Keresek egy játékot?
Itt főleg az idősebb korosztályt jelölöm meg, mint fő közönség eme kérdés megválaszolásában.
Pár évvel ezelőtt Édasanyám unszolására felkerekedtünk és lementünk Tihanyba a Levendula fesztiválra. Ott találkoztam vele.
Édesapámmal és akkor még barátnőmmel mentünk, hogy amíg a csajok elszagolgatják a napot, én se unatkozzak. Meglepetésünkre nem csak a Levendula volt a középpontban. Hanem rengeteg stratégiai és logikai játékot lehetett játszani, az asztali változattól a 10 méteres Sakkig, szinte minden volt. És ott volt ez is.
Egy játék, aminek elfelejtettem a nevét és sehol nem találom. Azt mondták róla, a Sakk elődje volt. Bár sok köze nem igazán volt hozzá.
Sajnos elég régen volt, így nem emlékszem a pontos körülményekre és szabályokra, de azt tudom, hogy a két fél nem egyenlő volt. Az egyik fél a pálya közepén katonáival körbevette a királyát, másik fél pedig mind a négy sarokból támadott, király nélkül. Ez volt a kezdő pozíció. Ha jól emlékszem, a bábúk úgy mozoghattak, mint a Bástyák a Sakk táblán (vagy különbözőek voltak?) és úgy tudott levenni az egyik fél a másiktól, ha annak egy bábúját Malom szerűen két irányból közrefogta.
Sajnos csak ennyi maradt meg belőle. Tudja esetleg valaki, hogy miről írok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!