A tuz es a jeg dala hanyadik koteteben es egy idezettel le tudna irn valaki hogy hol van a Tronok Harca 4. evad utolso reszenek a eg?

1)már "írtál" még egy ilyen kérdést

2)tanulj meg írni

Most az Aryásra gondolsz?

"lett adnia Gyávát, és reménykednie, hogy az állat eleget hoz a konyhára.

A kikötőben megtudta egy fiútól, hogy az istálló leégett, de a

tulajdonosnő még mindig kereskedik a szentély mögött. Arya könnyen megtalálta:

nagy, erőteljes asszony volt, kellemes lószag lengte körül. Gyáva rögtön

megtetszett neki, megkérdezte Aryától, hogy jutott hozzá, és elvigyorodott a

válaszán.

– Jófajta tenyésztés, ez látszik, és nem kétlem, hogy egy

lovagé volt, kedvesem – mondta. – De a lovag nem volt a te halott bátyád. Sok

éve kereskedek azzal a kastéllyal ott, tudom, milyenek a nemes születésű népek.

Ez a kanca előkelő származású, te viszont nem vagy az. – Arya mellkasának

szegezte az ujját. – Találtad vagy loptad, mindegy, melyik, így történt! Egy

ilyen koszos kis jószág, mint te, máshogy nem jut poroszka lóhoz!

Arya az ajkába harapott.

– Ez azt jelenti, hogy nem veszed meg? Az asszony vihogott.

– Ez azt jelenti, hogy elfogadod, amit adok érte, kedvesem!

Különben lemegyünk a kastélyba, és lehet, hogy nem kapsz semmit. Vagy talán fel

is akasztanak, amiért elloptad egy jó lovag lovát.

Vagy fél tucat sóaknai lakos járkált a közelben a dolga után,

úgyhogy Arya tudta, nem ölheti meg az asszonyt. Kénytelen volt hát az ajkába

harapni és hagyni, hogy átverjék. Az erszényt, amit kapott, szánalmasan

laposnak érezte, és hiába kért még valamennyit a nyeregért, a szerszámokért és

a takaróért, az asszony csak kinevette.

A Vérebet nem merte volna becsapni – gondolta, miközben

visszafelé bandukolt a kikötőbe. A távolság mintha mérföldekkel nyúlt volna

meg, mióta lóháton megtette.

A bíborszínű gálya még mindig ott volt. Ha még a hajó is

elmegy, mialatt kirabolják, azt már nem bírta volna elviselni. Amikor odaért

mellé, éppen egy hordó sört gurítottak fel a pallón. Megpróbált utánamenni, de

egy hajós rákiáltott valami ismeretlen nyelven.

– A kapitánnyal akarok beszélni – mondta neki Arya. A tengerész

csak még hangosabban kezdett kiáltozni, de a közjáték felkeltette egy zömök,

szürke hajú, bíbor gyapjúba öltözött férfi figyelmét, aki ismerte a Közös

Nyelvet is.

– Én vagyok a kapitány – mondta. – Mit szeretnél? Gyorsan,

gyermekem, el kell kapnunk a dagályt.

– Északra akarok menni, a Falra. Tessék, tudok fizetni is. – Odaadta

az erszényét. – Az Éjjeli Őrségnek van egy vára a tenger mellett.

– A Keleti Őrség. – A kapitány a tenyerébe öntötte az ezüstöt,

és összevonta a szemöldökét. – Csak ennyi van?

Arya jól tudta, hogy nem elég, nem kellett közölni vele. Látta

a kapitány arcán.

– Nem kell kabin meg semmi ilyesmi – tette hozzá gyorsan. – Alhatnék

lent a hajófenékben vagy...

– Vedd fel! – vetette oda egy elhaladó evezős, egy vég

gyapjúval a vállán. – Alhat velem.

– Vigyázz a nyelvedre! – förmedt rá a kapitány.

– Tudok dolgozni! – bizonygatta Arya. – Súrolhatnám a

fedélzetet. Egyszer súroltam egy kastély lépcsőjét. Vagy evezhetnék...

– Nem – közölte a kapitány. – Nem bírnád. – Visszaadta neki a

pénzét. – De ha tudnál, az sem számítana, gyermekem. Északon nem vár ránk semmi

jó. Jég, háború és kalózok. Láttunk egy tucat északnak haladó kalózhajót,

amikor megkerültük Hasadt Révet, és nem szeretnék még egyszer összefutni velük.

Innen hazafelé vesszük az irányt, és azt ajánlom, tedd te is ezt!

Nekem nincs otthonom – gondolta Arya. – Nincs falkám.

És most már lovam sincsen.

A kapitány már elfordult, amikor így szólt hozzá:

– Miféle hajó ez, uram?

A férfi megtorpant, és fáradtan rámosolygott.

– Ez a Titán Leánya galeasz Braavos Szabad Városából.

– Várj! – kiáltott fel hirtelen Arya. – Van nálam még valami! –

Az alsóruhájába dugta, hogy biztonságban legyen, így most jó mélyre kellett

nyúlnia, hogy megtalálja. Az evezősök nevettek, a kapitány pedig leplezetlen

türelmetlenséggel ácsorgott előtte.

– Még egy ezüst nem változtat semmin, gyermekem – mondta végül.

– Nem ezüst. – Megtalálta, és ráfonódtak az ujjai. – Vas.

Tessék! – Azzal a kapitány tenyerébe nyomta a kis vasérmét, amit Jaqen H'ghar

adott neki. A pénzdarab már olyan megviselt volt, hogy a férfi feje, amit

ábrázolt, minden vonását elveszítette. Valószínűleg értéktelen, de...

A kapitány megfordította, elkerekedett a szeme, és megint

Aryára nézett.

– Ez... hogyan...?

Jaqen azt mondta, mondjam ki a szavakat is. Arya

keresztbe fonta a karját a mellkasán.

– Valar morghulis! – mondta, olyan hangosan, mintha

tudta volna, mit jelent.

– Valar dohaeris! – felelte a férfi, és két ujjával

megérintette a homlokát. – Természetesen kapsz kabint!"