Szerintetek van tehetségem az íráshoz?

Tegnap kezdtem el írni egy kisregényt. Vagy nem is tudom mit. Igazából csak olvassátok el. A címe: Margaréta áma és ez a bevezető fejezet

Egy rossz álom? Vagy valóság?

Margaréta vagyok, egy kiscica. 4 hónapja születtem, 3 testvéremmel együtt. Ketten sajnos meghaltak, ezért csak bátyámmal, Pufókkal maradtunk.

Anyukánkkal éltünk az utcán, csak mi, míg nem egy napon anya eltűnt. Annál a fájdalomnál már csak akkor éreztem rosszabbat, amikor Pufókot a menhelyről elvitték.

Igen, menhelyre kerültünk. Ott magányosak, elveszettek voltunk. Napról napra csak arra tudtunk gondolni, hogy mikor lesz annak vége, hogy egy kis ketrecben élünk, ahol még megfordulni is alig tudunk. Az a keserűség, ami betöltötte minden napjainkat, és ami éjszaka az álmainkban üldözött, már-már elviselhetetlen volt.

Mikor egy nap felkeltem egy rémséges álomból, arra ébredtem, hogy a mellettem lévő ketrecben, nem szeretett bátyám, hanem egy ronda, kopasz macska volt. Egy pillanat alatt átfutott bennem minden lehetséges eshetőség, hogy valami baja lett, vagy bármi ilyesmi, de nem értettem. Kétségbeesetten kapálóztam, nyávogtam, dühöngtem, de most nem olyan édes, aranyos kiscicaként, hanem, mint egy vérengző tigris. Olyan nagy szorongás gyötört, hogy lábaim összecsuklottak és egyszer csak elsötétült előttem minden. Egy másik helyiségben nyitottam ki szemem, ami tiszta fehér volt. Körülöttem a cicák csak azt nyávogták, hogy „fáj”, „ez rossz” ami kissé megrémített. Egy alacsony kerítés vett körbe, amit könnyedén átugrottam. Az ajtó résnyire nyitva volt, mögüle hangokat hallottam.

Közelebb mentem és különös dolgot hallottam. Légzésem szabálytalan, szívverésem szokatlanul gyors volt. Két kiscica beszélgetett. Egy pillanatra az egyikben Pufókot véltem észrevenni, de tévedtem. Viszont amiről beszéltek, az felettébb különös volt! Arról nyávogtak egymásnak, hogy a minap elvittek egy kiscicát Angliába.

Azon belül Londonba. Odamentem (csak úgy kíváncsiságból) hozzájuk, megkérdezni a nevét annak a macseknak. Azt sajnos nem tudták, hogy mi a neve, csak azt, hogy eddig az utcán élt és két hete hozták be. Pontosan úgy, mint engem. Pontosan úgy, mint Pufókot. Ezek szerint az édes egyetlen testvéremet elvitték tőlem? Soha többé nem fogom látni?