A Star Wars 7-ben, szerintetek. (Spoiler)?
Szerintetek Snoke direkt hagyta felrobbantani a csillagpusztítót?
Ha jól emlékszem eddig két halálcsillag volt és már a második sem halálcsillagnak készült, hanem egy piszok drága csapdaként, a lázadók számára.
Na most ismerjük a történteket. Phasma kapitány egy szó nélkül lekapcsolta a pajzsokat. A gyenge pontot szinte azonnal kiszúrták, pedig előtte azt se tudták, hogy a bázis létezik. A védelem röhejszámba megy, és a célpont is százszor nagyobb mint bármely korábbi epizódban. Ugye most nem egy kis lyukat kellett eltalálni, és nem is egy szűk alagúton kellett átnavigálni, a lovagok közül pedig csak egy volt jelen...
Sőt mikor Snoke elvtársnak jelentették a dolgot, akkor ő nyugodtan csak annyit mondott: Hozzátok el Kylo-t befejezem a kiképzését.
Magyarul. A főnök nem ideges, a rohamosztagosokat evakuálták, és mint tudjuk egy ilyen bázis semmi az erő hatalmához képest.
Szerintetek tényleg annyira hülye a birodalom, hogy elkövesse ugyanazt a hibát harmadszorra is?
Ha nem akkor Snoke-nak mi előnye származhatott ebből az egészből?
1-es vagyok.
Snokenak am nem is volt semmi szerepe/jelentősége. Kb semmit se csinaált. Szerintem egyik ok hogy beleraakták az volt, hogy neki jelentettek mindent így mi jobban értettük a történteket. Meg kell vmi nagy vezér Dart Sidious helyett. Talán később még lesz szerepe.
Tényleg kevés volt a védelmi erő, simán elbánt velük a néhány hajó.
Egyébként voltak benne hibák:
1. Han Solo Csubi pisztolyával lövöldözött. Kb 30 perc múlva meg elkéerte kipróbálni....
2. Rey a kis robotnak (Bb8?) Mondja hogy Finn majd elvisz. Utána odafordul a Finnhez: Még nem tudom a neved. Válasz: Finn. És te? Válaszraválasz: Rey vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!