Valaki le tudná másolni az SzJG 1. -ből az egész szepgember 8. -át?

Túl hosszú ezért több részben írom!

Szeptember 8., hétfő”

Reggel apunak korábban kellett elmennie, anyu miattam (hogy

engem elvigyen) totál késésben volt, szóval mondtam anyunak,

hogy megyek Virággal gyalog. Végül is a lejtőn állandóan

kocsival megyek lefelé, gyalog pedig felfelé. Ennek nincs is

értelme.Virág a kapunkban várt (szemébe lógó hajjal, úgyhogy rossz

kedve volt), és a suli felé gyalogolva átbeszéltük a hétvégét.

Ahhoz képest, hogy mindennap msn-eztünk, sok mondanivalónk

volt egymásnak. Már nem tudom, mi, de a suliig beszélgettünk. Ja,

igen. Nyert monopolyban.

Hétfőn dupla angollal kezdünk, úgyhogy a suliboxomba

berámolva előhalásztam az angolkönyvet és a munkafüzetet.

– Johnny Depp? Nem túl eredeti – jött egy ismerős, nem éppen

kellemes hang a hátam mögül. Kinga már hétfő reggel elemében

volt, és kezdte cikizni a szekrényajtóm belsejére ragasztott

képeket.

– Nekem tetszik – vontam meg a vállam, remélve, hogy békén

hagy. Kinga még mondott volna valamit, de aztán összehúzott

szemmel végignézett a folyosón.

– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom

életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett

unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját.

Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor

történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt.

Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a

gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem és úgy

tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam.

Deszkás cipőt, farmert és bő fazonú, fehér pólót viselt, fél vállán

hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját

tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét,

egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy

kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett,

aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták.

Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egyegy pillanatra.

– Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág. Mintha magamtól

nem vettem volna észre.

– Tényleg? – kérdeztem a vállamat vonogatva.

– Aha, ott áll! – mutatott az osztályunk alkotta csoport irányába.

Még ez hiányzott, hogy Virág mutogasson! A gyomromban

egyébként is verekedett a reggeli croissant és alma, és kínosan latolgattam magamban, hogy vajon melyik nyer? Hülye

gondolatok.

Addig kotorásztam a szekrényemben, míg végül becsengettek.

Az osztálytársaink már lementek a nyelvi előadóba, a folyosó

teljesen üres volt, úgyhogy Virággal sietnünk kellett. Azt

reméltem, hogy ennyivel megúsztam az érthetetlen és értelmetlen

viselkedést egy időre, de ez csak rosszabb lett. Ugyanis a

duplaangolon Ricsi, Zsolti és Dávid mellé Cortez is beült a

leghátsó padsorba, mögénk.

– Utána megnéztem, hogy hogyan készült a klip, meg néhány

interjút is, de nem értettem belőle egy szót sem – magyarázta

Virág. Nekem. Jaj. Nem is figyeltem rá, azt sem tudom, miről

beszélt, mert teljesen lekötött a mögöttem zajló beszélgetés.

Vagyis a kezdődő beszélgetés Ricsi, Cortez és Zsolti között. Szó

szerint idézem.

Cortez: Ez ki?

Ricsi: Ki?

Cortez: Virág mellett.

Ricsi: Zsák. (Zsák Jacques beceneve lett, mindenki így hívja.

Szegény.)

Cortez: Nem ő, a másik oldalán!

Ricsi: Ja! Osztálytárs. Regina.

Zsolti: Renáta.

Ricsi: Mindegy.

Cortez: Miért nem volt gólyatáborban?

Ricsi: Mit tudom én, biztos tanult.

Cortez: Stréber?

Ricsi és Zsolti: Totál…

Na, köszi. Szóval már mindenkinek megvan rólam a

véleménye. A fenébe. Először is, mi az, hogy Regina? Az ki?

Másodszor, senki nem kérdezte meg, hogy miért nem voltam a

táborban, és lehet, hogy mindenki azt gondolja, hogy tanultam.

