megismerkedtem a sziget élővilágával. Már az első ilyen kirándulásom alkalmával felfedeztem, hogy kecskék is élnek a szigeten, aminek nagyon megörültem. Hamarosan rá kellett jönnöm azonban arra is, hogy túl félénkek és gyors lábúak ahhoz, hogy be lehessen őket cserkészni. Mégis bíztam abban, hogy időnként puskavégre kaphatok egyet-egyet. Erre hamarosan sor is került. Miután kiderítettem, hol tanyáznak, lesben vártam őket. Korábban, ha a sziklákról megpillantották, hogy a völgyben lesek rájuk, rémülten menekültek, ezért úgy döntöttem, hogy a sziklákhoz osonok, amikor épp a völgyben táplálkoznak, és így nem vehetnek észre. A látásuk sajátsága volt, hogy a tőlük magasabban fekvő dolgokra nem figyeltek. Ezentúl az említett módszert alkalmazva, a sziklákat másztam meg, ahonnan a célt bemérni is sokkal könnyebb volt. Az első, irányukba leadott lövésemmel megöltem egy anyaállatot, amelyhez nagy sajnálatomra egy szopós kiskecske tartozott, és amikor a nősténykecske összerogyott, a kicsinye mozdulatlanul állt mellette mindaddig, míg odaértem és felvettem a tetemet. Sőt mi több, amikor a zsákmányommal a vállamon hazafelé indultam, a kecskegida végig követett. Itt aztán letettem az anyaállatot, és kézbe vettem a kisgidát, magammal vittem és megpróbáltam megetetni. De nem fogadta el az ételt, így aztán kénytelen voltam végezni vele is és megenni. Mivel takarékoskodtam vele, a két kecske húsa hosszú időn át ételemül szolgált, és így tovább tartalékolhattam más élelmiszereimet, például a kenyeremet.

Az nem egyértelmű, hogy most az első kecskét a 14. napon ejtette-e el, de én sem találtam mást, úgyhogy ezek szerint kecskét evett.