Milyen korban játszanál legszívesebben fps jàtékot? És ha adnál neki nevet, mi lenne az?
Én a jelen kori európai hadviselés technológiai korszakában játszanék FPS játékot.
És valami egészen mást produkálni mint a modern-warfare vagy a call-of-duty vagy hasonló játékok.
Gondolok itt a sérülés rendszerre vagy egyéb baromságokra, kevésbé kéne elrugaszkodni a realitásoktól.
Egyes kiszolgáló-alosztály, terrorelhárító csoport, és egyéb csoportokon keresztül mutatnám be, hogy mennyire furcsa világot élünk.
Hogy miért nem éri meg felszámolni 100%-san a korrupciót.
Milyen az amikor a saját fajtáját gyilkolja a másik, ember rablások és egyéb finomságok.
A sztoriban pedig, kemény politikai csavarokkal ellátva, ahol az érdekek játszanak szerepet.
Ahol szembesülhet a játékos olyan jelenségekkel, hogy egy katonát szemrebbenés nélkül küldhetnek a halálba, csak azért, hogy ezzel szavazói fölénybe kerüljön a választásokon.
előre megrendezett terror cselekmények.
Olyan döntési helyzetbe kényszeríteném a játékost, amit egy túsznak kellene meghozni annak
érdekében, hogy túlélje a kialakult helyzetet.
Az országok közti együttműködéseket mutatnám be, különböző terror elhárító csoportok és titkosszolgálati egységek szemszögéből.
Koholt vádak alapján, letartoztatási akciót kellene átélnie a játékosnak az egyik kommandós szemszögéből.
Persze mind ez sok akcióval és lövöldözéssel feltuningolva.
A történet fikció lenne.
Ha jól tálaljál a témát akkor biztos, hogy szakítana a játék piacon.
háát.pl.
Magyar honvédségnek a tagja lennél és különböző helyszínekre vinnénekpl.vietnam...
a mostani korban és persze magyar szinkronnal a fejlesztőcég lehet ne az: EA,Activision,Ubisoft közül valamelyik!
és a nevét nem tudom mert ezt is most találtam ki! :D
Én inkább valami középkorival játszanék, ahol lehet kardozni, íjászkodni.
Lehetne cooperative is benne. Nem nagy csatákat képzelek el, inkább pár személyes csapatokkal lehetne menni benne. Kihasználva a környezet adta lehetőségeket. Erdők, falvak, várak lennének benne. Lehetne benne fejlődés is, pontosabb célzás nagyon szinteken, gyorsabb újratöltés, halkabb mozgás lopakodáshoz, stb...
Címbe most nem mennék bele, mert nem jut eszembe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!