Harmadszor meg. Nem vagyok stréber. Jó lett volna ezeket

egyébként elmondani, de nem volt hozzá bátorságom.Mr. O’Realy pár perces késéssel jött órára, és amíg a tanári

asztalon rámolt, az egész osztály beszélgetett.

– Hé, Neményi! – hajolt előre Dávid, és megbökte a mellettem

ülő Arnoldot. Ő épphogy összecsukta a kezében tartott magazint,

és felvont szemöldökkel fordult hátra. – Ma már lesz kedved

fordítani nekünk az angolt, vagy megint Zsák fog

szerencsétlenkedni? – folytatta Dávid.

Arnold újra kinyitotta az újságot, és olvasás közben válaszolt.

– Nincs kedvem fordítani. Olvasok.

– Kösz, miattad megint nem értünk majd semmit – szólt közbe

Zsolti. – Milyen újság ez? – tette hozzá kicsit felállva, hogy

átlásson Arnold válla fölött.

– IPM. A gondolkodó ember lapja. Neked nem ajánlom – vágta

rá lazán Arnold, és olvasott tovább.

Mosolyogva figyeltem a beszélgetésüket, hol Arnoldra nézve,

hol pedig hátrafordulva Zsoltihoz. És akkor véletlenül

összetalálkozott a tekintetem Cortezével. Mivel gyomorgörcsöt

kaptam, azonnal visszafordultam, és az asztal alatt összekulcsolt

kezemet vizslattam, mintha olyan érdekes lenne. Összenéztünk. Ez

ezer százalék. Jaj. Természetesen ezek után az angolóra valahogy

nem kötött le. Pedig a fejhallgatóban ismétlődő hang egyre

agresszívebben kényszerített rá, hogy ismételjem meg a mondatot.

Rajtam kívül mindenki a feladatra koncentrált, láttam, ahogyan

körülöttem tátognak az osztálytársaim, Mr. O’Realy pedig az

asztala mellett bólogatva figyel. Én azonban egészen máshol

jártam.

Duplaangol után a kémialaborba vonultunk át. Virág és Cortez

(Gondos ülésrendje miatt) legelöl, az első padban lapítottak, én

hátrébb ültem, Ricsivel. Csengetés után Gondos valósággal

berontott a terembe, amitől mindenki elhallgatott.

– Jól van! – kezdte. Az arca olyan furán ráng, és mindig van

valami a szájában. Talán cukor. Vagy egy neutron. Fogalmam

sincs. – Antai-Kelemen? Megérkezett már? – olvasta fel a

naplóból, és hunyorogva nézett az osztályra.

Cortez lazán felemelte a kezét.– Jó. Ádám, kérd el a többiektől a jegyzeteket – bólintott sietve,

és már lapozott is tovább a naplóban. – Pósa Richárd?

– Én eddig is itt voltam – szólt előre Ricsi.

– Tudom – vigyorodott el Gondos. – Viszont most felelsz.

Az osztály szó szerint ledermedt. Ricsi értetlenkedve

kászálódott fel, miközben sietve átlapozta a füzetét. Tök üres volt.

Sejtettem, hogy Gondos az előző órán csak úgy tett, mintha nem

venné észre, ki figyel és ki nem. Csekkolta és meg is jegyezte. És

feleltet. Ricsi elfésülte a szemébe lógó hajtincseit, és a szája szélét

rágva várta a kérdést. Gondos a múlt órán lediktált atomszerkezeti

kérdéseket tette fel. Ricsinek, ahogy számítani lehetett rá, még a

kérdés sem tűnt ismerősnek. Kezével az asztalon kopogtatva

gondolkodott, totál eredménytelenül, miközben az osztály síri

csendben várakozott.

– Khm – köhintettem egyet finoman, mire Ricsi lenézett rám.

