Mik az általános kezdő hibák egy regényironál?

Ha csak a stilisztikáról beszélünk, azt szerintem az előttem lévők többé-kevésbé kimerítették. A történetről viszont nem volt szó, úgyhogy írok arról is egy kicsit. Az egyik leggyakoribb az, amikor valaki olvas néhány könyvet, ami tetszik neki, és kicsit megvariálva ugyanazokat az elemeket teszi bele - nem feltétlen a főbb cselekményszálakról beszélek, hanem mondjuk karakterekről vagy a történet hátteréről. Erre egye a leghíresebb példa az, amikor 30 éven át minden fantasy-könyv a Gyűrűk Ura változóan sikerült másolata volt, de manapság is a legtöbb fiatal amatőr író belefut. Szintén hiba lehet ennek az ellentéte is - amikor az író felismeri, hogy a legtöbb könyv ugyanarról szól, jobb akar lenni, ezért rögeszmésen kerül minden klisét - ebből általában egy zavaros vagy egyenesen érthetetlen, de többnyire élvezhetetlen könyv születik. A dolog trükkje, hogy tudni kell, honnan lehet lopni és mit: a mitológia általában szabad préda, minél régebbi egy könyv, annál többet lehet büntetlenül lemásolni. Nyilván az egész történetet nem veheted ugyanonnan, de ehhez gyakorlat kell. Ugyanígy a realitást is kontrollálni kell: ha egy történet túl élethű, unalmassá vagy elborzasztóvá válhat, de ha túl valószerűtlen, nehéz komolyan venni. Nyilván ezek nem olyan hibák, amiket kellő gyakorlat nélkül biztonságosan el lehet kerülni, de ha sokat olvasol és van hozzá érzéked, viszonylag hamar ki lehet tapasztalni, hogy meddig mehetsz el az ilyesmiben. Azt gondolom említenem sem kell, hogy az amatőr írók nagy része egy értelmes mondatot sem tud összerakni.

Nyilván egy ilyenért nem büntethetnek meg. Igazából elég kevés dolog van, amiért viszont igen, de ennek ellenére ha olyan történetet írsz, amiben a főszereplő az utolsó (de legalábbis a fajtájából utolsó) mágus és a rég halottnak hitt apjáról/anyjáról kiderül, hogy a sötét erők egyik leghatalmasabb ügynöke, az per nélkül is egy olcsó Star Wars-nyúlás lesz.