Lehet a neten találni olyan oldalt, amin vidrás mesék szerepelnek?

SAMU TÖRTÉNETEI

(GYŐRI IMRE)

AZ ÖREG TÓ TITKA

Kora tavasz volt, a nap hétágra sütött. Az erdőben az állatok kezdtek kimerészkedni otthonukból, hogy átmelegítse őket a nap első meleg sugara. Még Brumi is kimászott jó meleg vackából amint megérezte a tavasz csalogató illatát. Samu és a farkas a barlangjuk előtt söprögették az összegyűlt leveleket, ágakat. Miután kitakarították a barlangot és annak környékét, elindultak köszönteni a barátaikat ezen a szép tavaszi napon.

Először Tapsihoz köszöntöttek be, mivel ő lakott a legközelebb Samuék barlangjához.

- Szia Tapsi! - előzte meg a köszönésben a törpét a farkas.

- Sziasztok! Mit szóltok ehhez a szép tavaszi naphoz? - örvendezett a nyuszi, majd így folytatta: - Már nagyon vártam, mert kezdett minden tartalék élelmem elfogyni, amit még az ősszel elraktároztam magamnak.

- Hát igen, nekünk sem ártana feltölteni a kamránkat, mert ez a Tami egyre többet eszik - mondta a törpe kissé piszkálódva.

- Nem tehetek róla, hiszen mindig olyan éhes vagyok, mint egy farkas - viccelődött Tami, amin mindannyian nevetni kezdtek.

- Nyuszi, gyere velünk köszönteni a többieket, legyünk mi az elsők ezen a szép napon - kérlelte Tapsit a törpe.

- Jó, csak előbb befejezem a reggelizést. Ti is kértek enni?

- Köszönjük, de már reggeliztünk - mondta Samu.

- Akkor igyatok egy kis répaszörpöt, még a nyáron készítettem, nagyon finom és egészséges - még be sem fejezte, és már hozta is a vendégeinek a nyuszis bögrékben a hideg répaszörpöt.

- Valóban nagyon finom - mondta a törpe, miközben nagyokat kortyolgatott az ízletes szörpből.

- Igen, igen, nagyon finom. Kérhetek még egy kicsit? - kérlelte a nyuszit Tami.

- Hát persze, örülök, hogy ízlik - és már ment is, hogy hozza Taminak a szörpöt.

Miután a nyuszi megreggelizett, és a farkas is teleitta magát répaszörppel, elindultak hármasban a tisztás felé. Mentek-mendegéltek, és nemsokára össze is találkoztak Agyarassal, aki láthatóan jókedvű volt. A kihajtott tölgy rügyeiből lakmározott, kissé disznó módon. Olyan élvezettel csámcsogott evés közben, hogy észre sem vette a közeledőket. Samu tudta, hogy óvatosan kell megközelítenie a vadkant, ha nem akar közelebbről megismerkedni az éles és erős agyarakkal.

Miután már eléggé közel merészkedett, kedvesen így szólt:

- Szia Agyaras! - köszöntötte a vadkant.

- Mi az? - kapta fel a fejét Agyaras, akin látszott, hogy meglepődött.

- Csak azért bátorkodunk zavarni, mert éppen erre jártunk, és arra gondoltunk, hogy köszöntünk téged ezen a szép tavaszi napon - válaszolta gyorsan Samu.

- Igeen, és jóó étvágyat kívánunk - remegett meg Tapsi hangja, amikor belenézett a vadkan mérges szemébe.

- Vagy úgy - mondta békésebb hangon -, legyetek ti is üdvözölve.

- Nem is zavarunk tovább Agyaras - udvariaskodott a farkas, s már indultak is tovább.

Agyaras folytatta az evést, mintha meg sem zavarták volna. Nem törődött semmivel, csak a finom tölgy rügyekkel.

- Láttátok milyen rémült arcot vágott, amikor meghallotta a hangodat? - hahotázott a farkas.

- Még a szája is tátva maradt, csak úgy potyogtak belőle a tölgyfa rügyek - kacagott a törpe is.

- Hát, azért nekem még mindig remegnek a lábaim. Láttátok milyen haragos volt a tekintete. Kissé megnyugodtam, amikor barátságosabb lett a hangja - szólt közbe a nyuszi, majd ő is elkezdett nevetni.