Ujjammal rámutattam a válaszra, amit sietve firkantottam le

hatalmas betűkkel a füzetem hátsó lapjaira. Ricsi egy pillanatig

csodálkozva nézett rám, mire ujjammal még mindig a lapra

mutatva igyekeztem egyenesen Gondos felé nézni, nehogy

lebukjunk. Szerencsére Ricsi kapcsolt és válaszolt. Gondos

legnagyobb döbbenetére. Még négy kérdést kapott, mind a négyet

lepuskázta a segítségemmel. És ötösre felelt!

– Jó, ülj le. Mindenki nyissa ki a tankönyvet… – kezdett bele az

órába Gondos tanárnő, miközben beírta a naplót. Ricsi

megkönnyebbülten, hitetlenkedő arccal zuhant vissza a székére.

Pár percig csak csodálkozott, és az állandóan hátraforduló

Cortezzel röhögött össze. Mikor Gondos elcsendesítette az

osztályt, Ricsi lehajtotta a fejét a padra, és rám nézett.

– Kösz – olvastam le a szájáról.

– Nincs mit – vontam meg a vállam sértetten. – Egy strébertől

ez semmiség – szúrtam oda, mire összeráncolta a szemöldökét.

Ez egyébként célzás volt, de nem kapcsolt. Ügy látszik, az

ironikus hangsúlyt még gyakorolnom kell.

Szünetben aztán ment a röhögés. Természetesen Dávid és Zsolti

szekálta szét Ricsit, amiért az első jegye egy kémia ötös. Szerintük ez több mint ciki. A táskámat a vállamra dobva mentem Virághoz,

aki az ajtóban várt. Közben elhaladtam Cortezék előtt.

– Most komolyan, hogy a fenébe csináltad? – faggatta tovább

Dávid.

– Gondolod, hogy magamtól? – kérdezett vissza Ricsi szinte

sértetten. – Regi súgott.

– Reni – javították ki most már mindhárman. – Akkor ő – vonta

meg a vállát Ricsi.

Na tessék. Élete első (és lehet, hogy utolsó) kémia ötösét

szerzem meg neki, és továbbra sem jegyzi meg a nevem. Az

viszont kis szívrohamot okozott, hogy Cortez már tudja. Jaj.

– Hú, ez a felelés nagyon durva volt. Már azt hittem, hogy Ricsi

után én jövök – hajtotta a homlokát Virág a szekrényajtajára.

– Igen, elég durva volt – bólintottam, és magamban kicsit

mosolyogtam azért. Igazából gondolkodás nélkül segítettem

Ricsinek, pedig lebukhattunk volna. Nem is vagyok igazi stréber!

A szenzációs kémiafelelés emlegetése csak egy szünetig tartott

az osztályban, ugyanis a következő tanórák hasonlóan keménynek

bizonyultak. A termünkben Cortez megérkezésével teljes lett a

létszám.

Mögöttem ül, a harmadik padsorban. Éppen a könyvemet

olvastam francia előtt (belekezdtem a Szép reményekbe), amikor

Kinga odaadta Corteznek az elmúlt hét jegyzeteit.

– Kösz – vette át, miközben beleivott a dobozos kólájába. – Ez

minden?

– Vicces vagy – nézett a plafonra unottan Kinga. – Mintha nem

lenne elég.

A beszélgetésükből úgy vettem ki, mintha annyira nem

kedvelnék egymást. Vagy nem tudom. Virág egy üres füzetbe

firkálgatott, azt hiszem, Pete Wentz képét rajzolta, csak egyszer

nézett fel, akkor viszont csillogó szemekkel. A sulirádió egy Fall

Out Boy-számot játszott.

