Leírná nekem valaki Bexi zenéinek a szövegeit?

Hullócsillag:

Nincs több fény

A lámpákat leoltották rég

Nem láthat senki

Nem láthat senki a színpadon túl

Nincs több esély

Amit kaphatnék, ki marad mellettem, ha kiég

a fény? Ha kiég a fény; ami eddig ragyogott?

Nincs veszítenivalóm.Ennél többet nem adhatok. Ha valaki

szeret, az akkor is szeret, ha időnként gyenge vagyok.

Repítette a hírnév

Ő szárnyra kapott

Bárki bármit ígér, én

Hullócsillag vagyok.

Repült a felhőkön,

És tudtam, hogy mosolyog,

Mosolyog azon, hogy

Hullócsillag maradok.

Nincs több remény,

Amit adhatnál nekem

Nem jár második esély, bárki bármit ígér.

Bárki bármit ígér.

Nincs veszítenivalóm. Ennél többet nem adhatok. Ha valaki

szeret, az akkor is szeret ha időnként csalódást okozok.

Repítette a hírnév,

Ő szárnyra kapott,

Bárki bármit ígér, én

Hullócsillag vagyok.

Repült a felhőkön,

És tudtam, hogy mosolyog.

Mosolyog azon, hogy

Hullócsillag maradok.

Repítette a hírnév,

Ő szárnyra kapott,

Bárki bármit ígér, én

Hullócsillag vagyok.

Repült a felhőkön,

És tudtam, hogy szomorú.

Szomorú attól, hogy

Hullócsillag maradok.

Nincs több fény,

A lámpákat leoltották rég,

Nem láthat senki.Nem láthat senki a színpadon túl.

Illúzió:

Amikor úgy tűnik minden rossz

És a rosszat csak egy rosszabb válthatja fel

Amikor örömet senki nem okoz,

Mert többé az öröm sem hoz örömet

Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán örökre.

Amikor érzem, hogy hazudtál nekem

És a hazug szavak csak hazugságot szültek,

Amikor tapogatni lehet a csendet,

És az én csendemet rejti a te csended,

Akkor tudom, hogy elveszítettelek, ezúttal Örökre.

Én, aki mindent feladtam volna,

Te, akinek csak a játéka voltam.

Ki tudja mi igaz, és mi csak illúzió?

Mi akik elvesztünk a múltban

Hol keresselek? Nem tudom, hogy hol vagy...

Ki dönti el, mi igaz, és mi csak illúzió?

Én nem.

Amikor feleslegesek a kérdések,

Mert minden kérdésre újabb kérdés a válasz,

Akkor, amikor elkopnak az érzések,

Mert az érzések többé nem nyújtanak támaszt,

Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán végleg.

Amikor túl sok éjen át sírok,

És a sírást csak a sírás váltja fel,

Amikor felesleges sorokat írok,

De az írásom hozzád már nem ér el,

Akkor tudom, hogy mindennek vége, végre!

Én, aki mindent feladtam volna,

Te, akinek csak a játéka voltam.

Ki tudja mi igaz, és mi csak illúzió?

Mi akik elvesztünk a múltban

Hol keresselek? Nem tudom, hogy hol vagy...

Ki dönti el, mi igaz, és mi csak illúzió?

Én már biztosan nem.

Nélküled:

Néma csend, a múltunk széttört darabjai mindenhol.

A sötét falra vetülő arcképed látom, tudva, csak egy újabb álomfolt.

Egyszerűbb lenne utálni téged,

ha hagynád, hogy ne szeresselek.

Mégis ezer napot választanék egyedül,

ha még egyet eltölthetnék veled.

Egy újabb nap nélküled,

a reményt táplálva, arra várva,

hátha holnap máshogy lesz.

Semmi sem jó nélküled,

itt ragadtam a magányban, megjátszva,

hogy minden rendben lesz.

Hangzavar, de hiába, mert nem hallak benne téged.

A monoton percek napokká nyúlnak, és egyre távolibb az emléked.

Bárcsak engednéd, hogy elengedjelek,

ha ez lehetne a mi boldog végünk.

Mégis ezer napot választanék egyedül,

ha tudnám, megvolt a befejezésünk.

Egy újabb nap nélküled,

a reményt táplálva, arra várva,

hátha holnap máshogy lesz.

Semmi sem jó nélküled,

itt ragadtam a magányban, megjátszva,

hogy minden rendben lesz.

Nem bírom:

Nem bírok több vitát,

nem bírom.

Ez a kapcsolat mindkettőnknek árt,

engedjük, hogy belepje a homály.

Nem kell megmagyaráznom,

Nem kell.

Éjjelente csak arra vágyom,

hogy emlékedet elvigye az álmom.

Nem akarok emlékezni rád. Nem akarok emlékezni rád, soha már.

Nem akarom, hogy hívj, hogy írj, hogy várj, hogy bánd,

hogy gondolj rám egy unalmas órán.

Hogy félts, hogy kérj, hogy békét remélj,

hogy lásd, van más , utánam akár.

Nem érdekel, mit mondasz,

nem érdekel.

Az erődet a gyengeségemből nyered,

engedj el, ha nekem nem jó már veled.

Nem akarok emlékezni rád. Nem akarok emlékezni rád, soha már.