Vidáman folytatták az útjukat az erdőben. A napsugarak kivirágoztatták az erdőt. Sokféle virág illatozott mindenütt a réten. A méhek zümmögve igyekeztek begyűjteni a friss virágport, hogy minél előbb mézet készíthessenek belőle. Samuék még nézték egy darabig a méheket, majd tovább mentek. Nemsokára elérték a tisztásnak azt a részét, ahol néhány erdei állat süttette magát a nap első sugaraival. Csacsogi, a szajkó egy kiszáradt jegenyefa felső ágán napoztatta a tollait, s közben a tájat fürkészte kíváncsian. Hamarosan észre is vette a közeledőket.

- Jönnek Samuék! - rikácsolta hangosan, hogy mindenki meghallja.

- Gyertek közelebb és telepedjetek le ide a fűbe - mutatott maga mellé a medve, aki egy kiszáradt tuskónak támaszkodva napozott. - Egész nap lustálkodnék, nincs is jobb egy kis sütkérezésnél, és nagyokat szippantani a finom illatokkal teli levegőbe - mondta Brumi, miközben elégedetten nagyokat nyújtózkodott a fűben. Taminak nem kellett kétszer mondani, már le is huppant a medve mellé napozni. Samu és Tapsi is elnyúltak a fűben, és hagyták, hogy a nap melege átjárja a testüket. Nem messze tőlük Ravaszdi pihent, mellette pedig Pele, a mókus szaladgált ide-oda egy vastag törött ágon. Ezen a napon minden állat kint volt a szabadban, és nagyon boldogok voltak, hogy végre eljött a várva-várt tavasz.

Teltek-múltak a napok, és minden erdei állat végezte a megszokott dolgát. Pele, a mókus bogyókat gyűjtött, Csacsogi az erdőt járta, hátha megtud valami újat, amit ő mondhat el elsőnek az erdei állatoknak. Brumi, a méhek legnagyobb bánatára a mézes készletükből csent el néhány finom falatot. A méhek minden igyekezetükkel próbálták elűzni a torkos medvét, akit még a szúrós fullánkok sem tudtak lebeszélni az ízletes csemegéről. Samu egy régi hód gátnál horgászott. Tami pedig türelmesen várta, hogy a legjobb barátja mikor fog végre egy halat. Ahogy így ültek csendben egymás mellett, észre sem vették a feléjük úszó Hápogit.

- Sziasztok! - üdvözölte őket Hápogi.

- Szia Hápogi, csak nem horgászni jöttél? - érdeklődött Tami.

- Nem, nem. A vidrával találkozom, mert délelőttönként együtt szoktunk úszkálni.

- Na és, merre szoktatok úszkálni? - kérdezte Samu a kacsát.

- Egy kicsit lejjebb a folyón van egy öreg tó. Ott van a vidra tanyája.

- Ó, igen, régebben jártam arra, de akkor még nem lakott ott a vidra.

- Persze, mert csak nemrég költözött a környékre.

- Veszélyes az a hely. Jobban tenné, ha máshol keresne magának új otthont a barátod, mielőtt még valami baj történne vele.

- Miért veszélyes az a hely? - kíváncsiskodott Tami.

- Azért, mert éppen ötven évvel ezelőtt valami ismeretlen mérgező anyag került a tó vizébe, ami miatt sok vízi állat elpusztult, illetve megbetegedett. Nagyon sokan elköltöztek arról a helyről, és itt, feljebb a folyón kezdtek új otthonokat építeni maguknak. Ezért mondtam, hogy keressen magának új otthont a barátod - mondta a törpe, miközben a gondolatai az ötven évvel ezelőtti szomorú eseményeket juttatták az eszébe.

- Nekem eddig még nem is beszéltél erről a szörnyűségről - szólalt meg a farkas.

- Tudod, én még egészen kicsi voltam, és alig emlékszem a történtekből valamire, de nem is szeretek erről beszélni, mert nagyon sok barátom, akiken már sajnos nem lehetett segíteni, odaveszett. De szerencsére az öreg Uhunak sokukat sikerült meggyógyítania a csodaszereivel.