Francián Monsieur Durand közölte, hogy jövő hétre ötoldalas

beadandó házi dolgozatot kér „városlátogatás” címmel. Utána

irodalmon Kardos tanár úr közölte, hogy jövő hétre háromoldalas

beadandó házi dolgozatot kér a Rómeó és Júliából. Ezután a

töritanár nem közölt semmit, hanem röpdolgozatot íratott az őskorból. Óra végén le is osztályozta, úgyhogy megvan az első

jegyem! Összesen négy ötös lett, Arnoldé, maximális ponttal,

Kingáé, egy hibával, az enyém, két hibával és Gáboré is két

hibával. Óra végén Kinga természetesen odajött, hogy az enyém

milyen lett, és amikor látta, hogy az övé egy ponttal jobb,

megkönnyebbült. Engem meg nem érdekel a pontszám, mert ötöst

kaptam!

Matekon halmazműveleteket csináltunk, Gazdag Márta tanárnő

egyenként hívott ki a táblához minket egy-egy feladatra.

Feledhetetlen élmény volt. Összesen harminc másodpercig tartott,

amíg az osztálynak hátat fordítva megoldottam a táblán lévő

feladványt, de azt hiszem, fogytam két kilót közben. Gyűlölök a

táblánál állni.

Na és persze, ha ez nem lenne elég, mármint a rengeteg

tanulnivaló, dolgozat és beadandó, na meg Cortez megjelenése és

ennek a hatása rám nézve, elkezdődött a „nyílt szakkörök hete”.

A folyosókon, az osztályokban lévő parafa táblán és az iskola

faliújságján is nyomtatott írás hirdette, hogy melyik napon milyen

szakkört lehet megnézni. A Szent Johannában a szakkörök

fontosak, és minden diák jár valamire. Ez is egy ilyen

„magánsulis” dolog, hogy a diákokat a lehető legtöbb időre

lekössék, addig is szem előtt vannak, és vigyáznak rájuk. Ami

szerintem nem is olyan rossz dolog. Viszont a szakkörválasztásnak

nem véletlenül tulajdonítanak ekkora jelentőséget. Ha valaki

kiválaszt egyet és feliratkozik rá, év végéig nem cserélhet vagy

változtathat, sőt meg sem gondolhatja magát. Pont ezért van a nyílt

hét. Az ofő szerint csak így, ilyen szigorú rendszerrel érhetik el,

hogy ne vándoroljon mindenki kedve szerint a szakkörök között,

ellehetetlenítve ezzel a többiek elfoglaltságát. Jogos. Úgyhogy

szakkört kell választani, péntekig van a nyílt hét, akkor pedig le

kell adni a jelentkezést.

Bár már kívülről fújtam – ugyanis tényleg mindenhol a

kiplakátolt szakkörlista néz ránk –, a suliboxom ajtajára is

felragasztottak egyet. Letéptem a celluxcsíkkal rögzített lapot, és

Virág felé fordultam, aki ugyanígy tett.

– Hétfő énekkar, rajz és olvasókör – olvastam fel.– Én megyek a rajzra – vágta rá Virág. Ezzel egyetértek.

– Én az olvasókört nézem meg – bólintottam. Ezzel meg ő ért

egyet.

– Én ma semmit – csukta be a szekrényajtaját Kinga. –

Hétfőnként edzésem van, nem hagyhatom ki. A lányokkal abban

maradtunk, hogy a keddi színjátszó kör lesz a legideálisabb.

Általánosban is színjátszós voltam, majdnem minden darabban

főszerepet kaptam. Már kicsit unalmas volt, hogy én vagyok a

legjobb. Hátha itt még van kit legyőzni – vonta meg a vállát

mosolyogva. Mi elég értetlenül nézhettünk rá, mert magától

folytatta. – Ti mire mentek?

Elmondtuk, mire Kinga gúnyosan elvigyorodott.

– Rajzolni és olvasni is lehet egyedül, nem értem, minek ehhez

szakkör.

– Lehet, hogy igazad van. Rád viszont rád fér a színjátszás,

pocsékul adod elő magad – vágtam rá hirtelen. Kinga felvonta a fél

szemöldökét, aztán nevetett egyet, ami így hangzott: ha-ha, és

becsukva a szekrényajtaját, elment.

