Szerintetek érdemes az írással foglalkozzak?
Oké, mondjuk az alkotói kedvem megköveteli tőlem, hogy írjak, de azért kíváncsi vagyok mások véleményére is :)
Hány évesnek gondoltok a részlet alapján? Tudtok esetleg tanácsokat adni?
"Kinyitottam a szemem, majd egyből össze is szorítottam, mert bántotta a fény. A fülem zúgott, és valószínűleg elharaptam a nyelvem, mert éreztem a vér ízét a számban. Zsibbadt ujjaim füvet tapintottak. Meghallottam a forgalom zaját, de képtelen voltam betájolni a hangok irányát. Elmúlt a testem zsibbadtsága, és belém nyilallt a fájdalom. Valószínűleg lehorzsoltam a könyököm, és a hátam. A lábam bokától térdig nyilallt.
A levegő frissen vágott fű illatát sodorta felém. Beugrott, hogy az iskolával szembeni üres térségen tegnap nyírták a füvet. Már tudtam, hol vagyok.
Hirtelen minden eszembe jutott, amit az utolsó pillanatokban láttam és éreztem. Valaki ellökött, valaki megmentett. De akkor… őt elütötték? A gondolat, hogy az illető az életét adhatta az enyémért, elborzasztott.
Kinyitottam a szemem. Először csak homályos foltokat láttam, de aztán lassan ki tudtam venni az égen sodródó felhők körvonalait.
– Hogy érzed magad? – kérdezte valaki mellettem. Ijedten rezzentem össze a hangtól. Minden porcikám égett a fájdalomtól, ezért csak a szememmel kerestem meg a hang forrását. Egy velem nagyjából egyidős fiú térdepelt mellettem. Még sosem láttam, egy ilyen furcsa biztos emlékeznék. Kissé kerek arcát hollófekete haj keretezte. Néhány tincse a szemébe hullott, és felfedeztem köztük egy hófehéret is. Ez meglepett, mert nem úgy tűnt, hogy festett. Ráadásul a feje búbján is akadt néhány világosabb hajszál, de mire kettőt pislogtam, már nem láttam őket. Az is meggyőződésem volt, hogy a szeme sárgásan villant egyet – ezt inkább betudtam a sokk okozta hallucinációnak.
– Mi történt? – nyögtem halkan, és rá kellett csodálkozzak a hangom erőtlenségére, remegésére. Legszívesebben sikítottam volna, annyira fájt a lábam. Ismét ráharaptam a nyelvemre, amiből szivárogni kezdett a vér. Küzdöttem az öntudatomért.
– Mire emlékszel? – kérdezett vissza. Arca feszültséget és aggodalmat tükrözött. Elővett egy zsebkendőt, és megtörölgette vele a homlokomat. Amikor elvette, vörös volt. Eddig nem is tudatosult bennem, hogy vérzek.
– Jött az az autó… és már nem tudtam elugrani… és valaki félrerántott… te voltál? – Az ismeretlen fiú hirtelen zavarba jött.
– Nem gondoltam volna, hogy ez is eszedbe jut… - vakarta meg a fejét – Igen, én voltam.
– De hát… hogyan menekültél meg előle? – kerekedett el a szemem. Úgy tűnt, valamiért nem akart válaszolni a kérdésemre. Észrevettem, hogy a megmentőm bal válla is megsérült.
¬– Megsebesültél. Orvosra van szükséged – mondta inkább. Fel akartam ülni, de a fájdalom élesen hasított belém. Halkan felkiáltottam.
– Csak óvatosan. – A hangja megnyugtatóan és végtelenül gyöngéden csengett.
– Mi lett a sofőrrel? – kérdeztem. Csak most jutott eszembe a férfi, ahogy félelemmel telt meg a tekintete… A gondolattól is megborzongtam.
– Elhajtott – csóválta a fejét megmentőm. A hátamon végigkúszott a hideg. – Hogy hívnak?
– Janka vagyok. Teleky Janka. – A fájdalom nagyobb mértéket öltött. Elfojtottam egy sikolyt, miközben néhány kövér könnycsepp gördült le az arcomon. A fiú egyre aggodalmasabban festett.
