Miért jó írni? Miért szeretsz írni?

Még sose gondolkoztam ezen. Imádok olvasni, kicsi korom óta, és természetesnek veszem az írást. Lételem. Gyakran, ha sokáig nem írok semmit, egyszerűen nem találom a helyem, úgy érzem, "tele" vagyok. És olyankor kiírom magamból. Megkönnyebbülés.

És ha eljutok odáig, hogy például egy novellámat felrakjam egy oldalra, akkor nagyon jól olvasni a kritikákat. Hogy ki mit látott bele, mit tetszett neki, mit kellene máskor hanyagolni.

Szóval a visszajelzés is fontos, de nem a legfontosabb.

Azért, amiért sok színész színészkedni: Rengeteg helyzetet el tudsz képzelni, kipróbálhatod, mi lenne, ha...

z egy önkifejezési forma is, minden, amir leírsz, az te vagy, vagy legalábbis szorosan kötődik hozzád.

Vagy mert néha minden olyan unalmas, muszáj kitalálni valamit, hogy feldobd magad. Nálam már lassan függőséget okoz.

És számomra a legnyomósabb indok: egy tanárom miatt kezdtem el, ő bátorított. Tavaly meghalt. Azóta ha akarnám sem merném abbahagyni. Muszáj... Nem tudom, hogy ezt hányan értik meg, de ez egy belső kényszer. Egyszerűen nem hagyhatom abba.

Én is imádok olvasni, és mostanában már a szüleim "könyvtárában" is kutakodom. Sokkal érdekesebbek, mint egy kötelező olvasmány. Utálok kötelezőt olvasni. Amit a kedvencemnek tudhatok a kötelezők közül a Pál utcai fiúk, ezt az egyet azt hiszem már négyszer olvastam. Valamint az Abigél a másik kedvencem. Az egri csillagokba beleszakadtam,aztán végül el se olvastam...

Na, de nem ez a kérdés. Én is írogatok magamnak, ide gépre. De blogot még nem mertem nyitni. Egyrészt sem időm nem engedi, másrészt ötletem sincs nagyon egy kerek történethez. De amikor így kisebb szituációkat látok a köznapi életemben, akkor (ha időm engedi) fogom magam, leülök, és csak leírom ami a fejemben összeállt. Aztán több kicsi részletekből hirtelen kezd valamicske összeállni. De van olyan is, hogy egy részt nagyon nem szeretek, mert akkor nem nagyon volt kedvem írni, csak meg akartam örökíteni, ami a fejembe van, valamikor pedig egy rész kifejezetten a kedvencemmé válik. Nagyon nehéz ilyet találni, mert mindenki a maga kritikusa, de ha jobban a dolgok mögé nézel, könnyebb rá azt mondani, hogy "ez jó lett".

Azért írok, mert nem lehet nem írnom. Állandóan mesélek magamnak, és valahol ki kell engedni. Ha nem írnám le, azt hiszem, begolyóznék. Amikor kisebb voltam, kamasz, az anyám eltiltott az írástól, mert azt mondta, hogy nem hasznos és elveszek a saját kitalált világomban. Nem értette, hogy ezzel kapaszkodok a valóságba. Szóval titokban írtam.

Most nemrég megmutattam néhány írásom egy hozzáértőnek, és az volt az első kérdése, hogy élek-e valami halucinogénnel. :-) Nem igazán... nem, egyáltalán nem.

Mindegy. Szóval az írás az ember lételeme, ha már ilyen lehetetlen dologra adja a fejét...