Mit gondoltok erről: „Lassan egy vékonyabb regényt sem lehet elolvastatni egy magyar szakos bölcsészhallgatóval.”?

Ha így van, az lehet, hogy sajnálatos, de amit a válaszában mondott, valószínűleg az is igaz: minden kornak megvannak a maga változásai, és hogy ez merre visz, az csak utólag derül ki (és nem feltétlenül jó-rossz ellentétekre kell gondolni).

Én levelező tagozatos vagyok, de nem egy tanár panaszkodott, hogy nincs megfelelő tudása a nappalisoknak, illetve hogy eleve nem hozzák az alaptudást középiskolából. Ez is benne lehet ebben, az alapoktatás hiányosságai.

Plusz tényleg teljesen máshogy nőtt fel a 2000 után született korosztály, én idősebb vagyok, de az én figyelmem is sokkal szétszórtabb, mint mikor még nem volt okostelefon.

A másik, hogy talán jó százalékuk azért megy magyar szakra, mert szeret olvasni mindenfélét, és azt hiszi, akkor az jó lesz. Pedig nehéz szövegek vannak, irodalomtudomány, nyelvészet, rengeteg olvasás, és nem ifjúsági fantasy meg kortárs romantikus. Ami egy átlag gimiben és érettségiben (emelt szinten is) elvárás, az is kevés, és nem túl nehéz magyar szakra bejutni.

Már leírtam... Sok olvasó ember jött már velem szembe, akik magyar szakra mentek, aztán utálták az egészet. Mert azt hiszik, ha szeretnek Vörös pöttyös könyveket olvasni, meg mindenféle lektűrt (amikkel semmi baj nincs persze), akkor az elég magyar szakra.

Hát nem az, már csak azért sem, mert az óráknak a fele nyelvészet.

Aztán az ilyenek miatt alakult ki szerintem az a sztereotípia pl. a magyar szakról, hogy aki ott végzi, az "Mekibe megy dolgozni", azaz semmi tudást nem szed össze. És persze az ilyenekre igaz is, mert talán nem is ott van a helyük. De aki komolyan veszi, az általában hozzá kapcsolódó pályán is helyezkedik el.

“A tizenéves diákok közül, akikkel találkoztam, sokan abban az állapotban voltak, amit depresszív hedonizmusnak nevezhetünk. A depressziót általában anhedonikus állapotként jellemzik, a depresszív hedonizmus azonban sokkal inkább képtelenség bármire, kivéve az élvezetre törekvést. Érzik, hogy »valami hiányzik«, de fel sem merül bennük, hogy ez a titokzatos hiányzó élvezet csak az örömelven túl érhető el. [...] Kérd meg a diákokat, hogy olvassanak pár mondatnál többet; sokan – tizenhét-tizennyolc évesen – tiltakozni fognak, hogy képtelenek rá. A leggyakoribb panasz, hogy a dolog unalmas, nem is igazán a szöveg tartalmára, mint inkább magára az olvasás aktusára értve. Amivel itt szembesülünk, az nem pusztán a szokásos tinédzserkábulat, hanem a posztliterális »új fless«, a »koncentrálni képtelen túlpörgés« és a hanyatló felügyeleti rendszer elkülönítő, összpontosító módszerei közötti összeférhetetlenség. Minden »unalmas«, amihez ki kell mozdulni a kommunikáció kényszeres inger-válasz mátrixából, a Youtube-ból és a fastfoodból, egy pillanatra megállítva a virtuális vágytermelés és -teljesítés kábító körforgását. Egyesek ugyanúgy akarják fogyasztani Nietzschét, mint a hamburgert; a fogyasztói rendszer logikáján felnőve nem értik, hogy a nehézség, az emészthetetlenség maga Nietzsche. [...] Mert a fejhallgató viselése, vagy a tudat, hogy a zene szól (még ha nem is hallja), megnyugtatta afelől, hogy a mátrix továbbra is ott van, egy karnyújtásnyira. Az interpasszivitás tipikus példája ez: ha a zene megy, még ha ő nem is hallja, a lejátszó helyette is tudja élvezni azt. [...] ennek a generációnak a könnyűzene már nem a társadalmi térben zajló kultúraformáló erő, hanem a privát ÖdIpod fogyasztói boldogságába való visszavonulás, a szociális szférával szembeni elhatárolódás eszköze.[...] A kibertőke alapja a felhasználók függővé tétele [...] A figyelemhiányos hiperaktivitás tehát a kései kapitalizmusban nem deviancia, hanem maga a norma; a hipermediális fogyasztói kultúra szórakozás–kontroll-körforgásának ideális állapota. Hasonló okokból diszlexia helyett ma már sok esetben poszlexiáról kellene beszélnünk; a tőke képalapú adatainak feldolgozásához a tinédzsereknek egy sort sem kell olvasniuk, a szlogenek felismerése épp elég a net–mobil–magazin képezte információs térben való navigáláshoz. ”

