A tűz és jég dalában lehetséges, hogy Bran Stark valahogy visszautazik az időben és ő lesz Brandon az Építő, aki megépíti a Falat és megalapítja a Stark-házat?
Nem tud visszamenni az időben. A weirwoodokon/varsafákon keresztül látja a múltat, jelen és esetleg a jövő részleteit. Bloodraven azt mondta neki, hogy láthatja a múltat, de nem változtathatja meg. Beszélhet az emberekhez, de nem jut el azokig teljesen a mondandója, lásd pl. Ned a múltban, vagy Theon a jelenben.
Persze Bloodraven is tévedhet, de nem hiszem, hogy ilyen irányba menne majd el a történet, mert annak ellenére, hogy Martin írt scifiket, ez nem az.
A sorozatban ugyebár ezt továbbszőtték azzal, hogy Bran tette Hodort/Waldert Hodorrá. Ezért született is meg egyből az a teória, hogy Bloodraven anno megpróbálta figyelmeztetni Aeryst a Másokra és hogy tűzzel lehet őket elpusztítani, amiből végül az lett, hogy Aerys megbolondult Bloodraven miatt és a tanácsából, csak annyit fogadott meg, hogy mindet el kell égetni, és ezért égette meg a neki ellenszegülőket.
A sorozat már inkább egy önálló történet, mintsem a könyvek adaptációja, viszont Hodor története állítólag egyike azoknak a dolgoknak, amik ugyanazok a könyvben és a sorozatban is. így majd kiderül.
A sorozatban simán elbírom képzelni, hogy történne egy ahhoz hasonló dolog, amit a kérdésben leírtál, mert már így is tele van mindenféle hülyeséggel, de a könyvben remélem, hogy nem így lesz.
Szerintem tudják befolyásolni a múltat, mert amikor a könyvekben Bran az apjához beszélt a varsafán keresztül, akkor az visszaszólt, hogy "ki van ott?".
Szóval az időutazás biztosan nem csak a sorozat része. bár az más kérdés, hogy Martin ezt ki is fogja használni és nem sokkoló eszköz lesz, mint a képernyőn.
*Egyébként Martin scifijei is inkább fantasztikum/fantasy szerűek, mintsem valódi kemény tudományos alapokon nyugvó sztorik. Szóval nem hiszem, hogy nála a két műfajt annyira éles határ választja el. És ez így van jól.
Ha nem olyan gagyi lesz az időutazás benne, mint a Hyperion könyvekben, akkor én nem bánom ha nagy szerepe lesz benne. Csak tényleg Hyperion/Endymion 2.0 ne legyen, mert az egy rakás fosh.
4. Igen, de Brynden azt mondta, hogy nem fogják hallani, Brant mégis hallják.
Fizikailag nyilván nem fog az időben utazni, a sorozatban sem fizikailag utazott, csak a szelleme vagy mi az...az a rész, ami a vargolásnál is átmegy.
72%-os:
Az hogy Bran mit tud most, nem azt jelenti hogy az ereje nem fejlődhet tovább még később. Az 1. évadban/könyvben sem tudott még wargolni, de a múltba nézni sem. Most meg tud. Később miért ne tudhatna még többet? Mondjuk egyszer akár a fizikai testével is időutazni? Vagy úgy belewargolni a múltban élő emberekbe, hogy azok nem bolondulnak meg mint Hodor, hanem tényleg ő irányítja őket és mondjuk Bran the Builder testében valóban ő adja parancsba a Fal építésének elkezdését.
Bran képességeinek még bőven van hova fejlődni.
Azt a koncepciót meg gondolom érted, hogy a múltat nem tudja megváltoztatni, de hatással kell lennie a múltra, hogy a dolgok úgy alakuljanak ahogy alakultak. Hogy a "kör bezáruljon". Mi lett volna ha Hodorba nem wargol bele a múltban véletlenül? Akkor Hodor nem bolondul meg, nem lesz a hűséges segítője, nem menti őt meg, stb-stb. Brannek a jövőben majd inkább egyfajta "előre elrendeltetett" módon kell beavatkoznia a múltba, amikor majd rájön arra hogy ez a dolga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!