– Nem tudom, valamiért annyira nem kedvelem Kingát – nézett

utána Virág töprengve. – De szerinted miért nem?

Virág nem túl okos lány.

Elköszöntünk a folyosón, én átmentem a könyvtárba, Virág

pedig megkereste a rajzszakkört.

Valamiért megkönnyebbültem, hogy Kinga semmiképp nem

vesz részt az olvasókörben, úgyhogy mielőtt elkezdődött volna,

már tudtam, hogy benne leszek. Kardos tanár úr egyáltalán nem

lepődött meg az érkezésemen, szerintem számított rám, csakúgy,

mint Arnoldra, aki már ott volt. A kilencedik évfolyamból csak

négyen mentünk, mi ketten, plusz ketten az a-ból. A könyvtár

asztalait összetolták, az olvasókörösök (összesen heten az egész

suliból!) leültek, Kardos tanár úr pedig belekezdett. Mi, négyen a

háttérből figyeltük a bemutató órát. Komolyan, nagyon tetszett. Az

olvasókör lényege, hogy minden hétfőn összeülünk és kielemzünk

egy adott könyvet. Minden héten mást, beszélgetünk róla,

véleményt mondunk, aki már olvasta, ajánlhatja vagy éppen

lebeszélhet róla, aki még nem, és érdekli, az kiveheti. A bemutatóórán egyébként (kedvcsinálónak a kilencedikesek miatt)

Tolkien volt terítéken, és annyira belemerültem a tanakodás és

beszélgetés hallgatásába, hogy azt vettem észre, már vége is.

Szabály, hogy a szakköröket tartó tanár nem befolyásolhat és

érdeklődhet, a bemutató végén szó nélkül elmegy, meg sem

kérdezheti, hogy ki iratkozik fel, és ki nem. Csak pénteken, a

leadáskor tudja meg, hogy kit nyert meg a szakkörére. Arnolddal a

könyvtárból kilépve megbeszéltük, hogy mindketten feliratkozunk,

azonban a másik két kilencedikes rohant át az énekkarra,

valószínűleg nekik annyira nem tetszett. A suli előtt csak pár

percet vártam, és Virág már meg is érkezett, tiszta grafit volt a

keze, ebből sejtettem, hogy rajzolt. Hazafelé a dombon felfelé

gyalogolva megosztottuk egymással a tapasztalatainkat. Rajzra

sokkal többen járnak (huszonheten), mint olvasókörre.

Hazaérve, mivel a szakkör fél ötig tart, anyut már otthon

találtam, és miközben vacsorát főzött, gyorsan elmeséltem neki a

napomat, na meg persze a töri ötösömet.

– Reni, ez fantasztikus! És hogy rögtön, az első szakkör ennyire

lázba hozott! Én mondtam, hogy a Szent Johanna csodálatos

iskola! És még egész héten szakkörnézőbe mész, lehet, hogy mást

is találsz! Annyira örülök!

Igen. Én is. A Szent Johanna tényleg klassz. A legvadabb

álmaimban sem gondoltam volna, hogy szeretni fogom, hogy

szakkört nézek majd, hogy – többé-kevésbé – kijövök az

osztálytársaimmal, és hogy lesz olyan, amikor a Simsre időt kell

szakítanom a zsúfolt programjaim közepette. Márpedig pontosan

ez történik. Vacsora előtt – a leckéim után – bekapcsoltam a

notebookom, hogy megnézzem az e-mailjeim. Két percre

terveztem, de amikor bejelentkezett az msn, nyolc ember kérte a

kapcsolatfelvételt. Amikor magamhoz adtam őket, ebből öt

azonnal rám is írt, úgyhogy teljesen a gép előtt ragadtam. Virággal

webkamerán beszéltem, Dávid egy linket küldött egy

mobiltelefonról, és folyamatosan kérdezgette, hogy szerintem

elég-e neki 2Gbyte memória, vagy bővítse. Arnold az olvasókörről

írt, Jacques az énekkarról magyarázott, hogy milyen jó volt, és

belinkelt valami francia dalt. Zsolti vicces YouTube videókat nézetett velem, Robi pedig valamit küldött, miközben arra

panaszkodott, hogy lassú a fájl átmenete, ellenőrizzem a netet.

