Valaki le tudná írni bővebben ezt a Leiner Laura idézetet? Vagy esetleg hogy hol található a könyvben?⬇️

Leiner Laura - Illúzió (Bexi-sorozat 3. kötet).

Körtéhez érve, pontosabban a garázsába, Aszádékat úgy

találtuk, ahogyan egyébként a szerda délelőttöket tölteni szokták.

Videojátékokkal és a tegnap esti vacsora maradékával.

289/548

– Jézusom – fintorogtam, ahogyan beléptem, és bár nagy-

on hideg volt kint, mégis nyitva hagytam a kívülről

nyitható garázsajtót, hátha kiszellőzik egy kicsit. Vagy

nagyon.

Körte garázsa eredetileg stúdióként funkcionál, de per-

sze nem az amerikai filmekben látott felszerelést és nívót

rejti üvegfal mögött ülő producerrel. Csupán egy hangszi-

getelt helyiség, ahol együttesek és énekesek fel tudnak

énekelni dalokat, és bérbe is tudják venni, vagyis tudták

valaha, de amióta az úgynevezett „stúdióhoz” tartozik

három lakó is, egyre ritkábban veszik igénybe a hely

bérlését a zenészek, érthető okok miatt. Az, hogy Aszádék

Körténél csöveznek egy ideje (és a jelen állás szerint még

sok ideig), kissé ellehetetlenítette a garázsnak azt a funk-

cióját, hogy mondjuk használni lehessen, merthogy ők hár-

man belakták. Eredetileg csak átmeneti szállásuk lett

volna, meghúzhatták magukat, amíg nem találnak új albér-

letet, de végül annyira kényelmes lett nekik Körténél, hogy

maradtak. Körte mindig nagyon negatívan és idegesen be-

szél erről a kialakult szituációról, de azért mindenki hamar

átlátta, hogy neki sem olyan sürgős, hogy a srácok elmen-

jenek tőle, mert akkor már tett volna érte. Úgy gondolom,

hogy valahol Körte szereti, hogy ez a három hülye ott van a

közelben (sőt, nagyon közel). Ha nem így lenne, már

290/548

kidobta volna őket.

– Csukd már be, Beki! – fetrengett a kanapén Puding,

aki nem tisztelt meg azzal, hogy esetleg felöltözik az

érkezésemkor, hanem csupán egy boxerben henyélt,

mellkasán tartva egy müzlistálat, aminek a tartalmát fekve

próbálta megenni. Ennek eredményeképpen körülötte és

rajta is több helyen volt kiszóródva valami csokis ga-

bonapehely. Csodálatos látvány volt.

– Nem, öltözz fel, ezt pedig nyitva hagyom, mert olyan

szag van ebben a garázsban, mint az állatkertben –

fintorogtam.

– Beki, csukd be, mert kiszökik Béla – pillantott fel Bogyó

a laptopjából.

– A ki? – meredtem rájuk értetlenül, miközben Pepe

mögém lépve becsukta az ajtót.

– A kis kedvencünk. Béla – felelte Puding, és az asztalhoz

nyúlva lerakta a müzlistálat, majd észrevette, hogy a

mellkasán van még pár darab csokis pehely, úgyhogy me-

gette azt is. Én közben földbe gyökerezett lábbal pillantot-

tam körbe, és azonnal kiszúrtam a változást, ami azóta állt

be, amióta itt jártam. Egy terrárium volt a tévé mellett. Egy

üres terrárium, mármint állatot nem láttam benne.

– Istenem – motyogtam. – Könyörgöm, mondjátok, hogy

nem pókotok van – nyöszörögtem, és majdnem elbőgtem

291/548

magam a gondolattól, hogy szabadon mászkál a közelem-

ben valami nagy és szőrös és ahhoz eléggé egzotikus, hogy

Aszádék kedveljék, én meg szívrohamot kapjak tőle.

– Dehogy – legyintett Pepe. – Evelin itt tartja a gekkóját.

– A micsodát? – meredtem rá elfehéredve.

– Gekkó. Béla, a gekkó – közölte Bogyó.

– Itt van egy gekkó szabadon?

– Persze. Nem tarthatjuk állandóan a terráriumban, az

állatkínzás – közölte Pepe.

– Asszem, én most… megyek – hátráltam az ajtóhoz, a

következő pillanatban pedig lányosan felsikítottam, amikor

Puding hirtelen a nyakamhoz nyúlt. Hülye poén, nem

értem ezt miért csinálják a fiúk kétéves kortól kábé életük

végéig. – Na jó! – kértem ki magamnak, amikor úgy ítéltem

meg, hogy már eleget vihogtak. – Légyszi keressétek meg a

gekkót…

– Bélát – javítottak ki egyszerre.

– Akkor Bélát, és tegyétek a helyére, csak ameddig itt

vagyok – nyitottam ki az ajtót, és kirohantam a kocsibeállóra.

A hideg levegőt beszívva azon tűnődtem, mennyire ir-

reális hétköznap délelőttök ezek, amikor egy taxi állt meg a

ház előtt, és kiszállt belőle Nagy Márk. Vagyis feltételeztem,

hogy Nagy Márk, mert annyira az arcába volt húzva a

292/548

kapucni, hogy semmit nem láttam belőle. És ő sem belőlem,

úgyhogy lazán elsétált volna mellettem, ha nem szólok rá.

– Márk?

– Beka? – emelte feljebb a kapucnit, és a napszemüveg

lencséje mögül pillantott rám. A két üveg alatt sötétkék folt

húzódott az orra két oldalán. – Mit csinálsz itt kint?

– Várom, hogy a fiúk befogják Bélát.

– Ja, hogy te nem tudtál Evelin gekkójáról – biccentett,

felfogva, hogy a távollétemben olyan apróságok nem jutot-

tak el hozzám, mint Evelin érthetetlen hüllőimádata.

– Eddig nem tudtam – sziszegtem. – Mutasd magad –

néztem az arcára, mire Márk feltolta a hajára a

napszemüvegét, és mélyen a szemembe nézett. – Oké, ezt le

lehet sminkelni, nem lesz gond – nyugtattam, de igazából

nem is tűnt úgy, hogy nyugtatni kell, mert egészen magab-

iztosan mosolygott rám. – Mi az? – kérdeztem furán.

– Na, mit gondolsz?

– Hogy hideg van és szeretnék már bemenni – feleltem

egyszerűen.

– Nem arról… – legyintett. – Erről – mutatott az arcára.

– Amit mondtam. Le lehet sminkelni.

– Ugyan már – röhögött fel. – Szóval tetszik, amit látsz –

tért vissza a telefonbeszélgetésünkre, mire zavartan el-

nevettem magam.

293/548

– Márk, csak azért mondtam, hogy iderángassalak.

– Szóval hazudtál – méregetett úgy, mint aki egy sza-

vamat sem hiszi.

– Pontosan – bólintottam határozottan.

– Hülyeség. Odavagy értem, tegnap este óta még az eddi-

gieknél is jobban, ha egyáltalán ez lehetséges – jelentette ki

ünnepélyesen.

– Márk, nyugodj meg, mert szó sincs erről – meredtem

rá. – Azt hiszed, hogy azért, mert miattam beverték a fejed,

előtört belőlem az agyatlan „hősimádó” lány, aki odavan

ezért az egészért? – sóhajtottam unottan.

– Aha – felelte egyszerűen.

– Sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsalak – mondtam.

– Gyerek, megvan Béla! – szólt ki Körte az ajtón, aztán

észrevette, hogy Márk megérkezett. – Gyertek be, idő van.