Szívesen olvasnátok olyan írást (nem könyvet, inkább novellát, vagy hasonló rövidebb műfajt), ami így kezdődik?

Alkonyodott. A földek hűvös párákat leheltek, s az alábukó nap utolsó sugarai bearanyozták a fák törzsét. A halvány ködrongyok megültek a lombok közt, a lilára mélyülő keleti égen megjelent az első csillag, s a bokrok alól előbújt az est.

A madarak szárnyuk alá dugták a fejüket, a nappali Szabadok a vackukra tértek, és összehúzták magukat.

Sötétedett.

Az éjszaka vándorai megmozdultak, itt is, ott is zölden égő szempárok figyelték a sötétséget.

Ám valahol, a messze látó hegyek sötét, nyirkos üvereiben, ahol még a szél is halkan jár, nehogy megzavarja az Enyészet örökös, borzongató munkáját, minden mást elhomályosító tűz gyúlt ki: csak a Hiúz járhatott erre, az Enyészet elkényeztetett egykéje.

A páros lidércláng megmozdult. A macska fölemelkedett a vackáról, majd hosszan elnyújtóztatta izmos, karcsú testét. Egy nesztelen ugrással egy kidőlt fatörzsön termett, majd szinte beolvadt a páfrányok közé.

Az erdő megborzongott: a Hiúz vadászatra indult.

Egy kicsit Fekete István állatregényei (Vuk, Lutra, stb.) mintájára próbáltam írni, nem tudom, mekkora sikerrel.

Kérlek, véleményezzétek! Semmin nem sértődöm meg . :)