Milyen videojátékkal szoktatok játszani, ha pihentetőbb élményre vágytok?
Skyrim
Kikapcsolt aggyal órákat el lehet lenni vele bármi maradandó emlék nélkül. Bekapcsolt aggyal már annyira nem jó, de komfortjátéknak, amikor nincs kedved semmit csinálni, de nem akarod, hogy az a semmi ingerszegény is legyen, arra az egyik legjobb.
Olyankor versenyzős játékokat leginkább. Ha nehéz, hát lejjebb veszem a nehézséget. Vagy ha tényleg csak elverni akarom az időt, akkor TrainSim World, ez az igazi lazulás :-)
Vagy esetleg akció/rpg-t (Skyrim, Starfield, CP2077 stb.), amit már amúgy végigjátszottam (tehát tudom, miről szól, nem kell nagyon olvasgatni), és ott is van "story" nehézség, amivel végig lehet szaladni gyorsan, illetve ha nem akarom, akkor csak bóklászom bennük, nem is csinálok igazából semmit.
Én manapság action roguelite darabokat veszek elő fáradtan, olyat ahol működik az izomreflexem, és rövidebb gyorsabb körökből áll 1-1 "végigjátszás", illetve ezek ismétléséből. Általában itt még farmolok is hosszabbtávon minden egyes rövid gameplay-el, vagy unlockolok valamit.
Verseny is jó, persze inkább az arcade fajta, ezt is lehet érzésből, kikapcsolt aggyal.
Open world végtelen barangolás és szabadon teszem amihez kedvem van is hibátlan ilyenkor.
Illetve én a tycoonokat is szeretem, de fáradt aggyal nagyon lassan haladok benne, az idő nagyobbik része pause, és csinosítgatom a kreálmányomat, vagy épp nagyon lassan és megfontoltan építkezem.
Szimulátorok, de nem a hardcore autós/repülős fajtából.
Euro Truck Simulator
Car Mechanic Simulator
House Flipper
Vagy a Stardew Valley-féle gazdálkodós életszimulátorok egyike.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!