Mikor derül ki az a Tűz és Jég dalába, hogy Wyman Manderly Frey-eket süttetett bele a pitéjébe?
Ezt konkrétan nem mondják ki. Viszont tény, hogy Wyman gyűlöli őket.
És az is tény, hogy a nála vendégeskedő Freyek nyomtalanul eltűntek. Ramsey és Arya esküvőjére meg húsos pitét vitt. Amikor felszolgálják nekik, akkor meg a Patkányszakács dalt játszák. Ugye ő volt az, aki megsütötte egy király fiát és azt tálalta fel neki.
Itt kb össze vannak szedve az erre utaló jelek.
Igen, ahogy a második mondja.
Van egy legenda a Rat Cook/Patkányszakácsról, aki megölte és pitébe sütötte egy király fiát, majd feltálalta neki.
Wyman Manderly pedig, mint kiderült, hátba akarja szúrni Rooset és visszahozni Rickont Északra, mert a Manderly ház sokat köszönhet a Starkoknak, ő is még mindig hű hozzájuk, és a Freyek megölték az egyik fiát az esküvőn, a másikat pedig fogvatartják, na meg biztos arra számít,hogy mondjuk az unokáját feleségül tudja majd adni Rickonhoz.
Plusz az is kiderült,hogy a nála vendégeskedő Freyeket nagyon megveti, szarba se nézi.
Majd ez a 3 Frey minden nyom nélkül eltűnt, Wyman Manderly húsospitéket vitt Winterfellbe, amit felszolgált a többek között Boltonokat és Freyeket is tartalmazó társaságnak, és a Patkányszakácsról szóló dalt énekelte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!