Szerintetek elég ez fülszövegnek? Megfogó?
A lány, aki szörnyeteggé lett.
Az orgyilkos, oly könyörtelen.
A harcos, mily gyötört.
A vadász, ő hontalan.
A királynő, már halott.
[Fantasy könyv:-)]
Fölöslegesen patetikus, és szinte semmi érdekeset nem árul el. Szörnyeteggé lett lány. Talán ebből ki lehetne indulni: kicsoda, miért, hogyan, milyen következménnyel? Nem kell mindent elmondani, de azért ragadj ki valami konkrétumot. A királynő már halott. Mit üzen ez? A miért-en van a hangsúly? Vagy azt fejezi ki, hogy oda a remény? Ha a Bánk bánra gondolok, az is kérdés, hogy ez egyáltalán rossz hír-e? A lehetőség számtalan, kb. félkör alakban akármerre indulhat a történet. De a fülszöveg lényege az volna, hogy egyetlen irányt mutasson, és csak a távlatot ködösítse. Ehhez pedig az kell, hogy olyan információt közölj, ami csak a te történetedre igaz. Máshol is vannak szörnnyé lett lányok és halott királynők. A többi három pedig meglehetősen általános a fantasy történetekben, ezért kár foglalkozni velük.
Emellett hogy kapcsolódnak össze ezek a kijelentések? A történet egy főszálon fut, amire kisebb/nagyobb mellékszálak tapadnak. A fülszövegnek a főszálról kell szólnia, máskülönben becsapós. Itt öt szituáció van, nem tudni, hogy mi közük a történethez és egymáshoz. Ráadásul csak kettő az, ami kicsit is érdekesebb a többinél. Ha mindkettő a főszálon szerepel, akkor kell lennie valami közös pontnak. Például egy esemény, amelynek következtében meghalt a királynő, és amelybe majd belekeveredik a lány is.
Linket kérhetnék?!
A szörnyé válás része megfogott😂
Köszönöm a válaszokat:)
Kettes, nem ez a lényeg? Hogy amikor valaki elolvassa, kérdések halmozódjanak fel benne?:D Legalábbis, nekem ez lenne a célom:D És emellett azt is szeretném, hogy amikor befejezik majd a könyvet, rájöjjenek, hogy például az orgyilkos miért könyörtelen, vagy a harcos miért gyötört.
Hármas, nincsen linkem, ezt nem a neten írom:D
"Kettes, nem ez a lényeg? Hogy amikor valaki elolvassa, kérdések halmozódjanak fel benne?"
Sőt, ha egyetlen kérdés megfogalmazódik benne, amiért érdemesnek tartja elolvasni a könyvet, már az elég. Többet ér, mint akárhány érdektelen kérdés. Csakhogy itt főleg ilyen kérdések vannak, mivel annyira általánosak, hogy a választ is sejteni lehet.
Miért könyörtelen az orgyilkos? Létezik egyáltalán könyörületes orgyilkos? Egyszer kíméli meg az áldozata életét, máris megszűnik orgyilkosnak lenni; az máris érdekesebb történethez adna alapot. Miért gyötört a harcos? Talán mert harcol, és emberi érzései vannak. Ha nem gyötört, akkor valamiféle lélektelen berserker, akivel nehéz együtt érezni. Miért hontalan a vadász? Egy klasszikus fantasy világ hontalanja általában mi lenne, ha nem koldus, gyűjtögető, vadász, esetleg halász? Persze lehet, hogy a te vadászod, vadászként lett hontalan, de ez nem derül ki, akkor pedig miért feltételezzem, hogy a te történeted más, mint a többi? Mintha szakácsként lecsót főznél, és kóstolónak kínálnál egy-egy falat nyers paprikát, paradicsomot, hagymát, kolbászt meg egy csipet sót. Ellenben többet ér egy kiskanál szaft, amiben ugyan nincs külön paprika, paradicsom, kolbász, mégis ott van benne a kész lecsó (a te lecsód) esszenciája. Így kellene a történeted lényegét megragadni a fülszövegben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!