Melyek a kedvenc magyar és külföldi kötelező olvasmányaitok?
Azt el kell mondanom, hogy én egyetlen kötelezőt sem olvastam kilencedik második félév és tizenkettedik között, olvastam, csak mást. Utólag persze többet is elolvastam, és több tetszett is.
Külföldi közül nekem Hoffmanntól Az arany virágcserép tetszett, magyar írótól meg Fekete István: Vuk (általános iskola, negyedik osztály).
Az Abigél nekünk pont nem volt kötelező, az bezzeg tetszett.
Mindent elolvastam, amit kértek, de nem sok tetszett, pedig szeretek olvasni. szerintem jók voltak: Az arany virágcserép, Bűn és bűnhődés, A köpönyeg, utóbbira nem emlékszem, csak tudom, hogy tetszett.
Magyarok közül nem emlékszem olyanra, ami tetszett volna. Talán az Arany ember valamennyire.
A magyar könyveknél vagy idegesített az önsorsrontó szereplők szerencsétlenkedése, vagy pedig dög unalmas volt a könyv.
Nekem a külföldiek közül Tolsztoj - Ivan Iljics halála és úgy általában az orosz realizmus.
A magyarok közül pedog talán Örkény István - Tóték című műve és Mikszáth Árvácskája.
Ami abszolút nem tetszett az a Pál utcai fiúk és az Abigél, pedig nagy reményeket fűztem hozzájuk.
Anyegin, Az ember tragédiája.
Legutáltabbak pedig: Victor Hugo: 1793, Stendhal: Vörös és fekete.
Shakespeare - Romeo és Júlia.
Magyarok közül Gárdonyi Géza - Egri csillagok
Magyar: Pál utcai fiúk, Tüskevár, Egri csillagok, Az Aranyember
Külföldi: Robinson Crusoe
9-es, én pl. szakközépbe jártam, és pl. nekünk sem volt kötelező sem a Candide, sem a Goriot apó, vagy a Vörös és Fekete. A fele kötelezőt nem olvastuk, amit egy gimiben feladtak. Bár én egy kivétellel mindent elolvastam. Ez a Szigeti veszedelem volt, amit nem voltam hajlandó a nyelvezete miatt. A többit elolvastam és a többségét szerettem is.
Amit nagyon utáltam mindig, az a Kincskereső kisködmön, meg a Légy jó mindhalálig. Ezekkel ki lehetett kergetni a világból is. Bezzeg a Vuk nekünk nem volt kötelező, de húgoméknak igen.
Öcséméknek meg a Két Lotti-t adták fel. Az amúgy sem könyvmoly öcsém csak úgy volt hajlandó elolvasni, ha elolvashatta a három kötetes Gyűrűk Urát. A tanítónénije mai napig emlegeti, hogy öcsém miatt kellett elolvasnia a trilógiát. XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!