Mi a véleményetek erről a fejezetről/bevezetőről?

Eléggé kezdő "író" vagyok. Nagyjából fél éve kezdtem el foglalkozni az írással, szóval ne számítsatok egy Stephen King könyvre.

Ezt egy amolyan bevezetőnek, prológusnak szántam.

Nyári bogarak az olvadó tájon

A hó nagy pelyhekben hullott, hogy megpróbálja újra fehérre festeni a színes, virágzó, tavaszi tájat. Az olvadás idén későn kezdődött, így csak mostanra bukkantak elő, Észak fakószürke hegyoldalai és sziklái. Azonban annyira sosem melegedett fel az idő, hogy a hatalmas fagyott gleccsereket és jégmezőket teljesen felolvasszák a Nap sugarai.

Ezüstfagy éppen ezt szerette ebben a tájban. Míg mások unalmasnak, egyszínünek és sosem változónak hitték Észak fagyott vidékét és sötét fenyveseit, addig ő minden nap újabb és újabb dolgot fedezett fel benne. Az egyik napról a másikra előbbukanó, zord sziklák a fagyott tengerben, a tavaszt hirdető apró lila virágok, ahogy áttörik magukat a havon. A jég alól felbukkanó fekete kavicsok az öbölben, vagy a fészküket napról napra építgető albatroszok.

Ezüstfagy szeretett elveszni ezekben az apró részletekben reggeli sétáin. Szerette nézni ahogy a felkelő napsugarak vörösre festik a sötétkék tengert.

Kevesen osztoztak szenvedélyén a faluban. A legtöbb sárkánykölyök az ő korában inkább repült, jóformán nem is érintette lábuk a talajt. Nem mintha ez zavarta volna, mindig is más volt. Míg a többi fióka alabástrom fehér pikkelyeken, jáde és türkiz szín szemeken, és agancs-szerű szarvakon osztozott, fejükön és gerincük mentén pedig csillogó sörényt viseltek, addig ő koszos fehér, sötétszürkével és kékkel tarkított pikkelyeket, és egyenes, fekete szarvakat kapott. Nem is beszélve sötétkék szeméről és a feje búbjáról kiinduló, gerince mentém húzódó tüskékről, amik sörényét helyetesítették.

Azonban, ez sem igazán zavarta sosem. Édesanyja mindennél jobban szerette, és különlegesnek tartotta. Különösen a szemeit. Állítása szerint pont olyanok, mint az apjáé, épp csak egy árnyalattal sötétebb. Nem mintha ismerte volna az apját. Ő kikelése előtt elment, bár Ezüstfagy sosem tudhatta meg hogy miért. Csak ezt a különös, nyugati nevet hagyta neki.

Most is a horizontott nézte. Azt képzelte merre lehet az apja.

Vajon ő is különösen nézett ki? Vagy talán azért ment el? Lehetnének még újra egy család?

Ezüstfagy a levegőbe szagolt, ami olvadt jég és fenyőillatot hozott magával. Annak a hatalmas jégtömbnek a szélén állt, amin apró faluja is feküdt. Most kitárta ezüstös szárnyát és előre bukott, le a tátongó mélységbe. Mikor alig néhány méter választotta el a fagyos víztől, egy-két csapással egyenesbe lendült. Jól esett a reggeli hidegben megmozgatni zsibbad izmait. Egyre feljebb és feljebb emelkedett, míg nem felülről látta a jéghegyeket, a falut. Vajon a madarak is úgy látják idefentről a világot, mint a sárkányok?

Jól ismert, hófedte mezőket látott, és rénszarvasokat ahogy a hóból előbújó zsenge füvet legelték.

Ám a távolban valami furcsát is észrevett. A hegyek lábánál füst gomolygott, és apró, élénk színű pontokat, repkedő sárkányokat látott. Olyanok voltak, mint nyáron a virágos mezőre tévedő színes bogarak. Fel s ala cikázva, egymás körül gyülekeztek.

