Aki játszott a life is strange-gel, az milyen döntést hozott a végén?
Én egyszer játszottam eddig végig, csak részleteket játszottam újra és imádtam.
Nem bántam meg egy döntést sem.
A végén feláldoztam Cloet. Igaz, hogy a barátságukra épül a játék, de még így sem látom elfogadhatónak, hogy az egész város lakosságát gyakorlatilag megöljék, azért, hogy ő egyedül életben maradjon.
Meghalt volna Cloe anyukája is, David, Kate, akiért annyira küzdöttem, Warren, az összes többi ismerős és ártatlan csak azért az egyetlen egy személyért.
Még ha komoly szerelmi kapcsolat lett volna Max és Cloe között akkor talán megérteném az összes többi ember feláldozását, ha valaki leszbikus párként gondol rájuk akkor valahol érthető.
De én barátként álltam hozzá és Warrennel igyekeztem romantikus kapcslatot létesíteni.
Márpedig így akármilyen jó barátom is legyen és akármennyire is fájdalmas én amellett döntöttem, hogy még mindig jobb ha ő tűnik el, mintha százak halnának meg.
Extra indok, hogy ez az ahogy alapból történtek volna a dolgok, ha nincs időutazási képessége Maxnek, nameg hiába a nagy barátság mégiscsak 5 napot töltöttek együtt 5 év szünet után, nekem nem jött át úgy a kapcsolatuk, mint valami olyan dolog, aminek ekkora áldozatot kéne követelnie.
Jó döntést hoztam, mert tetszett így a befejezés, szomorú és fájdalmas volt, de kerek egész lett a történet és szép befejezés.
A másik változat olyan semmilyen nekem.
Én pont ellenkezőleg, Chloe-t mentettem meg...
A józan ész azt diktálta hogy a várost mentsem meg, de fizikailag egyszerűen nem tudtam feláldozni Chloe-t.
A játék nálam olyan durván elérte hogy megszeressem őt hogy megmentettem :/
Meg abban a pillanatban amikor dönteni kellett, én arra gondoltam hogy ha most feláldoznám őt akkor biztos hogy megmenekülne a város ? :D nem bíztam a készítőkben xD
Különben megbánni nem bántam meg így utólag, mert még mindig imádom Chloe karakterét :D
Hogy tetszett ? Számomra ez a legjobb storyval bíró játék.
Egyenlőre egyszer játszottam ki de biztos hogy még kifogom :D
Üdv, :D
Én is Chloet mentettem meg.
Az egyik legjobb játék amivel valaha játszottam. Nagyon megszerettem a karaktereket is.
Egyébként azért áldoztam fel a várost,mert ha nem teszem akkor szinte ugyanaz történt volna mintha az 1. Epizódban nem mentjük meg Chloet és akkor az az 5 epizód felesleges lett volna. Igaz,hogy Maxben ottmarad az emlék de szerintem az nem az igazi.
A városban pedig már így is csomóan meghaltak Jefferson miatt,de nem látom rossznak azt a befejezést sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!