Mark Fisher: Kapitalista realizmus, 44-49. o.

Azt gondolom, hogy nem az olvasással van a probléma, mert ha nem olvasnának az emberek, akkor nem lenne egy halom könyv a libriben. 6-7000 Ft-ért vannak kitéve bizonyos könyvek, ha nem vennék, akkor bevonnák az egészet, mert a kiadónak nem éri meg ezeket nyomtatni, ha nincs benne üzlet. Olvasni sokan szeretnek, az intelligens fiatalok is.

Viszont azt kellene megérteni, hogy a kötelező olvasmányokkal gondok vannak.

Az ilyen könyveket, mint a Kincskereső Kisködmön már régen ki kellett volna venni a kötelező olvasmányok közül, mert borzalmas könyv. Nagyon rossz, én felnőttként olvastam el, rendesen lehozott az életről, ki is dobtam.

Helyette nyugodtan be lehetne tenni a Harry Potter és a bölcsek kövét kötelező olvasmánynak, többet nyerne vele a diák.

#8

Tudom, de én összességében beszéltem erről. Nem tudom, hogy az egyetemistáknak mik a kötelezők, de gondolom hasonló ott is a felhozatal mint általános meg középsuliban: többségében unalmas, száraz mű, amiket mondanivalóban és izgalomban még a Death Note manga is kenterbe ver.

Igen, ezt értem. Általánosban simán lehetne lazábbakat, szórakoztatóakat feladni, nálunk pl soha szóba nem került anno a kötelező csak írtunk belőle egy tesztet, meg kellett adni az olvasónaplót. Ezt igazán lehetett volna egy Harry Potterrel, vagy bármivel, amit élvezhet egy gyerek.

Viszont középiskolában már úgy tanulsz művekről, hogy mellé kapcsolva egy csomó jellemzőt. És mondjuk kortárs, közel kortárs műveken keresztül nem tudod megtanítani mondjuk az antik eposzok jellemzőit. Ha még találnál kortárs, tiniknek élvezhető művet, akkor ott lógna a levegőben, hogy mik azok a régebbi irodalmi, minták, amik vannak a szövegben (akár mitológiai utalások, akár forma).

Egyetemen meg... Hát úgy mész magyar szakra, hogy előtte jártál középiskolába, számítassz arra, hogy nem csak fun kortárs szórakoztató irodalom lesz, sőőt... Szóval szerintem, aki magyar szakra megy és minden műre panaszkodik, az rossz helyen van. Nekünk egy csomó olvasmány ugyanaz, ami gimiben fakton is volt, és ezen felül is vannak kötelezők, akár szakirodalom(ami viszont tényleg pusztulat unalmas kivétel nélkül, legalábbis szerintem). Ha valakinek már a középsulis kötelezőkkel baja volt,bde egyébként szeret olvasni, az szerintem semmiképp ne menjen magyar szakra.