Ezüstfagy még sosem találkozott ilyen színű sárkányokkal. Általában csak a fehér északiakat és a kékpikkelyű tengeri sárkányokat látta. Meg persze saját szürke pikkelyeit. Ezek viszont vörösek, zöldek, és sárgák voltak, talán még ezüst és lila is akadt köztük. Kereskedők? De hát miért jönnének ilyen északra, amikor alig néhány órás repülésre egy nagy kereskedőváros fekszik? Talán felderítők vagy megfigyelők? Esetleg kémek? De mit keresnének itt? Miért nem a fővárosba mennek kémkedni, a királyi családhoz? Lehet, hogy menekülnek a háború elől. A fegyverszünet ellenére? Az északi királyság már nem állt háborúban, de még most is nehezen engedték át a határon az idegeneket. Talán átszöktek a határon az éjszaka folyamán?

Ezüstfagy fejében gondolatok ezrei cikáztak. Az anyja tudja mit kell majd tenni. Szól a tanácsnak, akik riasztják az őrséget.

Éles ívben kanyarodva indult meg a falu irányába, amikor süvítő hangra lett figyelmes. Egy pillanattal késöbb éles, bénító fájdalmat érzett egyik vállában, és zuhanni kezdett. Hiába próbálta mozgatni vállát vagy szárnyát, az mintha megfagyott volna, és ernyedten lógott az oldalán.

Egy pillanattal késöbb a fagyott földbe csapódott, de egy kupac friss hó felfogta az esését. Pikkelyei közé hópelyhek ragadtak. Amint feltápászkodott, látta hogy egy foltban a havat vörösre festi a vére. A vállába mélyen pikkelyei alá, fémből készült nyíl fúródott, egyik szárnyát és melső lábát teljesen használhatatlanná téve.

Ezüstfagy nem félt a vér látványától, gyakran felsértte puha bőrét, ami jóval gyengébb volt mint a legtöbb északi sárkány. Meg aztán volt már vadászaton és ölt már meg nyestet is.

Sántítva próbált minél gyorsabban visszajutni a faluba, véres csíkot húzva maga után a hóba.

Sercegő hangott hallott, a mellette lévő jégcsúcsról, mint amikor karmai alatt ropog a hó. A korai napfény furcsa táncot járt a fehér jégen, mintha vibrált volna egy bizonyos pont körül. Egy mozgó pont körül.

Ezüstfagy, futás közben nem tudta hogy csak képzelete játszik-e vele vagy egy pillanatra tényleg egy sárga szempárt és egy tüskés sárkányfarkat látott a jéghegyen.

Eszébe jutott az öregek egyik meséje, különleges, trópusi sárkányokról akik képesek eltűnni fényes nappal, egy szempillantás alatt. Akik képesek voltak megtéveszteni még a sas-szemű Égi sárkányokat is.

Ritkán futott, oldala már szúrt az újfajta megerőltetéstől,mire a faluhoz ért. Amint meglátta szeretett otthonát, megérezte a tűz és hamu kesernyés illatát is. A füst csípni kezdte szemét, és minden fájdalmát a rettegés vett át. Faluja lángokban állt, a havat bemocskolta hamu és a vér. Fehér sárkányok hadakoztak vörös, arany és zöld pikkelyesekkel a levegőben. A hóban tojáshéjak zöldes darabjai csillantak, véres lábnyomok és ismeretlen fém tárgyak között. A falut betöltötte a harcoló sárkányok üvöltése, a fiókák riadt sírása, és a sebesültek fájdalmas nyöszörgésének hangja.

Ezüstfagy nemtörődve fájó vállával, jégből és fából készült otthona felé rohant. Az odú bejárat előtt szembe találta magát egy hatalmas vörös sárkánnyal, amint éppen tüzes lehelletével, vadul édesanyjára támad.

A hó nagy pelyhekben hullott, hogy megpróbálja újra fehérre festeni a tájat, amit most a vér vörösre, a hamu pedig szürkére színezett.

Szerintetek milyen? Tudnátok véleményezni? Főleg építő jellegű kritikára lennék kíváncsi, hiszen abból tudok tanulni