Érdekel a folytatás?

a történetről röviden: Longfellow szűk városában járunk, ahol különös nem mindennapi események történek. Testen kívüli élmények, szellemek, látomások kísértik a lakókat, miközben bizton állítják az egész csak humbug. Nem kell vele törődni. Túl sok aludt tejet vagy lejárt szavatosságú kefirt ehettek mondogatják maguknak ... Azonban egy nap olyan mértéket öltenek a köztük lévő paranormális tevékenységek, hogy a legmakacsabb embernek is be kell látnia, hogy bizony egy boszorkányhoz kell fordulni.

Korom sötét éj köszöntött ránk az eldugott Longfellowban. Az eddig környéket perzselő forró napsugár utáni hűsítő eső most jéghideg cseppeké fagyot a fák csupasz ágain, amik rezzenéstelenségüknek, még egy erősebb szél sem vethetett véget. Sűrű homály és csend borult az északon lévő otthonok ablakára, itt-ott még egy fény pislákolt de a legtöbben már csak álmosan meredtek az éjszakába. Ház volt mindenütt, fák és még több ház, amiben lakók bizton állíthatták, hogy soha nem történt velük semmi érdekes. Hosszú utak nyíltak a városból a világnak összes eldugott részéhez is, mégse tévedt erre soha senki. A lakók kedvesek, és szeretők voltak mégse látogatta meg őket senki, bőséggel jött a termés a fák ágain lelógó kövér gyümölcsök már földet taposták, mégse kért belőlük senki. Mintha nem is vettek volna róla tudomást, mintha nem is létezett volna.

Valami megmozdult itt, de nem lehetett az öreg Mrs. Figg macskája hisz neki már napok óta kirakták a szűrét. Nem is lehetett Frank, aki lekvárral kenegette be a testét esténként és felszólította a járókelőket, hogy szólítsák őrmesternek, mert a bíróság pár napja beszámíthatatlannak titulálta. Nem ez valami más volt. Úgy tűnt fel akár egy gyertyaláng, de a nagy feketeségben inkább csak szürkének tűnt, mintsem égő vörösnek, mégis jól kivehető volt még kisebb ködben is. A lámpák fényei jöttére kialudtak, majd újra megjelentek csak hogy takarják a különös alak kilétét. Elment pár téglaház mellet, befordult a sarkon és bement város melletti parkba, ahol már a hosszú sorú lombkoronák teljesen beterítették, így még csak csöndbe se kellet maradnia, nehogy egy még odatévedt járókelő észrevegye. A szerteálló ágak kusza erdejéből most egy másik különös alak tűnt fel, aki akár a testvére is lehetett volna a hasonlóságai miatt. Ugyanolyan furcsán szétálló volt, mint ő, mintha nem is szilárd, hanem füst lett volna a teste. Mindketten energiát bocsátottak ki magukból, és amikor ez a két enyv összeragadt egy harmadik lény jött létre közöttük. A kettő felismerte egymást és elkezdtek közeledni, egy kívülállónak úgy tűnt volna, mintha egymást akarnák megérinteni, pedig ez nem volt igaz csak az egy összeragadt energiához közeledtek, amelyet mindketten tápláltak. Már csak lépések volt köztük a távolság. A színük is megváltozott először fakó lila majd egészen fehér. A forróság már tapintható volt közöttük, egymásnak minden rezdülését érzékelték. Még közelebb akartak kerülni. Aztán mindkettő kiszakadt a testéből és nem láthatunk többet, mert egy tizenéves forma lánynak fel kellet ébrednie álmából. Hosszan lélegzett szinte lihegett, a fején lecsorgó izzadság cseppek lassan megjelentek az ágy szélén. Egy hosszú pillanatig észre se vette mi történt vele, csak azt tudta, hogy valamit látott de fogalma sincs mit, amitől felriadt. Nem csoda, hogy megijedt különös megmagyarázhatatlan dolgok ritkán történtek ebben a szűk kis városkában. Sőt annyira átlagosnak mondható, hogy egy ilyen álomnak megemlítését könnyen elintézhetik azzal, hogy biztos csak valami rosszat evett, például romlott kefirt, és ettől forgolódott. Az álmot meg csak kitalálta, hogy legyen oka elkésni az iskolából. Nem egyszeri esett volt, amikor Hiszta néni aludttejjel altatta el a korcsait, hogy ne ugrálják tele a házat esténként. Egy nap aztán lidérces álmai kezdtek lenni az asszonynak és úgy látta, mintha a blökik a plafonon mászkálnának. Kezében felmosóval találtak rá amint épp a falakat törölgette. Mondanom se kell, azóta nem bízták rá a kislányt. Félt, hogy a szülei se hisznek neki ezek után, nem egyszer talált ki különös meséket arra, hogy miért nem tud bemenni a suliba. Olyan jó vagyok, hogy a tanárnő mondta, többé nem kell bejárnom, ellopták a tetőt, megfagynánk ebben a jéghidegben, megtalálták a szőrös csomó forrását a szellőzőbe és kiderült, hogy egy medve. Volt fantáziája a kislánynak, ami miatt ügyesen ki tudta magyaráznia magát a legszorultabb helyzetekből is. Amire sokszor nagy szüksége is volt, a körülötte történő különös balesetek, és szerencsétlenségek miatt. Nagy kalamajkát okozott amerre csak járt, olyannyira, hogy ahogy az évek teltek nevelőszülei a bűntényei súlyossága miatt egyre távolabbi rokonnak vallották a szomszédoknak. A városiak emiatt távol tartották magukat tőle, egyenesen bosszantó lett volna a feltételezés, hogy valami rejtélyes vagy szokatlan történjen, mert ők bizton állíthatják, hogy köszönik szépen, de teljesen normálisak. A valódi szülei még kiskorában hunytak el nem ismerte őket, és nem hagytak mást hátra csak rengeteg megválaszolatlan kérdést és egy szív alakú órát, amit az óta is a zsebében tartott. Pár évre rá születése után elromlott, és nem lett más belőle más csak egy emlék, amit nem egészen tudott felidézni. Tudta hogy előbb utóbb fel kell kelnie és elfelejteni az álmot, törődni azokkal a dolgokkal, amikkel egy tizennégy éves lánynak ilyenkor kéne. Hogy egyáltalán beérjen nyolc óra előtt. Bár az is átfutott az agyán: ha már a dicséretről lekésett a szidásért miért sietne oda? Az első, amit mindennap meglátott a szobája falán figyelő fantázia együttes, a szundító macskája Falatka, aki a komódon terpeszkedett (nevét onnan kapta, hogy olyan cicának tűnt, akibe már egy falat se fér, de olyannak is, akinek már elég falat jutott neki egész életére). Ezeken kívül minden lila volt, lila volt a fal, a fotel a szekrény, lila volt a komód a polc az asztal, az ajtó még a ruhásszekrényében is minden lila volt. Sok fejrázogatást okozva ezzel a szüleinek. Az ablakon besütő meleg napfény kellemesen csiklandozta tagjait, nem is értette, hogy nem ébredt fel rá. Elhúzva az ibolyaszín függönyt gyorsan kinyitotta. Ismét csak átlagos látvány tárult a szeme elé. Csinos kis kertek, családi házak széles utak leparkolt kocsikkal, az égen egy pár madár suhant végig. Hirtelen megborzongott, úgy érezte, mintha valami kiszállt volna belőle.