Mik a leggyakoribb főgonosz/főhős sztereotípiák/klisék amiket ismersz? Melyiket utálod vagy szereted?

Kismillió klisé van, nem fogjuk mindet felsorolni, lehetetlen. Van egy elég nagy szerepjátékos válogatás mindenféle sztereotíp főgonoszos dolgokból, emlékeim szerint 500 jó tanácsot sorol fel klisé-antagonistáknak. A protagonista általában az ellentettje. Speciel én ezt utálom: a gonosz "gonosz és kész", a hős jó, mert jó. A másik véglet is idegesítő tud lenni, mikor mindenki, de az utolsó kiskutya is morálisan szürke karakter, mert mindenkinek van valami szerethető és utálható tulajdonsága. Bár ez inkább az antihős főszereplős történeteknél jön elő, mert valahogy meg kell ideologizálni, hogy miért egy "gonosz" karakter a főhős (és ugye hozzá is kell egy még antagonistább karakter).

A legidegesítőbb főgonosz-klisé szerintem a klimaxnál a Nagy Vallomás. Mert a főhősnek mindent el kell mondani, a NAGY TERVET (hiszen az mindig van) az utolsó lépésig. Akárhogy csomagolják, akármennyire próbálja a szerző elmaszkolni, ez mindig irreálisan hülye jelenet. A főhős meg hallgatja és csendben jegyzetel.

"Én vagyok az apád, Luke!" Hiszen mindenkinek csak az ő nézeteivel gyökeresen ellentétes beállítottságú gyermeke születhet.

"A teljesen átlagos, nem túl népszerű Lujzáról kiderül, hogy különleges, s csak ő mentheti meg a világot." Igen, mindenkit elrejtenek, mindenkinek csak azután lesz különleges képessége, hogy megtudja, ő nem átlagos; s természetesen mindent neki kell helyrehoznia.

"Na most elmondok részletesen mindent, ha már a végső csatát vívjuk." Mert minden gonosznak szómenése lesz, amikor összetalálkozik a hőssel, s még a macija nevét is muszáj megosztania vele.

"Csak te oldhatod meg a problémát, nincs választásod, mindent neked kell csinálnod!" Nuku csapatmunka, segítség ímmel-ámmal, hisz te vagy a hős, ezért minden nevesített gonoszt neked kell leverni, mindenhol neked kell ott lenni, egyedül kell szembenézned mindennel. Egyébként van egy sereged, állítólagos segítőid, de ők csak statisztálnak, önállóan semmit se tesznek, még gondolkodni se szoktak.

Leginkább női gonosznál jellemző, hogy kiderül, hogy igazából ő is csak ááááldozat. Valaki csak rávette, belekeveredett, rossz volt a gyerekkora, sajnáljuk és ne kapjon bűntetést, mert meg kell érteni.

Mintha a nők nem tudnának pont olyan rossz emberek lenni, mint a férfiak. Amúgy ez "normál" szereplőknél is így van. A nők mindig morálisan felsőbbrendűek és és szinte képtelenek nem jónak lenni. A férfiak meg mind gonoszak. Annyira utálom ezt.

A tinilány főhősök, akik levernek mindenkit, pedig falusi, átlagos kis fruskák. Politikusok, tanult emberek, tudósok évszázadokig nem tudták megoldani a gondokat, de a 16 éves önbizalomhiányos kislány az 50 kilójával katonákat ver le és megment mindenkit.

Már megint egy árva főhős. Mert az írónak egyszerűbb nem foglalkozni a hős már meglévő emberi kapcsolataival, szóval legyen árva. Lehet, hogy a történet szempontjából nincs jelentősége, de a szülők megléte túl "bonyolult".

Mindenki a főhős lányba szerelmes. Egyszerűen ez a teljesen átlagos kislány minden top pasinak kell. Herceg, lovag, űrlény, maffiavezér, a legerősebb varázsló, miniszter, katonai főnök, mind halálosan szerelmes belé és egymással is megküzdenek.