Voldemort mikor költözött bele Mókus professzorba?
Mógus...
Már a történet elején benne volt, valószínűleg "ő a vámpír", aki miatt viseli a turbánt. Legalábbis a könyvben utalnak rá.
És mintha a könyvben úgy lenne, hogy Mógus itta a vért, tehát nem Voldemort lebegett szabadon.
A szellemes lebegés meg a filmben nagyon hasonló a későbbi részekben a halálfalók közlekedésére, csak vízszintesen.
"Hagrid rávigyorgott Harryre.
– Megmondtam, nem? Megmondtam, hogy híres vagy, komám. Még Mógus professzor is remegett, amikor meglátott no persze ő egyébként is remegni szokott.
– Mindig ilyen ideges?
– Mindig, a szerencsétlen. Pedig remek koponya. Addig semmi baja nem volt, amíg könyvekből tanulta a tudományát, de aztán elment egy évre tapasztalatot gyűjteni… Azt mondják, vámpírokkal találkozott a Feketeerdőben, és volt egy kellemetlen kalandja egy vasorrú bábával. Azóta mintha kicserélték volna. Fél a diákoktól, fél a saját tantárgyától… No de hova tettem az ernyőmet?"
Ez a Foltozott üstben játszódó jelenet az első könyvben, tehát ekkor már rég beköltözött Voldemort.
Utolsó vagyok, ezt még hozzátenném.
"– Aztán… négy évvel ezelőtt… felcsillant a remény, hogy visszatérhetek. Egy varázsló – egy könnyelmű, hiszékeny, fiatal varázsló vetődött az erdőbe, ahol meghúztam magam. Épp ilyen alkalomról álmodoztam éveken át… A fiatal varázsló ugyanis tanár volt Dumbledore iskolájában…"
Ezt a Tűz serlege végén, tehát júniusban mondja Voldemort, amikor visszatér, és Mógusra utal benne. "4 évvel ezelőtt", tehát valamikor a Bölcsek köve történései előtt pár hónappal költözött be Mógus fejébe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!