- Köszönöm a figyelmeztetést, és majd igyekszem mindent elmondani a vidrának amit mondtál, de most már mennem kell, mert nem szeretném, ha nagyon megvárakoztatnám a barátomat.

Miután Hápogi elköszönt a barátaitól, igyekezett minél előbb a vidra tanyájához érni.

- Na végre, már azt hittem, nem is jössz el - mondta kissé mérgesen a vidra.

- Ne haragudj a késésért, de az imént összetalálkoztam Samuékkal, és egy picit elbeszélgettük az időt – mentegetőzött a kacsa, majd elmondta, amit a törpétől hallott.

- Ugyan már, ötven év óta teljesen letisztult a víz. Te magad is láthatod milyen szép és tiszta a víz. Az idő újra olyanná varázsolta a tavat, mint amilyen azelőtt volt - válaszolta a vidra.

- Azért legyünk óvatosabbak, sohasem lehet tudni, hátha még nem tisztult le teljesen a tó vize.

- Nézd Hápogi mennyi új növény nőtt a tóban és a tó környékén! - mutatott körbe a vidra, majd így folytatta: - Gondolod, hogy mindez itt lenne, ha még mindig méreg lenne a tó vízében. Az idő, mint már az előbb mondottam, visszaállította a természet rendjét.

- Igazad lehet - nézett körbe a kacsa-, menjünk, és ússzunk egy nagyot ebben a szép tóban.

Teltek-múltak a napok, a vidra és a kacsa vidáman úszkáltak a tóban. Miután kissé elfáradtak, kiúsztak a partra, majd megették a halakat, amit a vidra fogott.

- Látod Hápogi, ha még mindig mérgezett lenne a víz, akkor most nem ehetnénk halat - mondta a vidra, majd egy újabb halat kezdett el enni.

- Szép ez a környék, a többieknek is meg kellene mutatni.

- Azt már nem! - vált kissé ingerültebbé a vidra hangja. - Ez az én tavam, és nem szeretném, ha idegen állatoktól lenne zajos ez a megszokott csend, ami a tó körül uralkodik. Legyen csak egyedül a mi titkunk, hogy a tó letisztult, és olyan, mint amilyen régen volt. Hidd el, csak így marad szép és csendes ez a környék! Gondolom te sem szeretnéd, ha ez a békés hely megváltozna?

- Természetesen én is azt szeretném, ha mindig ilyen szép maradna, mint amilyen most. Azt hiszem, valóban buta ötlet lenne másoknak megmutatni ezt a szép tavat.

- Jó, és most fogadjuk meg, hogy nem mondjuk el senkinek sem a mi kis titkunkat.

Miután megfogadták, hogy nem árulják el senkinek sem a titkukat, vidáman mentek vissza a vízbe úszkálni. Hápogi a víz felszínén, a vidra pedig a víz alatt úszkált, mert kedvenc időtöltése a búvárkodás volt. A kacsa, legnagyobb bánatára, csak kis ideig bírt a víz alatt maradni. Bezzeg a vidra tovább bírta a víz alatt. Fáradhatatlanul kutatta a tó mélységét, és mindenről beszámolt a kacsának, amit a víz alatt felfedezett, illetve látott. Eddig mindig csak jelentéktelen tárgyakat talált, mint például: egy rozoga bakancsot, borosüvegeket és különböző konzerves dobozokat, de mindig úgy kezelte őket, mintha valódi kincset talált volna. Minden egyes alkalommal izgatottan mesélte el a kacsának, mit talált a tó fenekén. Hápogi pedig hűségesen végighallgatta barátja történeteit.

A kacsa vidáman úszkált a tó lágy habjai között, amikor hirtelen feltűnt neki, hogy a vidrát már egy jó ideje nem látta felbukkanni a víz alól. Idegesen kezdett össze-vissza úszkálni. Néha ő maga is alámerült, hátha így előbb észreveszi a vidrát, de nem így történt.

- Most mit tegyek? Segítséget kellene hívnom! Igen ám, de megígértem, hogy nem mondom el senkinek sem! - mondta maga elé hangosan a kacsa, miközben idegesen fel-alá úszkált a vízen. - Sajnálom barátom, de mégiscsak segítségért kell mennem. Csak még időben visszaérjek! - és hatalmas szárnycsapásokkal már a magasba is emelkedett.