– Figyelj Janka. Vérzel, és szerintem az egyik lábad elég súlyosan megsérült, nem tudsz ráállni. Az lenne a legjobb, ha elvinnélek a kórházba.
– De hát az nagyon messze van… nem lenne egyszerűbb mentőt hívni?
– Nincs nálam mobil – tárta szét a karját. Közben próbálta leplezni a fájdalmas fintort. Az ő karja is ellátásra szorult, és el sem bírtam képzelni, hogy mégis hogyan akar kórházba vinni. Most komolyan el akar cipelni odáig, mint egy zsák krumplit?
– Nálam van – vágtam rá halkan. Most már azt is éreztem, hogy a hátamat is jól megütöttem. Egyre rosszabbul esett rajta feküdni.
– Nem, nincs – felelte. Kezembe nyomta a telefonomat, amit már nem igazán lehetett telefonnak nevezni. Sokkoltan bámultam a darabokra tört karácsonyi ajándékomat. Biztos kiesett a zsebemből, gondoltam.
– Sajnálom, de ezt már nem tudtam megmenteni… - sütötte le a szemét egy rosszban sántikáló kisfiú módjára.
– Te olyan hülye vagy – meredtem rá pislogás nélkül. Egy pillanatra a hangom mintha visszanyerte volna az eredeti tónusát, de aztán az utolsó szónál megint remegni kezdett. Összepréseltem a fogaimat, hogy ne vinnyogjak.
– Mert? – vonta föl a szemöldökét játékosan, remélve azt, hogy egy kicsit el tudja vonni a figyelmem a fájdalomról.
– Neked köszönhetem az életemet, te pedig a holmimat sajnálod?!
Nem mondott semmit, csak fáradt félmosolyra húzta az ajkait. Feltápászkodott, és felemelt. Nem is erőlködött, holott ő is megsérült.
– Jaj, ez fáj! Várj egy kicsit! – kiáltottam fel. Szétnéztem, de az utca kihalt volt, vagy legalábbis én nem láttam senkit. A fiú nagyon óvatosan tartott, hogy ne okozzon nagyobb fájdalmat. Ahogy magához szorított, éreztem a teste melegét, a szíve dobogásának ritmusát, és ez elringatott. A tagjaim ismét zsibbadni kezdtek, csak ott éreztem a sérüléseket, ahol a kezei voltak.
– Mi az? – kérdezte – Mi a baj?
– A te karod sincs a legjobb állapotban. Ölben akarsz végigcipelni a városon? Ráadásul még a nevedet sem tudom…
– Zalánnak hívnak. És nem, nem egészen úgy terveztem. Csukd be a szemed!
– Mi van? – nem értettem, hogy mire megy ki a játék.
– Ígérd meg! – A hangja olyan komoly színt öltött, hogy megszeppentem tőle.
– O… oké – bólintottam. Összeszorítottam szemhéjaimat.
– Zalán? – suttogtam.
– Igen?
– Te is ígérj meg nekem valamit. Nem tudom ki vagy, nem ismerlek, és talán csak a naivságom miatt bízok benned. Ígérd meg, hogy nem élsz vissza a helyzettel!
– Ígérem – felelte, és éreztem a hangján, hogy mosolyog."
Az előzmény egy baleset, ahol majdnem elütik a lányt a kereszteződésben.
Csatlakozok az előttem szóló pozitív válaszolókhoz: jó kis részlet! Ne hagyd abba az írást és legfőképpen ennek a történetnek az írását!
Csak egy problémám van vele: A folytatást akarom! :D
Szerintetek érdemes az írással foglalkozzak?
Már a kérdés is nyelvtanilag katasztrófa
Bocsánat. Tetszik, de...
tiszta Twilight. Nekem egyből az a jelenet ugrott be, amikor Edward megmenti Bellát annál a balesetnél és amíg végig nem értem rajta, nem tudtam szabadulni a filmben látott képtől. Túlságosan hasonlít rá a jelenet még akkor is, ha itt-ott változtattál rajta. Azért mindenképpen érdemes írással foglalkoznod, csak próbálj meg kevésbé építeni a már megírt könyvekre/filmekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!