Miről szól NAGYON RÉSZLETESEN a szentjohanna gimi 1. Része??
Szerintem izgalmasabb elolvasni.
Bár már rég nem vagyok tini, Leiner Laura alkotásainál az egy nap = egy könyv a legjellemzőbb nálam. Szóval egyáltalán nem Kalevala kategória. 😂
A történet naplóregény, mindegyik kötet egy félévet ölel fel a főszereplő lány, Rentai Renáta életéből, akinek naplóbejegyzésein keresztül pillanthatunk bele a Szent Johanna Francia Tagozatos Gimnázium diákjainak mindennapjaiba.
Az elsőben Reni 14 éves, ekkor kezdi meg tanulmányait itt. Mivel alapítványi a gimi, az osztályok is kis létszámúak.
Rajta kívül mindössze két másik lány osztálytársa van, (Virág - egy emós lány, akinek elváltak a szülei, nem túl okos, de hihetetlen jószívű és aranyos, rövid időn belül barátnők lesznek, és Kinga - népszerű, nagyon intelligens lány, aki mindig szoros lófarokban hordja a hosszú haját, igazi vezéregyéniség, mindenben ő akar lenni a legjobb, stréber-alkat, emellett ekkor még rettenetesen arrogáns és beképzelt, amiért Reninek nem szimpatikus /ez később megváltozik/). a többiek fiúk.
Mivel kis félszeg lány volt, nem akart nyáron elmenni a gólyatáborba, így szeptember elején találkozik először az iskola népével.
Az első nap még átlagosan ment, egy gyerek hiányzott, azonban a következő délelőtt már egyel többen vannak, és fény derül a hiányzó kilétére, aki nem más, mint Antai-Kelemen Ádám, akit mindenki csak Corteznek hív. Ő nagyon gazdag családból származik, a szülei Amerikában élnek, de amíg gimibe jár, a nagymamájánál lakik. Tipikusan az a deszkás srác, amibe mindenki belezúg, és ezalól Reni sem kivétel. Az egész félévet azzal tölti, hogy áradozik róla, de mindig beigazolódik, hogy ez reménytelen, mert ő a “nyomik” táborát erősíti, és szerinte egy ilyen fiú soha nem állna szóba vele.
Aztán a többi kötetben bonyolódik a történet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!