– Nem is tudom, még mindig a Fall Out Boy a kedvenc

bandám, de a Paramore is az egyik legjobb. Szerinted? – kérdezte

Virág, nagyokat pislogva a webkamerába.

Közben a tálcára pakolt sok megnyitott ablak megállás nélkül

villogott narancsszínben, nem győztem mindenkinek válaszolni.

– Reni, vacsora – kopogott be apu a szobaajtómon, aztán be is

nyitott.

– Szia, apu – fordultam hátra egy pillanatra, hogy

köszönhessek.

– Csókolom! – üvöltött Virág a webkamerába.

Apu gyanakodva közelebb jött, majd amikor meglátta Virágot,

lehajolt a gép elé, és kissé idegenkedve a technikától, zavartan

integetett. – Szervusz, Virág!

– Mindjárt megyek, apu, csak… – mutattam a villogó

üzenetekre.

– Rendben, értem. Akkor várunk még egy kicsit – bólintott, azt

hiszem, büszkén. – Szervusz, Virág – köszönt el Virágtól, aki

idétlenül integetett a kamerába.

Mindenkinek írtam, hogy el kell mennem, de pechemre

mindenki visszaírta, hogy megvár. Félórát kértem, annyi általában

elég a vacsorához. Lent, az étkezőben aztán a szüleim teljesen

lázba jöttek.

– Reni, nem is mondtad, hogy ennyi kis barátod lett! –

lelkesedett anyu.

– Csak osztálytársak – vontam meg a vállam, és sietve ettem

tovább. Hat perc alatt lenyeltem a vacsorát, amit anyuék is

észrevettek. Azt, hogy gyorsan ettem, meg azt is, hogy megettem.

(Narancsos csirke. Vagy csirkés narancs. Nem tudom eldönteni.)

– Visszamehetek a szobámba? – kérdeztem türelmetlenül.

– Szerettem volna gratulálni a történelem ötöshöz és az

olvasókörhöz. Reméltem, válthatunk pár szót – nézett rám csillogó

szemmel apu.– Ó – huppantam vissza, mert már félig indulóban voltam. – Az

ötöst röpdogára kaptam, a szakkör pedig jó – feleltem, remélve,

hogy ez a kimerítő válasz elegendő.

– Hagyd, menjen csak – szólt anyu apura. – Fel kell fognunk,

hogy ezentúl Reni életében már nem csak mi vagyunk, a

fontossági sorrendek is változnak.

– Nem! Dehogy! – szóltam közbe. Ezek a kamaszkezelő

könyvek hazudnak!

– Menj csak, várnak a kis barátaid. – sürgetett anyu. Kicsit

nehézkesebben álltam fel ismét. – Apu, hétvégén DVD-zhetnénk –

ajánlottam fel kompenzációként.

– Rendben, de én választok filmet!

– Oké – mosolyodtam el, és kettesével szedve a lépcsőfokokat

már rohantam is vissza a gépem elé.

Mindenki megvárt, apu sem haragszik (ezért hétvégén Bruce

Willis-filmet kell néznem), úgyhogy minden szuper. Csak az a

francos közösségi portál… Nem kaptam újabb jelölést.

Töri ötös: 5/5 – az első jegyem. 

Beadandó dolgozatok: 5/2 – még sehogy sem állok.

Olvasókör: 5/5 – alig várom a jövő hétfőt!

Msn az osztálytársakkal: 5/5 – azt hiszem, teljesen befogadtak.

És végül (direkt utoljára)… Antai-Kelemen Ádám, Cortez: 5/5*

– no comment.

Parancsolj :)