Valaki nem tudná lefotózni nekem ezeket a részeket a SZJG-ből?
Az érdekelne, mikor mindenki húzott egy cetlit és ami arra volt írva azt meg kellett csinálniuk évvégéig.
Szóval érdekelne, hogy hogyan húztak (kalapból vagy valahogy máshogy), voltak-e szabályok (ha igen, mik), illetve, hogy ki hogyan oldotta meg a sajátját.
Két éve olvastam és már nem nagyon emlékszem rá
Reni: bónusz szerenád saját költeménnyel annak a tanárral, akivel a legrosszabb a kapcsolata - ő az egyetlen, aki nem csinálta meg, mivel akkor, amikor kihúzták, már nem látták többet Vladárt (azt hiszem)
Jaques: 10 percig strandolni a suliban - ő volt a legelső, aki teljesítette, fürdőnadrágban és törölközővel jött suliba, és 10 percig napozott, majd Máday véget vetett ennek
Robi: tanórán kizárni a tanárt - erre annyira nem emlékszek, még az se ugrik be, melyik tanárról van szó, de szerintem Barkát zárta ki
Cortez: kicserélni Máday igazgatóhelyettes vonalzóját, májusig vissza sem adni - egyszer amikor büntetés miatt behivatta őt Máday, kicserélte egy másik vonalzóra, amibe belekarcolta, hogy 12.b
Virág: ugyanazt a dalt elénekelni minden egész órában - egyik nap óránként felállt, és elénekelte az Örömódát, mert másik dal nem jutott eszébe
Dave: a suli honlapját emlékezetessé tenni - azt hiszem, átírta az intézmény nevét Szent Johanna Rehabilitációs valamire
Andris: az osztályfényképet emlékezetessé tenni - nőnek öltözve ült be a csoportfotóra
Ricsi: beköltözés a suliba - behozta a fesztiválos sátrát, amibe később be is ragadt, majd a kulcsával szétszakítva szabadult ki
Kinga: elterelni a felügyelő tanár figyelmét az osztálkiránduláson - felhívta Mádayt, mintha egy telefonos ugyfélszolgálat lenne, majd értékelést kért tőle többször is
Macu: visszatenni Csontváz Carlost a helyére - ezt igazáből nem tudom hogy oldotta meg, valószínüleg szimplán megkereste és betette a termükbe
Gábor: ballagási beszéd - olyan egyszerű, amennyire hangzik, emiatt nincs mit ecsetelnem
Zsolti: vágókép a tanévnyitón - ez már nincs benne a könyvben ugye, de leírja, hogy melyik kép lesz az
Robi: a matektanárt zárja ki, de a többiek segítenek neki (bár szabály szerint egyedül kellene, de miért is ne segítenének :D)
Dave: a suli honlapján táncoltak a tanárok figurái valami pörgős számra (Reni mondta is, hogy jó hogy ezt olyan húzta aki ért is hozzá)
Macu: a rokkerektől szerzi vissza Csontit, akik mindenféle koncertre elcipelték (ha az a csontváz beszélni tudna)
Zsolti: megszervezi, hogy a következő tanévnyitón a suli eredeti bemutatkozó videója helyett a 10-es(?) osztályvideójukat fogják látni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!