Abbahagynátok a GTA Online-t egy ilyen aljas húzás után?
Most ért véget ez a heist challenge, amiben össze kellett szedni heistekből 100 billion dollárt, elvileg ennek a 10-szerese sikerült szóval bőven meglett. De nem ez a lényeg, hanem az volt ígérve, hogy ha sikerül elérni a számot, akkor az egész közösség kap egy új kocsit decemberben.
Erre ma hogy új event indult, közlik hogy sikerült a challenge, ezért mindenki megkapja a kocsit AKI CSINÁLT HEISTET.
Azt hittem a székről lefordulok ettől a mocskos húzástól. Direkt, többször elolvastam a hírlevelet a múlt héten, az volt írva hogy ha elérik a kitűzött célt, akkor MINDENKI megkapja a jutalmat. Oda volt írva: "the whole community" ami = az egész közösség. Ma meg már csak azok akik hesiteltek. Direkt nem is pazaroltam rá időt hogy foglalkozzak heistekkel, pedig ha ezt tudom akkor a legelsőt megcsinálom, az viszonylag gyorsan megvan meg csak egy másik ember kell hozzá, azt még talán találtam volna. De nem, megint átvertek, ráadásul ez csak az egyik fele a pofátlanságnak, mert ha még eredetileg is így kommunikálták volna, akkor is tisztességtelen lenne, mert megint olyasmihez kötnek valamit ami nem rajtam múlik, mert kínlódhatok én ha nem találok másik három értelmes embert akikkel normálisan meg lehet csinálni a heistet (emlékszem annak idején is mennyit szenvedtem mire meglett mind, nem a nehézség miatt, hanem hogy a sok gyökér vagy kilépett útközben, vagy mindig meghalt stb.)
Úgy vettem észre amúgy is egyre jobban ráálltak erre hogy olyan dolgokkal tudsz csak feloldani dolgokat, amik nem rajtad múlnak, pl. mostanában nagy divat, hogy nyerni kell egy Business Battlet ahhoz hogy kapj egy pólót vagy ilyesmi, ami egyrészt önmagában is irritáló lenne, de mellé kvázi lehetetlen, mivel csak nyilvános lobbiban lehet olyat, ott meg mindig van valami hacker vagy opressoros b-u-z-i aki elviszi előled.
Ezek után komolyan elgondolkodtam hogy abbahagyom ezt az egészet, amúgy is tiszta bug az egész játék, havonta újra kell telepíteni mert minden frissítésnél lesz valami baja, és akkor még ez a gerinctelen, aljas húzás is... Ti mit tennétek a helyemben?
Nem értem a kiakadásod okát.. semmit nem tettél és tartod a markod, nevetséges. Elég egyértelműen volt a dolog, ha nem teszel semmit, hogy nőjön a szám akkor miért is járna bármi. Fordított esetben lenne inkább felháborító. Naponta jó esetben letolunk 3 heistet, persze barátokkal és nem kocsi miatt, hanem mert kell a pénz. Setup igen csak sok időt eltud venni mind a hármunktól mert nem random joinolunk be hanem mindenki a saját arcadeját setupolja.
Játékról a véleményem:
“ K.rva sok töltés, még több töltéssel. Néha heist végén végtelen töltőképernyő. Rengeteg csaló és toxikus játékos. Ezeket leszámítva, egyedül vagy csak barátokkal, kellemes időtöltés.”
És még azt is szánalmasnak tartom, hogy már meglévő karakter nemét nem lehet változtatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!