Én vagyok az egyetlen ember, aki a Jóbarátok című sorozaton egyszer sem tudott nevetni?
Én sem hahotáztam rajta, de a humor szubjektív, ennyi a lényeg. Amit te laposnak találsz, az talán másnak szellemes és mulatságos.
Illetve nem tudom, angolul vagy magyarul nézted-e, de a magyar szinkron híresen pocsék, rengeteg poén elveszik benne.
3-as, zárójelben jegyezném meg hogy a magyar szinkron már hosszú idők óta híres. Nem egyszer előfordult, hogy a fordítás olyannyira jól sikeredett, hogy Amerika vagy más országok visszakérték (pl. Frédi és Béni), a szinkronszínészeink is kiválóak. Szomorúnak tartom, hogy ilyen sokan nem becsülik meg, amijük van, amiért mások így megdolgoztak - értük. Alig pár országnak van csak ilyen híres szinkronja.
A tárgyra térve pedig én sem szoktam a hasamat fogni tőle, de kedves kis sorozat és leköti az embert.
14? Érdekes. Lehet, hogy mai tizennégy éves szemmel nézve ez nem olyan vicces. A korosztályodbelieknek tetszik?
Ja, és például az Így jártam anyátokkal tetszik? Nekem az lenne a furcsa, ha az tetszene, de a Jóbarátok nem.
Én még ma is nevetek rajta:d
Pedig inkább ha megnézzük a színészek a szüleim generációja,gyerekkorban nagyon szerettem:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!