Hogyan álltok ehhez az irományhoz? Lenne értelmet folytatni?

Kezdjük az elején. Anya és Sára anyukája mindig is jó barátnők voltak, így mindenkinek természetes volt, hogy Sárával mi is azok leszünk. Ez így is történt egészen az óvodáig. Mindig együtt lógtunk, beszélgettünk, nevetgéltünk és az oviban is barátnők maradtunk. Észre sem vettem és teljesen Sára hatása alá kerültem. Neki engedelmeskedtem és nekem is csak az volt jó, amire ő is rábólintott. Így ment ez egészen 3 évig, de akkor jött a változás. Az utolsó évben találkoztam Lilivel. Vele tök jól elvoltunk, de Sára-amikor csak tehette- odajött hozzánk és mindent elrontott. Arra a döntésre jutottam, hogy beszélnem kell vele. Egyik délután elmentünk hátra a homokozóhoz (a titkos hely) és beszélgettünk (jobban mondva ordibáltunk..). Próbáltam szépen elmagyarázni neki, hogy ez így nem mehet tovább és meg szeretném szakítani vele a barátságot, persze ő rögtön zsarolásba kezdett. Azzal fenyegetett, hogy mindenkinek elmondja az Ádámmal történteket (csók és egyéb apróságok..). Nekem nagyon fontos volt, hogy ez titok maradjon, mert Ádámmal megegyeztünk, hogy kettőnk között marad és nem is mondtam el senkinek, csak Sárának.., de ugye megértitek, hisz ő a legjobb barátnőm, vagyis csak volt! Mivel sarokba voltam szorítva, így képtelen voltam tovább jó pofizni Sárának és nagyon keveset tudtam Lilivel lenni. Aztán jött a nyár. Elballagtunk az oviból és Ádámmal arra jutottunk, hogy semmire. Az első futókaland (kicsit korán, hat évesen..:D) . Nyáron sokat nyaraltam és keveset voltam itthon, ennek kifejezetten örültem mert nem kellett Sára szemébe néznem. De egyszer csak hipp-hopp ősz lett és megszólalt a becsengető. Úgy gondoltam, mivel már iskolások vagyunk, vagyunk annyira érettek, hogy nem érdekel minket a társunk ovis szerelmi élete. Ezen a gondolaton felbátorodva, arra jutottam, hogy nem érdekel Sára fenyegetése és nem leszek tovább a csatlósa. Hétvégén megint megpróbáltam beszélni vele, de a helyzet változatlan volt, ő makacs, mint az öszvér, nem enged a fenyegetésből…de engem ez már hidegen hagyott. Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy az élet nem úgy zajlik, ahogy azt mi eltervezzük. Sára beváltotta ígéretét és hétfő reggel már papír-szívecskék és „jópofa” mondókák vártak. Ádám nagyon mérges volt rám és látni sem akart, nem hogy megbeszélni a dolgokat, hasfájást színlelt és hazakérezkedett. Önként jelentkeztem, hogy hazakísérem (gondoltam így majd kénytelen lesz meghallgatni), de mondanom sem kell, ez csak olaj volt a tűzre… Amúgy is egy felsősnek kell hazakísérni a kisebbeket ilyen helyzetekben. Az események után szünetben és órák alatt is (!) nagyon magam alatt voltam, de senki nem jött közelebb, hogy esetleg megvigasztaljon vagy valami.. egészen az utolsó szünetig. Akkor Lili észrevette, hogy majdnem sírok és elindult felém. Megállt előttem, de mielőtt megszólalhatott volna, elkezdett dőlni belőlem a szó és elregéltem neki az összes problémámat. Ő egy szó nélkül végig hallgatott. Amikor a történet végére értem a szeméből hullani kezdtek a könnyek. Nem tudtam miért váltotta ki belőle a monológom ezt a viselkedést, de éreztem, hogy több van a háttérben… Egész szépírás órán Lili és Ádám járt az eszemben. Elnosztalgiáztam magamban, és mire feleszméltem arra a következtetésre jutottam, hogy Ádám a hibás mindenért. Ha ő ott és akkor nem csókol meg, akkor én nem mondom el Sárának és nincs ez az egész felhajtás, de Lilivel már nehezebb dolgom volt, még mindig nem tudtam mire vélni a reakcióját. Az elmélkedésből a csengő éles hangja zökkentett ki. Ezzel a csengővel vége a tanításnak mára, és végre hazamehetek. Akkor még nem sejtettem mi vár rám. A házunkig vezető út nem volt túl érdekes, 10 perc alatt hazaértem. Szokásosan ebéd, lecke és ma a tesómnak is volt ideje rám. Később ő elindult a barátnőjéhez, aki történetesen Ádámék mellett lakik.. Rá szerettem volna venni, hogy vigyen magával először sikertelennek látszott a dolog,de anya besegített, így végül is vele tarthattam. Odaértünk, de nem akartam a terhükre lenni, így azt füllentettem, hogy átmegyek Ádámhoz. Megegyeztünk, hogy 5-kor találkozunk a kapuban. Ő ezzel el is tűnt Kitti ajtajában (így hívják a barátnőjét). Nekem eszem ágában sem volt bemenni Ádámhoz, így gondoltam sétálok egyet a tónál. Mintha a sors keze lett volna, különösen Ádám is ott ült egy padon. Leültem mellé, de egy szót sem szóltam (ő sem..). Amikor a csend kezdett kínos lenni, ő szólalt meg:

Meg sem kérdezed, élek-e még?!

Tudom, hogy miattam színleltél..

Ezzel a kis „heccel” megtörtük a jeget és kezdett feloszlani a csend köde. Elmondtam neki, hogy sajnálom és, hogy nem gondoltam volna, hogy Sára ilyen gonosz. (itt tört el a mécses). Ő kedvesen rám mosolygott és azt hiszem nyugtatni próbált, de a mosolynál leragadtam, ez a mosoly volt, amiről tudja, hogy imádom. Aztán a szavai is eljutottak az agyamig és alig akartam elhinni. Azt mondta, hogy őt nem érdekli Sára, és hogy kikotyogtam, amit nem kellett volna, mert ő is el akarta már mondani mindenkinek csak engem is be akart avatni, és így szerette volna közölni mindenkivel, hogy szeret. Annyira elvesztem szavaiban, hogy észre sem vettem és lehűlt a levegő, azon kaptam magam, hogy didergek. Ádám is észrevette és rám terítette a pulcsiját. Értetlenül nézetem ré, de ő értette és meggyőzött, hogy ő nem fázik, mert fűti a szerelem. Teljesen levett a lábamról és majdnem megint hülyeséget csináltam, de közbeszólt az 5 órai harang és eszembe jutott, hogy mennem kéne. Ádámnak is menni kellett így ketten kézen fogva elindultunk. A tesóm már várt rám, elköszöntem Ádámtól és már indultunk is. Dani egész úton a délutánról kérdezgetett én pedig mindent felvázoltam neki (benne teljesen megbízom). De megint fordulat…