Ha elolvastok egy könyvet, nektek abból hosszú távon mennyi marad meg?

Szerintem komolyabb szépirodalmat ne olvass futószalagon.

Egy-egy mű után hagyj magadnak időt az átgondolására, és semmiképp ne a mennyiséget hajszold.

A fiatal korban olvasott, az általad is felsorolt remekműveknek évtizedekig nyomot kell hagyni benned.

Az sem mindegy, hogy mennyire hosszú távon.

A Bűn és bűnhődést már több, mint 10 éve olvastam, de az egyik kedvenc könyvem. Az atmoszférájára olyan élesen emlékszem, mintha tegnap olvastam volna, valamint néhány apróbb, jelentéktelennek tűnő mozzanatra, amelyek a világának fontos részei, és engem valamilyen oknál fogva különösen megragadtak. (Emlékszem pl., hogy Raszkolnyikov két könyvet olvasott akkoriban: az egyik "nagy halakról" - de mint szintén kiderül: bálnákról - szól, a másik pedig arról, hogy ember-e az asszony.) A nevekre viszont alig emlékszem. Talán csak Raszkolnyikov és Szonya neve maradt meg, annak ellenére, hogy nagy rajongója vagyok az orosz nyelvnek, kultúrának.

Ezt is persze könyve válogatja. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy emlékszem az atmoszférára és néhány apróságra (poénokra, vagy szimplán csak érdekes gondolatokra, amelyek különösen megtetszettek), a nevekre viszont alig.

Ha nem leszel kikérdezve az adott könyvből, szerintem nem is annyira lényeges az, hogy emlékezz a tényekre. Nem azért olvasol, hogy tudd, hogy hogy hívták a nénit, akit Raszkolnyikov megölt, hanem azért, hogy vele együtt átéld a bűnbánatának folyamatát, és ezáltal gazdagodjon a személyiséged.

a nevekkel én is bajban szoktam lenni!:D a sztorival utólag nem, de csak azért, mert ha közben nem koncentrálok, akkor van ez a "mit is olvastam az előbb?" villanás, és akkor visszalapozok, átolvasom újra a sötét foltot.

nekem volt az a szokásom, hogy könyvtárból vettem ki a könyvet első körben; és ha nagyon megfogott, akkor megvásároltam, hogy bármikor elő tudjam kapni, ha eszembe jut valami miatt.

nem hiszem, hogy az a lényeg, hogy leírást tudj adni.. ha tetszik, akkor olvasd azért, mert kikapcsol, elgondolkodtat. később pedig te is repetázhatsz. az általad felsorolt írok művei amúgy is megérnek több misét, érdemes pár év távlatából újra elővenni őket, lehet, hogy egész más nyomot fognak benned hagyni.

Nekem is inkább az érzések maradnak meg, a képek, amelyeket olvasás közben láttam. Sokszor nem is tudom, hogy miről is szól pontosan a szöveg, csak a fejemben van egy kép és egy érzés az egészről. Olyan ez, mint nagyon sok álmom: nem emlékszem a konkrét eseményekre, csak arra, hogy mit éreztem közben. (én sosem szerepelek szinte a saját álmaimban, külső szemlélőként álmodom, mintha könyvet olvasnék, filmet néznék, látom/hallom a szereplők gondolatait, akik sok esetben teljesen ismeretlen, talán sosem, vagy futólag, az utcán látott emberek.)

A kedvenceimet viszont sokszor elolvasom, így fájdalom, egyre több marad meg. Viszont mindenképpen szeretek minden jobban tetsző, vagy komolyabb művet minimum kétszer elolvasni, mert pl. a Vörös és feketében, egyik kedvenc szépirodalmi alkotásomban csak harmadik olvasásra vettem észre három olyan apró utalást a könyv elején, ami párhuzamot mutatott a könyv végével, vagy a későbbi eseményekkel. A történet sodrában ezek a pici kis fél sorban leírt jelek nem maradnak meg. A nevekkel meg én is gondban vagyok :) Szeretem az olyan regényeket, ahol elöl vagy hátul fel vannak sorolva a szereplők, és röviden, hogy kik ők, milyen rokonságban kivel. Főleg, ha generációkon, családokon átívelő családregény. Kevés ilyen van sajnos...