Mi a véleményetek ezzel a novellával kapcsolatba?

Méhviasz gyertya lángja fényesítette be a szobát. Nem égett a lámpa, csak a kanócon pislákoló kis tűz segítette a látáshoz. Rejtett alanyunk épp erre vágyott. Már délután eltervezte, hogy este, mikor hazaér, megteremti ezt a műhangulatot, eszköznek pedig tökéletesen megfelelt gyertya. Egy érzelgősebb napjának tartott a vége felé. A gyerekek ricsaja még mindig csengett a fülében, de aki körhintákkal és egyéb búcsúi cikkelyekkel foglalkozik, munkai ártalomnak mondhatni.

Elkezdett remegni a láng. A falra felváltva hol erősen hol gyengébben szórta ki sugarát. L lassacskán odafordította fejét és bámult bele egyenesen a tűzbe. Az égő kanóc által kialakított kráter falának egyik oldalánál erősebben táncolt a láng. Lassan elolvadt, és a forró viasz elkezdett kifolydogálni az abroszra. „Az utolsó épp abroszom volt”- gondolta L, és hosszú percek óta az első épp gondolata is ez volt. Ugyanis az élet értelmétől kezdve addig, hogy még mennyi ideig ég a gyertya, minden átfutott az agyán. Az abroszával történt katasztrófa felélénkítette. Felállt, és egy doboz után nyúlt. Bár poros kis faládika volt, eléggé szem előtti helyen tartotta, hogy még véletlenül sem feledkezzen el róla.

Édesapjáról maradt emlékei voltak benne tárgyba öntve. Az első keze ügyébe akadt dolgot kiemeli a relikvia tárolóból. Egy elsőáldozási csoportkép volt. Hosszan szemezett apjával a fényképen.

Ügyvédje hívását várja. Este nyolc órára beszélték meg a találkozót. Huszonötödik születésnapján az édesapja végrendeletének eddig meg nem kapott és egyben utolsórészét hozzák el ma neki. Ez minden, amit tud. Ezért volt hát a méhviasz gyertya, az emlékdoboz, és ez miatt nincs most is a körhinták és a szaladgáló lurkók körül, mint máskor.

A fényáradat kibocsájtója, amely továbbra is az asztalon ékeskedik, már elvesztette eredeti állapotának negyedét. L megsajnálja és elfújja. Aztán saját magának a viselkedését nem értve előveszi a gyufát, és újra meggyújtja. Mintha egy hibát hozna helyre. „Bárcsak életünkben elkövetett hibáinkat is ilyen könnyen ki lehetne javítani. Bárcsak minden eloltott lelket újra fel lehetne éleszteni ilyen egyszerűen”- gondolja L. Visszaül a kanapéra és tovább vár. Arra gondol, vajon apja szerette amit csinált? Vagy ő is csak a „tradíció” miatt volt rákényszerülve erre?

„Már hetedik generáció óta ezzel foglalkozik a család” hallja még mindig apja szavait.

Az előszobából éles hangon szólal meg a csengő. Az ügyvéd az. Lépcsőn megy fel az emeletre, pedig lift is van. Lassan cammog felfelé, mint aki direkt minél később akarna átesni a dolgon.

Udvariasan köszön, leplezve zavarát. Pár centire megy át az ajtóküszöbön. Nem vetkőzik, lerí, hogy nem szándékozik sokáig maradni. Egy levelet húz elő táskájából és szótlanul odanyújtja L-nek. L még mielőtt bármit is szólhatna, az ügyvéd háton fordul, és elindul kifelé. Mikor látja, hogy nem volt akadály, és sikeresen kijutott, kissé fellélegezve visszafordul, majd ennyit mond:

- Sajnálom.

L visszaül a kanapéba, gyertyája mellé. Értetlenül néz maga elé egy ideig, majd felbontja édesapja utolsó hozzá szóló szavait.

„Kedves László!

Nem kívánkozom hosszúra fogni, és azt a közhelyet is kihagyom: ha ezt olvasod én már meghaltam.

Tudod, családi cégünk már hetedik generációja van meg.”

L akaratlanul is elmosolyodik. Apja rég nem hallott stílusa könnyeit facsarja ki belőle. Folytatja az olvasást.

„Már harmincöt éves elmúltam, mikor még nem volt gyermekem. Aggódtam, ki viszi majd tovább az örökséget. Nem akarom húzni a dolgokat László, örökbe fogadtunk. Ez volt az egyetlen lehetőség. Sajnálom, hogy csak most tudod meg. Én igazán…”

L az asztalra helyezi a levelet. Nem folytatja, nem is érdekli mi áll még benne. A lényeget már úgy is látta. Millió érzés fut rajta keresztül. Fájdalom, csalódottság, de összestől nagyobb a bosszú vágya. Nem visz ő tovább semmilyen céget, semmiféle örökséget!

Talán sokkos állapota miatt, de lehet, hogy puszta figyelmetlenségből történt, nem vette észre, hogy az asztalra letett levelet lángra lobbantotta a gyertya. Az égő papírról átterjed a tűz a viaszos abroszra. Felgyújtja a függönyt, és a lakás egyre több része áll lángokban.

L csak ül és néz maga elé. Nem foglalkozik a tűzzel. Nem foglalkozik ő többé már semmivel sem.

Az ügyvéd hazaérvén bebújik csinos felesége mellé az ágyba. Aludt már, de felébresztette a zaj. Kedves mosollyal üdvözli hazatérő férjét, jelezve vele, hogy itthon minden a legnagyobb rendben. Hamar rájön azonban, hogy valami bántja a férjét.

-Minden rendben van?-kérdi félve

-Persze, csak egy érdekes ügyem volt ma. A érintett fél apja már meghalt. Személyesen ismertem, neki is én voltam az ügyvédje, és jó barátom is volt. Tudod, szívem nekik egy régi-régi családi vállalkozásuk van már generációk óta. Az apa jobbat szánt fiának, de nem akarta, hogy ő is ezzel foglalkozzon. Viszont tudta, hogy ő iránti szeretetéből és tiszteletéből nem fog más lehetőség után nézni. Ezért gondolta ír egy levelet, amibe kitalálja, hogy csak örökbe fogadta, hogy legyen kinek tovább vinnie az örökséget. Megbízott vele, hogy ha meghal, fia huszonötödik születésnapjakor, adjam neki oda. Tudta, fia dacból felmondja a munkát. Kicsit furcsa és drasztikus módszer, de csak a jót akarta a neki.. Plusz részemről egy briliáns ötletnek tartom. Halála után is foglalkozik vele. Szeretnék ilyen jó apa lenni én is.

Összebújtak az ágyban. A távolban tűzoltó autók szirénája törte meg a csendet. Nem szenteltek neki nagy jelentőséget. Thomas Kitint ügyvéd úr szerelme dudorodó pocakjára helyezte a kezét. Rúgott egyet a baba, Thomas megnyugodott, hogy jól van az utód, majd lassan elaludt.