(Harry Potter) Ha a Roxfortban lett volna pszichiáter vagy pszichológus, akkor Tom Denemnek vajon lett volna esélye megváltozni? Vagy a legjobb pszichiáter sem tudott volna rajta segíteni?

Rowling hozza a szabályokat: Ő azt mondta, hogy nem tudott volna szeretni semmiféleképpen, mert bájital. Így se pszichiáter, se jó tündér keresztanyó, se senki nem faraghatott volna belőle elfogadható embert.

A gyakorlatban, viszont így is azt láttuk, hogy amikor Bellatrix meghalt, arra reagált, és Nagini-hez is kötődött. Voldemort keretei között ezeket fel lehet fogni szeretetkezdeményeknek. Azt is szerette, ha imádták, és hogyha hatalma volt mások felett, a Roxfortot szerette, és tárgyakat is szeretett, lásd a többi legendás tárgy, ami horcruxként végezte.

Hogyha reálisabb köntösbe öltöztetjük a témát, akkor Voldemort feltehetően pszichopata. A pszichopátiát gének okozzák, és ezek a gének folyamatosan hajlamosabbá teszik bizonyos viselkedésmintákra, de egy szerető családi környezet képes a gének munkáját kompenzálni, és elérni, hogy ne önmaga legrosszabb verziójává váljon az alany. Voldemortnál ez a szerető családi környezet ugye kimaradt. A gyerekkori élmények erősen közelebb rugdosták önmaga legrosszabb változatához.

Tehát a fő kérdés az, hogy egy mindaddig kezeletlen, gének szempontjából pszichopata, élmények szempontjából bántalmazott és traumatizált, és többször erőszakos, antiszociális személyiségzavarra - ami nem jelent egyet a pszichopátiával, mert nem minden pszichopata antiszociális - utaló jeleket mutató kiskamaszt "meggyógyíthat-e" hét évnyi szakszerű kezelés.

Lehet, hogy finomíthattak volna rajta valamennyit. Ha ő is akarja, és hogyha be tudja látni, hogy összességében nem helyes, amit tesz, és hogy nem is tud boldogulni a társadalomban ezzel a viselkedéssel.

VISZONT, tartsuk szem előtt, hogy Voldemort mikor járt a Roxfortba! 1938-1945 között! Ekkor a pszichiátriai, neurológiai és pszichológiai kezelések finoman szólva is gyerekcipőben jártak. A pszichopátiánál - amire ma sincs elfogadható diagnózismenet, kórkép stb - és az antiszociális személyiségzavarnál - ami szintén ma is friss és kutatásokra szorul - sokkal banálisabb mentális betegségeket se tudtak hatásosan kezelni. A betegekkel úgy bántak, mint az állatokkal. Egy ilyen kezelés csak rontott volna a helyzeten.

Ahogy az első is írta, Voldi még a második világháború előtt kezdte a tanulmányait, akkor még alig tudtak valamit a pszichéről.

Egyébként pszichológus csak akkor tud segíteni, ha a páciens mindent megtesz, és ugye gyógyulni is akar. Persze szervi, genetikai okokon nem tud változtatni, segíteni, ahhoz még a mostani tudományos szint is édeskevés.

A börtönpszichológusok sem tudják meggyógyítani a rabokat, maximum csak a fokházas, hirtelen felindulásosakat; különben csak a későbbi bűnelkövetők felderítését segítő ismeretekre tehetnek szert. De valójában az elítéltek gyakran verik át a pszichológusokat, akik abból indulnak ki, hogy a másik is gyógyulni akar. Sok sorozatgyilkos is behazudott valamilyen gyerekkori traumát a szimpátia miatt.

Lényeg, a lényeg: A mostani legjobb szakemberek sem tudtak volna semmit se kezdeni vele.