Van kedvenc szépirodalmi idezetetek?

"- Az Isten meglátogatott benneteket, Péter."

[eufémizmus halálesetre]

Fekete István - Zsellérek (1939).

"Maga alatt látta a társaságot, tiszteletreméltó ősökkel, hagyományokkal,

gyerekszobával - de egy csillogó vitrinben, melynek üvegfalai mögött múmiává aszott gondolatok és emberek éldegélnek. Halk csend, nippek, öreg szolgák, koronázási menték, csótáros lovak, görbe kardok, elkiáltott "Vitam et sanguinem"-ek. Ó, milyen szép, csak az a kár, hogy az egészet hóna alá vágta már az idő és lassan megy velük a múzeum felé.""

Fekete István - Zsellérek (1939).

"- Ezennel igazoljuk, hogy jelen írásunk bemutatója, Nyikolaj Ivanovics az éjszakát a sátán bálján töltötte szállítóeszköz minőségében... tegyél zárójelet, Hella, és a zárójelbe írd be, hogy “ártány”.

Úgy, ni. Aláírás: Behemót."

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

"Ni, testét csinosítja épp

a krokodilgyerek,

sikálja arany pikkelyét,

önt rá Nílus-vizet.

Ni, szép karma hogy szétmered,

be vígan somolyog!

Száját tátja, és így rebeg:

"Kis hal, isten hozott!"

Lewis Carrol, Alice Csodaországban (1865).

Fordította: Kosztolányi Dezsõ.

"-És mi a művészet?

- Betegség.

- A szerelem?

- Káprázat.

- A vallás?

- Divatos pótszer a hit helyett."

- Te hitetlen.

- Dehogy. A Hitetlenség a Hit kezdete."

(Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe)

"Ahol a Balatonból csordogáló Sióhoz hirtelen társul szegődik északról a Sárvíz, de mégsem ömlik bele, hanem egy vármegye hosszán két-három kilométernyi távolságban mellette ballag, szinte kar karban, kacérkodón át-átkacsintva, mint az andalgó szerelmesek – én ott vagyok honn, az az én világom. A két folyónak egy ágya van, hatalmas, termékeny, széles, mondhatnám családi kettős ágya. Kétoldalt enyhe lankák és szelíd dombok díszével, melynek látképe, mintha festve volna, ugyancsak egy békés, derűs otthon falára. Fent Sárrét, lent Sárköz – ahol majdnem minden falu neve Sár-ral kezdődik –, ez az én vidékem. Hátam mögött, de csak karnyújtásnyira az édes Völgységgel, ahol „az ifjúság képét öltözve magára, ábrándozva bolyong” – bolyongott egy életen át Vörösmarty lelke, „hordva szelíd kötelét az elomló szőke hajaknak”. Ha kenderföldjeink sárréti talajon terültek, óljaink, a ház mögötti dombon már a Völgységben feküdtek."

Illyés Gyula, Puszták népe