Disztópikus regényt E/1-ben vagy E/3-ban érdemes írni?

Pompás író lehetsz ha ennek a kérdésnek a megválaszolásához a gyk segítségét kéred.

További kérdések:

- hány oldalas legyen?

- legyen benne szerelem?

- legyen benne egy Zsolt nevű borostás, zöld szemű fickó?

- 2050-ben vagy 2115-ben játszódjon?

Pls, ha van kéznél linked erre a gyakorisági megállapításra, ne tartsd vissza :)

Amúgy, ha megbízható helyen sikerült utánaolvasnod a dolognak, az első tanácsom az lenne, hogy fogadd meg a tanácsot! (Itt óhatatlanul is kevesen fogunk hozzászólni, és (legtöbbünk) legfeljebb a saját véleményét mondhatja el -- legyünk őszinték, nem egy íróiskola :)

Nade, témához:

szvsz a dolgot erősen befolyásolja a célcsoportod... fiatalabbaknál (mondjuk: YA), nekem úgy tűnt, újabban nagyon megy az E/1, és éppen emiatt az idősebbek talán kicsit idegenkedve néznek rá, tarthatnak tőle, hogy "gagyit", "gyerekeset" kapnak kézbe.

Szerintem nem a műfaj határozza meg. Mindkettőnek megvannak a maga árnyalatai és árnyoldalai.

Az klasszikus E/1-nél poéngyilkos, hogy a főszereplő biztosan túléli, máskülönben hogyan is mesélne? (A szellemes poénokat már ellőtték.) De kijátszható azzal, ha mondjuk találnak egy kéziratot, és annak leírása a történet. Ott a narrátor (aki általában a főszereplő tapasztaltabb, bölcsebb énje) nem biztos, hogy bölcsebb, lehet, hogy fokozatosan tébolyodik meg / válik zombivá stb., sőt a kézirat olvasásakor már nem is él. Ha jól írják meg, még a disztópiát meghatározó körülményeknél is izgalmasabb lehet, ahogyan átalakul a stílusa. Ám ha csak szimplán mesél, akkor már el sem kezdhetné józan, emberi mivoltában, ezért a lehetőség alapból ejtve van.

Az E/3 szabadabb, viszont nem szól nagyot, ha ezt a szabadságot nem használja ki az író. Ott beleláthatunk több szereplő lelkivilágába, és olyan dolgokról is informálódhatunk, amelyet egy E/1 szereplő nem volna képes a helyzetéből fakadóan elbeszélni.