Tetszik nektek, vagy szerintetek rossz? Ha rossz, mit változtatnátok rajta?

Még nincsen kész,

Egy versenyre szeretném beküldeni

átírtam teljesen, a tanácsok alapján!

Hallgass, várj s figyelj. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy beszélő szamár, akit Csacsesznak hívtak. Kicsi kora óta egy házaspárnál élt. Azonban egy baba születése mindent megváltoztatott.

A 20. század végén járunk, egy júniusi reggel. Csacsesz gazdái, Dávid, aki a húszas évei végén, s Imola, aki a húszas évei közepén járt. Imola terhes volt, s ezért a kórházba siettek. Egy cuppanós puszit nyomtak Csacsesz orrára, majd sietve elindultak, s a kis szamár pedig lógó fülekkel indult el a közeli tóhoz, ahol szomorúan ült le a homokos földre. Ott egy átlagon halat pillantott meg, aki a tó mellett ugrált, s próbált visszajutni a vízbe, sikertelenül. Ekkor észrevette a szomorú állatot, aki pár méterre ült tőle.

-Csacsi!-szólt oda neki.-Ha segítesz nekem, akkor teljesítem két kívánságodat, mert a három túl sok lenne.

A csacsi segített a halnak.

-Köszönöm, hogy megmentettél!-válaszolta a hal.-S most kívánj valamit!

-Azt szeretném, hogy tudjak beszélni a gazdáimhoz.-válaszolta a csacsi.

A hal teljesítette a kívánságot, s megígérte a jószívű állatnak, hogy még egyszer kívánhat valamit, bármi is legyen az.

A kis csacsi jobb kedvű lett, s haza szeretett volna menni, de nem tudta, hogy hol is van az.

-Szólok a halnak, s ő segít nekem!-gondolta.-De az nem jó, mert akkor többet nem kívánhatok.

Ezért inkább elindult észak irányába, s fáradtan baktatott előre. Pár perc múlva egy tisztásra érkezett, ahol egy csacsi álldogált. Egy órával később szomjasan, éhesen és fáradtan pillantotta meg a házat, ahol élt, s pár perccel később már a friss szénát ette.

A kis csacsi egyre szomorúbb lett, mert már napok óta nem látta a gazdáit. Minden nap, reggeltől - estig a kerítés előtt figyelte a mellette elhaladó autókat, de fehér BMW-t sehol nem látott. Egyre szomorúbb lett arra gondolva, hogy biztos nem szeretik őt. Teltek a hetek, s a kis Csacsesz nagy örömére megérkeztek a szerettei. De hárman voltak. Miért? A kis jószág nem is értette az egészet.

- Szia Csacsesz! Már nagyon régen láttuk egymást! S már nagyon hiányoztál. Ő itt az új családtag! A neve Emma. - simogatta meg az értetlenül álló kis csacsifiút.

- De hogy te milyen sovány vagy! - ütögette meg Dávid a kis hasát.

Ahogy teltek a napok, Csacsesszal egyre kevesebb idő töltöttek el, s ennek ő nem is örült annyira. Állandóan a kis Emma körül sürögtek, forogtak. Pár percig játszottak vele, de amint elkezdett sírni a kislány, Dávid és Imola egyből szaladtak be a házba, s a csacsit már be sem engedték a szobákba. Egyre többször szökött el otthonról, s volt, hogy napokig haza sem ment. Ám, az egyik erdőben töltött nap után vérző lábbal tért haza.

- Mi történt veled, édes csacsim? - kérdezte Imola, miközben kihívta az állatorvost. De a csacsi nem válaszolt.

- Hol voltál kicsi Csacsesz? - kérdezte Dávid is.

- Az erdőben voltam, s megtámadott egy farkas.

- És miér' mentél el?

- Mert már nem szerettek! A babával többet vagytok!

Másnap, Csacsesz arra kelt fel, hogy valaki nézi őt, s ez nagyon felidegesítette. Kinyitotta a szemét, s egy csacsilányt vett észre. Nem pont úgy nézett ki mint ő.

- Ki vagy te? - ugrott el a kicsi szamár ijedten.

- Én vagyok az új csacsi! Hisztéria a nevem. És neked? - kíváncsiskodott a csacsilány.

- Én Csacsesz vagyok, de most mennem kell! - s ezzel elfutott a csacsi, bement a házba, s megkereste a gazdáit. Most is Emmával voltak.

.

.

.

.

.

.

- Ki ez az új csacsi? - kérdezte.

- Úgy gondoltuk, ha veszünk neked egy pajtást neked, akkor nem fogsz többet elszökni, s unatkozni sem. - válaszolták.

- De én eddig sem unatkoztam, csak egy kis szeretetre vágyok! - s ezzel elfutott.

Futott a tisztásra, a tisztásról az erdőbe. S ott volt napokig.

Eközben Imola körbejárta az utcákat, s Dávid minden embert felhívott telefonon, hogy nem-e látták a kis szökevényt. De egyikőjük sem járt sikerrel.

Napok múlva azonban egy juhász megtalálta őt a tisztáson. Tele volt sebekkel, és nagyon fáradt volt. S bizony, elég sovány is volt szegény állat. Az állatorvos nem mondott túl sok jót, s azt mondta, hogy nem fogja megélni a holnap estét. De a kis csacsi túlélte. Igaz, hogy nagyon gyenge volt, de Hisztéria és a gazdái segítségével hetek múlva már szaladgált, s olyan boldog volt, mint még soha.

- Bocsánatot kérek tőletek, hogy úgy viselkedtem veletek, csak ki voltam éhezve egy kis szeretetre, de ti türelmesek voltatok velem. - kért bocsánatot mindenkitől, s ezzel elment. - Hiába voltak velem ilyen kedvesek, nem érdemlem meg őket! Hiszen, hogy viselkedtem velük! - sírta el magát a tóhoz menve.

A tónál leült, s belenézett a vízbe. A tükörképét látta, s hosszú ideig nézte magát. Majd egy ismerős hangra lett figyelmes.

- Mi a baj, kicsi csacsi? Hozzám jöttél? - kérdezte a hal.

- Igen, hozzád jöttem! Kívánni szeretnék. - válaszolta.

- Mit szeretnél?

- Azt, hogy legyek egy szobor, s a gazdáim kertjében álljak.

- Biztos vagy te ebben? - csodálkozva kérdezte a hal.

- Igen, mert rosszul bántam a családommal, pedig szerettek! S nem érdemlem meg őket, mert önző voltam! Azt akartam, hogy csak velem foglalkozzanak! - mondta.

A hal sajnálta a kis csacsit de muszáj volt teljesítenie a kívánságot.

Másnap a szobor már ott állt a kertben. Imola mikor meglátta felsikított, hogy mi történt Csacsesszal. Dávid sem akart hinni a szemének, de ez volt a valóság. Így ért véget a szegény jószág szép élete. S a szobor még ma is ott áll, ha azóta el nem fáradt, vagy el nem ment onnan.