A kelet európai országokban miért gáz Lego-t vagy más "játékot" venni felnőttként?
Nyugaton egy 40+ éves férfi/nő is vehet magának egy Lego-t (vagy mást) nyugodtan, itt meg rögtön jön a szöveg, hogy "ez gyerekeknek való", "már nem ilyenekkel kéne foglalkoznod" és a többi. Mi ez a fura hozzáállás?
(Tudom, hogy mindenki azt csinál, amit akar és nem kell másokkal foglalkozni, de most nem ez érdekel.)
kétlem hogy ez régió függő lenne, én 28 évesen a mai napig gamerkedek (nem fake gamer), gondolhatod milyen véleménnyel vannak rólam az emberek, de még a szülők is lol, mi az hogy nincs 2 állásom, szociális életem meg mi az hogy nem nevelek gyereket meg tartok el egy feleséget ?! Há' bocs hogy ennyi szabad időm van és igazából semmi különösebb dolgom nincs, és nem kérem az ostort hogy ilyen terheket a nyakamba vegyek :D
Kicsit még él a kommunizmus itt a balkánon, akinek nem vízhólyagos a tenyere a kapálástúúú az egy semmirekellő naplopó
#11 na de ha van egy csomó szabadidőd, aminek legnagyobb részét játszásra fordítod, az mi, ha nem naplopás? :D
(mondom ezt úgy, hogy én is ezt csinálom egyébként - de egyszerűen elfogadom, hogy nem én vagyok a világ leghasznosabb embere)
"Nehogy azt hidd hogy a többi ember szabadidejében házat épít az koldusoknak"
a szabadidejében persze, hogy nem
de ha gyereket nevelsz, nincs túl sok szabadidőd (azt meg remélem, elnézed nekem, ha a gépezést nem tekintem egy súlycsoportnak a gyerekneveléssel)
Azt azért én sem mondanám, hogy ez nyugaton teljesen elfogadott lenne, hisz mindenhol vannak másokat lenéző, megbélyegző emberek. Viszont igaz, hogy Kelet-Európának igencsak más történelme és kultúrája van, ami kihat a különféle szabadidős elfoglaltságok, hobbik, érdeklődések megítélésére is.
Más kultúrák nyitottabbak a játék- vagy modellgyűjtés felé, mert ott régóta jelen van ez a tevékenység, az ő életükben mindez sokkal hétköznapibbnak számít. Azért Kelet-Európában a 20. század igen "sajátosan" telt, gondolok itt a háborúkra, a nagy politikai felbolydulásokra meg az egész szovjet érára, az emberek életszínvonalára. Itt másfajta kultúrális trendek és egy jóval korlátozottabb pénzügyi éllapotok alakították az emberek szemléletmódját. Ez az életnek szinte minden területén megmutatkozik, nemcsak a Legózásban.
Amerikában a 80-as években a Reagan kormány is erősen hatott a játékiparra, ők olyan rendszabályokat vezettek be, amik szorosabban összekötötték a szórakoztatóipart és a termékértékesítést. Ekkor terjedtek el az olyan játék- és rajzfilmmárkák, mint a Transformers, He-Man, a G.I. Joe újragondolt változata, Én kicsi pónim, Tini Nindzsa Teknőcök, meg száz egyéb hasonló franchise. A Star Wars is ezek előtt pár évvel kezdődött, és az is részben a játékeladásokkal tartotta fenn magát. Ezek közül több márka ma már dollármilliókat és milliárdokat termelő multimédia üzletté vált.
Úgyszólván Amerikában egész nemzedékek nőttek fel, akik számára a játékgyűjtés egy felnőttkorig tartó megszállottság, nekik ez egész életükben tök normális volt. Ezért ez a hobbi ott elfogadottabbnak számít. Japánban meg még az amerikaiaknál is százszor nagyobb jelentősége van a játékgyűjtésnek, számukra ez egyfajta kulturális örökség. Hatalmas japán üzlethálózatok vannak, ahová gyűjtők járnak játékokat adni-venni nagy pénzekért, plusz ugyanezekben a boltokban pornót is árulnak, mert az ügyfeleik nagy része felnőtt. Számukra semmi szokatlan nincs ebben. A klasszikus játékmárkákkal foglalkozó "The Toys That Made Us" dokumentumfilm sorozat címe nem véletlen, ezek a játékok a legkisebb túlzás nélkül életformáló jelenségek voltak.
Kelet-Európába még a legnagyobb márkák csak késve és erősen korlátozottan szállingóztak be a komcsi korszak vége felé. A Játékok a polcról című blog adott ki pár éve egy idevágó cikksorozatot, amiben az egykori magyar játékipar egyik vezetőjét interjúvolták meg. Ő is elmondta, hogy a magyar lakosok nagy része nem engedhette meg magának a legdrágább játékokat, és a játékokat reklámozó médiáknak, rajzfilmeknek, képregényeknek, filmeknek is csak kis része jutott el hozzánk. Kis ország vagyunk, kicsi a felvásárló piac. Ezért sem alakult ki itt akkora játékkultusz, mint Amerikában vagy Japánban.
40 éves, családos nő vagyok, sosem nézett rám senki furán, amikor elmondom, mekkora értékű szettjeim vannak (egy bizonyos témában építek).
Gyerekkoromban sosem kaptam legót, most építek ezerrel.
Majdnem 40 éves felnőtt nőként óriási legóvárost építek itthon. Ez az egyik hobbim. Veszem sorra a nagy épületeket (Creator Expert Modular Buildings leginkább, vagy bármi, ami ezekhez passzol, pl. most a Reszkessetek betörők-ház, vagy a Szellemkastély is kis átalakítással tökéletes erre a célra), illetve a városhoz kapcsolódó kiegészítőket (Lego City-sorozatból általában: autók, egyéb járművek, utak, közlekedési lámpák, bokrok, fák, padok...).
SOHA senki nem szólt le, nem nézett hülyének, nem nevetett ki. És nem is én vagyok az egyetlen gyűjtő, például akiktől a régebbi dobozokat veszem, ők is mind felnőttek, és megszállott Lego-rajongók.
Van, aki vasútmodelleket épít, van, aki bélyeget gyűjt... ez is csak olyan hobbi, mint a többi, és szerintem semmi gond nincs ezzel (sem).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!