Filmeket miért vágnak meg úgy, hogy komplett jeleneteket és cselekményeket vesznek ki?
Bevétel optimalizálás. Egyrészt sokkal kevesebben ülnek be egy 4 órás filmre. De még egy két és fél órásra is sokan meggondolják.
Másrészt, ha a kivágott jelenetek nélkül is követhető a film, akkor annyira nem fontosak.
Harmadrészt a dvd és blu-ray eladásokat is lehet növelni a "rendezői változat" "bővített változat" és hasonló szöveggel.
Nem mellesleg nem feltétlenül igaz, hogy a bővített változat jobb is.
Igen, lehet azért hogy rövidebb legyen és több embernek legyen rá ideje. Lehet, hogy a rendezői változat eladása. Bár ez utóbbi kevésbé valószínű. A stúdiók aránylag kevés pénzt keresnek a DVD/blue-ray eladásokból.
Ha nagyon rossz a film, akkor gyakran egyszerűen a stúdió parancsba adja hogy vágjanak ki minden fölösleges részt, hogy legalább gyorsan túl legyenek rajta az emberek. Ez történt a tavalyi Setét Torony film adaptációval.
DE van egy másik indok. A film ritmusa nem derül ki, amíg le nem forgattad és kb. össze nem vágtad a teljes filmet. És könnyen lehet, hogy egy jelenet jól illett bele papíron, viszont ahogy nézik a filmet, rájönnek hogy túlságosan megtöri a cselekményt. A szórakoztató iparban a legfontosabb a "flow-élmény" elérése. És ha egy jelenet kidobna ebből az élményből, akkor azt a jelenetet bizony ki kell vágni. Ami fontos, azt esetleg át lehet emelni más jelenetekbe és újra forgatni. Ez rendezői, nem stúdió döntés.
Ha a kivágott jeleneteket külön jelenetekként lehet elérni, de nem illesztik vissza a filmbe, akkor valószínűleg ez a helyzet. Ha van "rendezői változat", akkor a stúdió vágatta ki rövidítés céljából.
én még moziban néztem és már ott is szenvedés volt ez rengeteg embernek.
főleg az volt nagyon balfarok aki randifilmnek nővel ült be rá.
a végén a nők feje elképzelhetetlen milyen szinten volt fásult,hogy végig kellett szenvedjenek egy 3 órás pasifilmet.
amúgy ami eszembe jut hogy nagyon durván meg van ollózva a magyar szinkronos változata az a mad max 2.
azzal szégyen amit műveltek,úgyhogy vagy eredetiben,vagy feliratosan szabad csak megnézni,mert a mai napig a világ egyik legjobb akciófilmje.
a riddick meg fura madár.
kicsit hasonlít a dredd-hez.
a riddick 2 világsiker lett,de amerikában meg oltári nagyot bukott a moziban ahogy a dredd is.
úgyhogy próbálták vágni,fércelni,de így is megbukott.
a filmipar meg lesza-rja,hogy mindehol szeretik.
amerikában megbukott,akkor annyi neki.
ezért kisebb csoda,hogy lett 3. része.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!