Följebb a folyón, az öreg hódgátnál, a törpe és a farkas ismét horgászással ütötték el az idejüket.

- Nézd csak Tami az úszót, azt hiszem, ma szerencsénk lesz - mondta a törpe, miközben a szemét le sem vette az ide-oda ficánkoló úszóról. Már éppen meg akarta rántani a botot, amikor nagy csobbanással siklott el éppen előttük a kacsa.

- Nem látod, hogy horgászunk? Most miattad nem tudtuk kifogni a halat. Nem tudtál volna egy kicsit messzebb beleesni a vízbe? - mérgelődött Tami.

- Ne haragudjatok, amiért miattam nem tudtátok kifogni a halat, de nagyon siettem, mert a barátom, a vidra bajban van - válaszolt a kacsa, kissé prüszkölve a hideg víztől.

- Hogy-hogy bajban van a vidra? - kérdezte Samu.

- Hát az a helyzet, hogy igazából nem is szabadna beszélnem róla, de azt hiszem, a barátom nagy bajban lehet, ezért inkább elmondok mindent.

A kacsa így is tett, elmondta a fogadalmukat, amit a vidrával kötöttek egymás között, majd azt is elmondta, milyen jól érezték magukat addig a percig, amíg a vidra el nem tűnt.

- Azért ez nem volt szép dolog tőletek. Mindenki elől eltitkoltátok, hogy a tó vize olyan, mint régen, most pedig, amikor baj van, jól jönne a többiek segítsége. Igaz, Hápogi?

- Elég legyen Tami! Előbb segítsünk a vidrán, s majd azután megbeszéljük a többit.

A farkas beletörődött abba, amit a törpe mondott neki, mert belátta, hogy a vidrán a marakodás nem segíthet. A törpe felmászott a farkas hátára, aki sebesen rohant az öreg tó felé. Miközben a farkas és a törpe a tó felé tartottak, addig Hápogi Jónáshoz, a teknőshöz igyekezett, aki a közelben lakott. Szerencséjére otthon találta a teknőst, aki éppen a szokásos napozásához készülődött. A kacsa már a magasból megszólította a teknőst.

- Szia Jónás! De jó, hogy itthon találtalak - mondta, s közben leszállt a teknős mellé, majd izgatottan így folytatta: - Azonnal velem kell jönnöd, mert a vidra bajban van.

- Miért van bajban a vidra? - kérdezte értetlenül a teknős.

- A tóban úszkáltunk egész nap, de egyszer csak eltűnt a vidra. Én a víz felszínén, ő pedig a víz alatt úszkált, mert a búvárkodás a kedvenc időtöltése.

- A tóban úszkáltatok? Nem tudtátok, hogy veszélyes az a hely? Már évek óta nem jár oda egyetlen állat sem. Úgy ötven évvel ezelőtt…

- Nagyon jól tudom, mi történt ötven évvel ezelőtt - vágott közbe a kacsa a teknős szavaiba -, de azóta már minden megváltozott. Gyere, siessünk a tóhoz, én pedig mindent elmondok útközben, amíg oda nem érünk.

A teknős eleget tett a kacsa kérésének, és beleereszkedett a folyóba, mert a vízben sokkal gyorsabbam tud haladni, mint a szárazföldön. A kacsa a teknős fölött repült, s közben már mondta, hogy mi is történt a tónál.

Miközben a kacsa és a teknős a tó felé igyekezett, a farkas és a törpe már oda is értek.

- Milyen szép hely! - ámuldozott Tami.

- Igen, valóban nagyon szép.

- Na és, most hogyan tovább? - érdeklődött a farkas.

- Sajnos addig semmit sem tudunk tenni, amíg Hápogi és Jónás ide nem érnek.

- Nézd Samu, már jönnek is! - mutatott maga elé Tami.

- Sziasztok! - üdvözölte a farkast és a törpét a teknős. - Hápogi már mindent elmondott, ezért ne is húzzuk az időt tovább. Remélem, még időben jöttünk.

- Hápogi! Repülj a tó fölé, oda, ahol utoljára láttad a vidrát alámerülni. Jónás pedig majd ott kezdi el keresni a vidrát.

