Miért tartsák egyesek okkultistának a Harry Pottert?
Mert csupa olyan természetfeletti dologról szól, amiket a Biblia nem tartalmaz.
A Bibliában arról sincs szó, hogy valamelyik szent fantasy regényt írt volna, tehát ilyet tenni eleve nem helyes.
Mert nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés.
Emlékszem, voltak olyanok, akik azzal érveltek, hogy varázsigéket tanítanak az olvasó gyerekeknek. Persze, logikus, én is, mióta olvastam a könyveket, tudok varázsolni, már három embert megkínoztam a cruciatusszal ...Az ilyenek milyen barlangban élnek, most komolyan?
Egyébként tényleg csak a tudatlanság műve az ilyesmi. Boszorkánynak tartották a középkorban azokat, akik ismerték a gyógynövényeket,tartottak a bábáktól, ezért kellett piros köpenyt viselniük, hogy könnyen felismerhetők legyenek, és a kovácsoktól is, mert tudtak dolgozni a tűzzel, amihez csak az ördög értett, stb.
És akkor ne is említsük a malleus maleficarumot, amivel kezdetét vette a boszorkányüldözés, amikor ha rosszul pislogtál, már mehettél a klérus elé.
Az ilyen régi babonás, félelemmel és tudatlansággal fűszerezett eszmékből maradt fent egy jó pár máig. Szomorú, de ez van.
Avada Kedavra bitches!
Mindenkire aki eztmondja! Bolondok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!