Leírnátok az Szjg-ből azt a részt amikor Reni Cortez szüleivel veszekszik?

"Annyira erősen vert a szivem, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről, miközben a videó betöltött.

 – Na, máris karácsony van? Ja, nem, ez a szülinapom – kezdte Cortez köszönés nélkül, a szülei pedig csodálkozva

néztek. Na, nem azért, amit mondott, hanem azért, mert megláttak a kamerában engem is.

– Jó napot – intettem. – Illetve jó estét – javítottam ki magam.

 – New Yorkban most este hat óra van, ugye? – suttogtam Corteznek.

 – Tökmindegy – legyintett.

 – Sziasztok – köszönt hűvösen Cortez anyukája, akit még nem ismertem személyesen. Eddig.

 – Anyu, apu – vigyorgott Cortez. – Bemutatom Renit – mondta, én pedig esetlenül integettem, bár olyan

hülyén is éreztem magam, ahogyan kinéztem. – Reni – fordult hozzám Cortez.

 A kis kockában lévő emberek a szüleim – folytatta, én pedig égővörös arccal lesütöttem a szemem. Óriási, akkor

szálljunk be hívatlanul egy családi dráma kellős közepébe.

 – És mondd csak – nézett Cortez anyukája a kamerába. – Reni szintén légiutas-kísérő?

A hangjában annyi gúny volt, hogy kamerán keresztül is fojtogattak a szavai.

 – Nem, ő pilóta – vágta rá Cortez. A szülei nem tartották humorosnak, kérdőn néztek ránk.

 – Nem, én nem annak készülök – feleltem, bár a hangom vékony volt és erőtlen.

– Akkor? – vonta fel a szemöldökét Cortez anyukája, bennem pedig

valami elszakadt. Úgy döntöttem, ha ismeretlenül sem kedvelnek,

akkor ezen az se változtasson, hogy most alkalmuk nyílt

beszélgetni velem. Hirtelen beugrott Cortez tizenegyedikben

készült videója, aminél szomorúbbat még soha nem láttam. És most,

hogy pár perce betöltötte a tizenkilencet, a szülei semmit nem

mondtak neki, mert azzal foglalkoztak, hogy nekem milyen a

jövőképem. Hogy elég jó vagyok-e a fiuknak! Hah! Oké. Akkor

játsszunk így.

– Gondolom, szeretnék felköszönteni Cortezt, így én nem is

zavarok – mondtam határozott hangon, és úgy, hogy ne látszódjon a

kamerában, megfogtam Cortez kezét, és az ölembe húztam.

 Igen, hogyne, csak ha már alkalmunk nyílt megismerni téged,

elbeszélgethetnénk... – firtatta tovább Cortez anyukája a saját

problémáját. Vagyis engem.

 – Persze – bólintottam. – De ez az alkalom mégiscsak

Cortezről szól, hiszen neki van születésnapja.

– Reni, sokat hallottam rólad, állítólag jól tanulsz... –

folytatta, nekem pedig komolyan felment a pumpám.

– Mondanák végre, hogy boldog születésnapot? – kérdeztem

ingerülten, és láttam a szemem sarkából, hogy Cortez a fejét

fogva elröhögi magát, a Skype meg vagy lefagyott, vagy a szülei

kővé dermedve néztek rám. Amúgy az utóbbi történt.

 – Nem tetszik a hangnem, amit megengedsz magadnak – nézett a

kamerába Cortez anyukája feszülten, én pedig tudtam, hogy el kéne

szégyellnem magam, mégsem tettem, bár legbelül sejtettem, hogy

anyuéktól nagyot kapnék a neveletlenségemért.

– Oké, elég lesz – szólt közbe Cortez, védve engem, aki kissé

reszkettem a határozottságtól, ami hirtelen megszállt. – Kösz a

hívást.

 Egy élmény volt – meredt rám a világ másik végéről egy igen

dühös anyuka.

 – Sziasztok – kattintott Cortez a hívás végére, és meg sem

várva a reakciójukat, megszakította a videokapcsolatot.

Ahogy elsötétült a kép, a tenyerembe temettem az arcom."