Nem akarom, hogy hívj, hogy írj, hogy bánd,

hogy utánam rögtön találj mást.

Hogy keress, hogy felejts, hogy szeress, hogy utálj, hogy bánts,

hogy lásd az összes hibám.

Gyűlölt pillanataink emléke felemészt,

közös múltunk összes perce kísért.

Hamis mosolyod reményeket ígért,

és én elhittem neked az összes mesét.

Nem akarok emlékezni rád. Nem akarok emlékezni rád, soha már.

Nem akarom, hogy hívj, hogy írj, hogy várj, hogy bánd,

hogy gondolj rám egy unalmas órán.

Hogy félj, hogy kérj, hogy békét remélj,

hogy lásd, van más utánam akár.

Nem akarom, hogy hívj, hogy írj, hogy bánd,

hogy utánam rögtön találj mást,

Hogy keress, hogy felejts, hogy szeress, hogy utálj, hogy bánts,

hogy lásd az összes hibám.

Nem akarok emlékezni rád, soha már.

Szintén nem kérted, de itt a Valahol is:

Mielőtt jöttél nem volt más nekem,

Az életem üres volt és reménytelen.

Minden egyes nap azzal telt, hogy rád vártam,

pedig akkor még nem is ismertelek.

Az egyforma arcok elmosódtak a tömegben,

köztük sétálva elvesztem én is.

Te hirtelen megragadva kiemeltél onnan,

és lettél a sötétségemben az egyetlen fény.

Nem veszíthetlek el újra. Szökjünk meg mindenki elől.

Hadd keressenek... Valahol.

Messze tűnik, mikor nem voltam veled,

az életem sivár volt és sekélyes.

Minden egyes nap azzal telt, hogy rád vágytam,

pedig akkor még nem is kerestelek.

Miután jöttél, minden megváltozott,

kiegészítettél enegem.

Ami belőled hiányzott, nálam volt,

és te adtad, ami bennem nem volt meg.

Nem veszíthetlek el újra. Szökjünk meg mindenki elől. Hadd keressenek... Valahol.

Mielőtt jöttél, nem volt más nekem,

az életem üres volt és reménytelen.

Minden egyes nap azzal telt, hogy rád vártam,

mert már akkor is szerettelek

Egyszer:

Egyszer azt mondtad, ez a közös harcunk.

Mi ketten mindenki ellen.

Együtt leküzdjük az akadályokat,

Nincs ellenfelünk. Azt mondtad egyszer.

Emlékszem, azt hittem, az álmok útját járjuk,

És ha én letérek róla, elveszünk.

Emlékszem, azt hittem, örökké tart,

És minden megnarad nekünk.

De véget ért. El kell engedj.

Az álmaink szétválnak,

Te maradsz, én megyek.

Véget ért. A holnap még nehéz lesz.

Mégis tudod, hogy így kell lennie.

Te maradsz, én pedig megyek.

Egyszer azt mondtad, felégetjük a hidat.

És továbbsétálunk ketten.

Magunk mögött hagyunk mindent,

És nem nézünk vissza. Így lesz, azt mondtad egyszer.

Emlékszem, azt hittem, elég erősek vagyunk együtt,

Te és én, a világgal szemben.

Emlékszem, azt mondtad, ha egyikünk elesik,

A másik helyette is továbbmegy.

És most véget ért. El kell engedj.

Az álmaink szétváltak,

Te maradsz, én megyek.

Véget ért. A holnap még nehéz lesz.

Mégis tudod, hogy így kell lennie.

Te maradsz, én pedig megyek.

Nincs mit megbánnom,

Ha a döntésem helyes.

Majd építek új álmot

A régi romjai felett.

Nem félek már,

Ha tudom, te vagy nekem.

Amíg te vagy nekem.

És most véget ért. El kell engedj.

Az álmaink szétváltak,

Te maradsz, én megyek.

Véget ért. A holnap még nehéz lesz.

Mégis tudod, hogy így kell lennie.

Te maradsz, én pedig megyek.

Késtél:

Itt várok, fogalmam sincs, hol lehetsz,

már megint elfelejtettél.

Ha hallod ezt a számot, remélem, eszedbe jut,

hogy pont háromnegyed órát késtél.

Ott vártam rád, hogy felejthettél el?

Megértem, ha, mondjuk, egy busz ütött el.

Nem érdekel, ha azt mondod, más volt a hibás.

Mert ilyenkor szeretnék látni egy nem fogadott hívást.

Azért vagy ilyen, mert megteheted velem,

Egy másik hülye már rég nem lenne veled.

Vártam már rád annyit, amennyit nem is kellett volna,

De most túlzás volt ez a háromnegyed óra.

És még mindig itt várok, fogalmam sincs, hol lehetsz,

Már megint elfelejtettél.

Ha hallod ezt a számot, remélem, eszedbe jut,

hogy pont háromnegyed órát késtél.

Offline

Hagyj el, lépj le, tűnj el végleg, engedj,

kérlek, csak hadd legyek offline.

Külön utakon:

Szerteágazó utak talán összefutnak újra,

de az elágazásnál tudtuk,

te jobbra mész, én pedig balra.

Ments meg:

A sötét szobámban te vagy a kapcsoló,

amitől fénybe borul a helyiség.

Vajon tapogatózva keresem a kiutat,

homályos árnyak, szűrt sötétség.