Így is tettek. A kacsa a tó felett keringett, éppen ott, ahol utoljára látta a barátját. A teknős nagy levegőt vett, majd a víz alá merült, hogy megkeresse a vidrát. Már negyedszer merült alá a teknős, amikor a tó fenekén végre megpillantott egy ismeretlen nagy valamit, aminek az eleje bele volt fúródva az iszapba.

Jónás volt a környék legidősebb állata, több, mint száz éves, de ez a fura valami nagyon emlékeztette valamire, csak azt nem tudta, hogy mire. A teknős méreteihez képest ez a valami nagyon nagy volt, de még ennek ellenére is összeszedte minden bátorságát, és közelebb merészkedett az ismeretlen valamihez. Kissé meglepődött, amikor hozzáért, mert hideg és kemény volt a felülete. Ahogy haladt az ismeretlen tárgy mellett, észrevett rajta egy nagy repedést, amin keresztül be tudott nézni, majd legyőzve félelmét, beljebb merészkedett a résen. Ahogy így haladt beljebb, mindenütt szanaszét hevert rozsdás tárgyakat, lemezeket, sőt még székeket is talált, amit az idő vasfoga a víz alatt teljesen tönkretett. Egyszer csak nagy rozsdás lemezek állták el az útját, amik össze-vissza voltak egymáson. Mivel előre már nem tudott haladni, feljebb úszott a nagy valaminek a belsejében. Ismét újabb meglepetés érte, mert friss levegő volt a víz felszíne felett.

- Milyen szerencse, hogy ennek a valaminek csak az eleje fúródott bele az iszapba, így a végében megmaradt a tiszta levegő. Lehet, hogy ez a vidra szerencséje is? - gondolta a teknős, miközben nagyot szippantott a friss levegőből.

Közben a tóparton a farkas és a törpe izgatottan kémlelték a víz felszínét, hogy mikor bukkan fel ismét a teknős

- Biztos neki is baja esett - mondta idegesen a kacsa, aki időnként a vízbe dugta a fejét, hátha többet tud meg a teknős és a vidra holléte felől.

- Mit tegyünk Samu? Ezt már én sem bírom idegekkel! - szólt közbe aggódva a farkas.

- Sajnos tanácstalan vagyok. Elképzelni sem tudom, mi lehet a víz alatt, amiért a vidra és a teknős még nem került elő.

Míg a farkas, a kacsa és a törpe a víz felett várták a barátaik felbukkanását, addig a teknős folytatta a vidra keresését. Nagy erőfeszítések árán sikerült a rozsdás lemezeket az útjából arrébb löknie. Ahogy így lökdöste a lemezeket, egyszer csak halk kopogás keltette fel a figyelmét.

- Ez biztosan a vidra - mondta maga elé, majd még nagyobb erővel igyekezett a lemezeket az útjából eltávolítani.

Eközben, a szanaszét heverő lemezek túloldalán a vidra próbált meg kiszabadulni a fogságából.

- Vajon ki lehet az, aki segíteni szeretne nekem? - tette fel a kérdést magának a vidra, amire egyenlőre még nem tudta a választ. Ahogy így elmélkedett, egyre nagyobb erővel feszült neki a lemezeknek. Nem kímélte magát, sőt, még a fájdalmaival sem törődött, pedig az apró mancsait mindenütt sebek, vízhólyagok és véraláfutások tarkították, de a remény fénye már ott csillogott a vidra szemében.

Közben a teknős annyira igyekezett a vidra kiszabadításában, hogy észre sem vette, milyen kevés levegő maradt az ő részén. Egyre jobban elfáradt, majd az oxigén hiánya miatt összeesett. Tehetetlenül feküdt a hideg lemezek előtt, nagyon gyengének érezte magát. Ahogy így feküdt, régi emlékképek kezdtek felelevenedni az emlékei között.

Már elmúlt ötven éves, amikor egy szép nyári napon a tó homokos partján süttette a hasát. Egyszer csak egy hatalmas gépmadár a szeme láttára nagy robajjal belezuhant a tóba. Mindenütt riadt állatok tekintete meredt a tó felé, ahol a gépmadarat kezdték elnyelni a hullámok. A gépmadár becsapódása a vízbe olyan nagy és erős volt, hogy mind a két szárnya leszakadt, és furcsa, ismeretlen anyag borította be a tó vizét. Napokkal azután, hogy a gépmadár elsüllyedt, egyre több állat kezdett megbetegedni, illetve elpusztulni. Amerre a szem ellátott, mindenütt állati tetemek hevertek, amit az az ismeretlen anyag okozott. Azok az állatok, akiket Uhunak, a bagolynak sikerült megmentenie a betegségtől, feljebb költöztek a folyón, ami belefolyt a tóba.

A régi, rossz emlékképek egyre jobban kezdtek eltűnni az emlékezetéből, helyette egy fekete folt kezdett minél nagyobbra megnőni. A teknős már majdnem élettelenül feküdt a roncsok között, amikor levegőbuborékok kezdtek beáramlani a lemezek rései között, majd egy sebes, vízhólyagos és véraláfutásos mancs kezdte egyre jobban feszegetni a rozsdás lemezeket.

Fent, a tóparton a törpe, a farkas és a kacsa már kezdtek lemondani a vidra és a teknős előkerüléséről, amikor a kacsától valamivel távolabb a vízből felbukkant a vidra és a teknős feje.

- Ott vannak! - kiabálta könnyes szemekkel Tami, majd az elveszettnek hitt társai felé mutatott.

A vidra teljesen kimerült mire a tópartra húzta a teknőst, aki még mindig kába volt, de már láthatóan kezdte visszanyerni a régi énjét. Míg a vidra azon volt, hogy kijuttassa a partra a teknőst, addig a Hápogi elszállt Uhuhoz, a bagolyhoz. Hamarosan vissza is ért a kacsa a bagoly társaságában. A bagoly bekötözte a vidra sebes mancsait, majd miután a teknőst megvizsgálta, és adott neki a csodaszereiből, elköszönt mindenkitől, és tovább repült, mert még mások is vártak rá.

Másnap a tónál összegyűlt minden állat, és a vidra szavait figyelték.

- Először is, szeretném megköszönni a teknősnek, amiért az életét sem féltve a segítségemre indult, és megmentette az életemet. Nélküle ma nem lehetnék köztetek. Köszönöm neked, barátom! - mondta a teknősnek, aki mellette állt, és átölelte, majd így folytatta: - Szeretnék bocsánatot kérni tőletek is, amiért önző módon ki akartam sajátítani magamnak a tavat. Ma már tudom, hogy hibát követtem el, és azt is tudom, ha egyedül lennék itt a tónál, akkor nem lenne egyetlen barátom sem. Végül, de nem utolsóként szeretném megköszönni barátomnak, a kacsának, hogy segítséget hívott, amikor én bajban voltam. Igaz, ezzel megszegte az eskünket, de így az életemet köszönhetem neki. Szeretném, ha többen ideköltöznének a tóhoz, és itt laknának ezen a szép helyen.

Miután a vidra megköszönt mindenkinek mindent, és befejezte a beszédet, mindenkit vendégül látott az otthonában. Voltak, akik a vidra által készített finomságból lakmároztak, és voltak, akik a tóparton napozgattak, játszottak, vagy a vízben úszkáltak, illetve pancsoltak. A Samu és a Tami a tóparton ültek egy nagy kövön, amiről a lábukat a vízbe lógatták, és beszélgettek.

- Látod Tami, ha valaki önző, könnyen bajba juthat, és még másokat is bajba sodorhat - mondta a törpe, s közben a lábát lóbálta a vízben.

- Hát igen, de szerencsére mindenki épségben megúszta ezt a kis kalandot.

- Milyen kár, hogy otthon felejtettem a fürdőnadrágomat, szívesen úsznék egyet ebben a szép tóban - mondta a Samu, és irigykedve nézte azokat, akik a vízben úszkáltak.

- Minek az a fürdőnadrág? - szólalt meg a Tami, és egy hirtelen mozdulattal belökte Samut a tó vizébe, majd ő maga is utána ugrott. A farkas és a törpe egymást locsolgatták, s közben nagyokat nevettek a többi állattal együtt, akik köréjük gyűltek.

VÉGE

1997.03.15.

Fekete István: Lutra

ebben van vidra és kacsa is